nlc.hu
Sztárok
Tóth Gabi: „Boldogan szülök majd”

Tóth Gabi: „Boldogan szülök majd”

Úgy véli, Krausz Gábor biztos pont az életében. Egy éve vannak együtt, most arról beszélt, szülne-e.

Hálás vagyok, hogy összesodort Gáborral az élet. Vele képzelem el a jövőt, nem is értem, hogyan tudtam nélküle létezni. Tisztelem, felnézek és büszke vagyok rá. Rengeteg érték van benne. Csodálom őt… Gyerekkorom óta tudom, hogy a család a legnagyszerűbb remekmű. Boldogan szülök majd gyerekeket. Annál csodálatosabb nem létezik a földön, mint hogy az utódaimban megláthatom majd saját magamat

– mondta a Story magazinnak Tóth Gabi. Tóth Gabi és Krausz Gábor egy éve vannak együtt, innen nézve boldogabbak nem is lehetnének.

Az énekesnő márciusban azt mondta Gáborról és a kapcsolatáról az NLCafénak, hogy: „Nem kellett felruháznom semmilyen pozitív tulajdonsággal, mert van saját személyisége, ami már az első pillanatban magával ragadott. Éppen ezért ezt a kapcsolatot óvom, védem, ráadásul sokakra rácáfoltunk. Nem mindenki örült a boldogságunknak, sőt… Minél harmonikusabb kapcsolatban él az ember, annál több az irigye. Sokan nem akarták ezt a boldogságot látni, olyanok sem, akik közel álltak hozzánk. A közösségi oldalaimon megosztom, hiszen büszke vagyok rá, legfőképp pedig azért, mert ha nem teszek fel közös képet, akkor elindul a találgatás, hogy szakítottunk-e. Nos, üzenem, hogy nem, minden rendben, boldogok vagyunk. Én pedig örülök mások boldogságának, tényleg, őszintén tudok örülni, én soha nem irigykedtem senkire.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top