nlc.hu
Sztárok
Tarantino vicces filmet készített Leonardo DiCaprioval a Manson gyilkosságokról?

Tarantino vicces filmet készített Leonardo DiCaprioval a Manson gyilkosságokról?

1969 augusztusában a Manson klán brutálisan meggyilkolta a 8 és fél hónapos terhes Sharon Tate-et és négy barátját a színésznő otthonában. Ebben első – sőt akárhányadik – ránézésre sincs semmi vicces. Ennek ellenére a Manson-gyilkosságokról szóló Volt egyszer egy Hollywood az első előzetes alapján egy kimondottan vicces filmnek tűnik. Jól van ez így?

2017 júliusában a Hollywood Reporter robbantotta a hírt: Tarantino filmet készül forgatni a legendás Manson-gyilkosságokról. Az egész világsajtó felkapta a hírt, de később maga az alkotó próbálta kissé tompítani a kedélyeket, amikor azt mondta, hogy Sharon Tate és a nő négy barátjának kegyetlen meggyilkolása Charles Manson hippi szektája által ugyan része az új filmje történetének, de nem csak erről szól majd. Később ezt még azzal az információval fejelte meg, hogy ez a filmje áll eddig az összes közül a legközelebb a Ponyvaregény stílusához, vagyis ez alapján arra következtethetünk, hogy lazán összekapcsolódó történetek folyamát kapjuk majd, ami könnyen lehet, hogy még az időszerkezetét tekintve is meglehetősen rugalmasan kezeli majd. Ahhoz képest, hogy a Volt egyszer egy Hollywoodot a Manson-gyilkosságokkal vezették be a köztudatba, a később elcsepegtetett információkból látványosan hiányzott ez a sztoriszál, és a sajtóanyagok inkább arra hívták fel a figyelmünket, hogy a történet egy egykori tévésztárról szól majd, aki mindennél jobban szeretne fényes mozikarriert befutni Hollywoodban, és ehhez a kezébe veszi az irányítást mindenkori kaszkadőre segítségével. És hogyan kapcsolódik a két hollywoodi arc sztorija Sharon Tate-hez? Ez itt a kérdés.

Sharon Tate meggyilkolása

A Volt egyszer egy Hollywoodban Margot Robbie alakítja Sharon Tate-et, aki a hatvanas években egyike volt az álomgyár ifjú sztárjainak, és egyfajta álompárt alakítottak a sztárrendező Roman Polanskival, akivel a Vámpírok bálja forgatásán ismerkedtek meg egymással. A pár Los Angelesben bérelt házat. Augusztus 9-én Roman Polanski épp Európában dolgozott, Tate pedig három barátjával tartózkodott az épületben. A gondnok egy barátja épp távozni készült, amikor megjelent a Manson-családként ismert hippi szekta három tagja, és kapásból a bejáratnál agyonlőtték a férfit. Ezután bementek a házba és mindenkivel brutálisan végeztek, aki ott tartózkodott. Tate könyörgött azért, hogy mivel 8 és fél hónapos terhes volt, csak azután öljék meg, miután világra hozta a babáját, de nem kegyelmeztek neki. A nyomozás és a bírósági tárgyalás hosszú ideig tartott, a korabeli média minden apró fejleményről beszámolt. Kiderült, hogy a házban korábban egy zenei producer lakott, aki sokáig hitegette a szektavezér Charles Mansont, hogy ki fogja adni egy lemezét, ám végül átvágta őt, a férfi pedig emiatt kegyetlenül gyűlölt mindenkit, aki a szórakoztatóiparban dolgozott. A Manson-család néven ismert szekta több rémtettért is felelős, de a legismertebb közülük máig Sharon Tate és barátainak meggyilkolása. Charles Manson 2017-ben halt meg a rács mögött.

1969 nyara

Annyit már tudunk, hogy a Leonardo DiCaprio által alakított Rick Dalton (Tarantinót a fiatal Burt Reynolds ihlette meg a figura kitalálásakor) a film története szerint közvetlenül a Margot Robbie által alakított Sharon Tate szomszédjában lakik, ami kapásból egy fontos kapcsolódási pont. Azt is tudjuk, hogy a történetben fontos szerepet kapott egy bizonyos George Spahn, egy nyolcvan év körüli, majdnem teljesen vak ranch-tulajdonos, aki sokáig abból élt, hogy a telkét westernfilm-forgatások rendelkezésére bocsátotta. A férfi ezen felül támogatta a Manson klánt azáltal, hogy a ranchet lakhelyükként használhatták a gyilkosságokat megelőző hónapokban, és ezért cserébe Manson virágszálai (a szekta női tagjai) szexuálisan kényeztették az öreget. Spahn szerepét a filmben eredetileg Burt Reynolds játszotta volna, de a színész halála miatt helyettesítőre lett szükség, aki Bruce Dern lett. Vele Tarantino már sikerrel működött együtt az Aljas nyolcas forgatásán. George Spahn birtoka is kiválóan köti össze a DiCaprio játszotta Rick Dalton sztoriját a Manson-szállal, hiszen főképp olcsó westernekben játszó színészként valószínűleg ő maga is sok filmet forgatott azon a ranch-en. Ennek ellenére továbbra sem tudni, hogy a westernszínész szál hogyan kapcsolódik majd Sharon Tate-ék meggyilkolásához. Az is kimondottan érdekes, hogy bár a film 1969 nyarán játszódik, és Sharon Tate az augusztusi meggyilkolásakor nyolc és fél hónapos terhes volt, a filmből mutatott felvételeken az őt alakító Margot Robbie egyáltalán nem látszik terhesnek. Lehetséges, hogy Tate szála nem csak flashbackek formájában lesz jelen, vagy a film mégis egy tágabb időkeretet fog be 1969 nyaránál. Persze az is lehet, hogy a rendező egyszerűen csak kihagyta Tate terhességét, de ez azért elég meglepő volna.

Mindenesetre Sharon Tate családja sokáig nem örült a filmnek, és az sem volt számukra szimpatikus, hogy a Sony stúdió először pont Tate meggyilkolásának 50. évfordulójára időzítette a premiert. Végül a premiert néhány héttel előbbre hozták, és a Tate család is hallgat, miután személyesen is egyeztettek Quentin Tarantinóval. Azt, hogy miről beszélgettek, valószínűleg csak a premier környékén tudjuk meg.

Margot Robbie Sharon Tate szerepében

Erre a filmre született

Tarantinótól eddig nem igazán láthattunk olyat, hogy igaz történetet dolgozott volna fel, és a Becstelen brigantyk óta tudjuk, hogy a jól ismert történelmi tények sem képesek gúzsba kötni a fantáziáját. Az eddigi információk alapján a Volt egyszer egy Hollywoodban sajátos módon keveri a fantáziájából kipattant karaktereket a korszak valós álomgyári figuráival és történéseivel. Egyelőre nem tudhatjuk biztosan, hogy a Manson-gyilkosságoknak mekkora szerepe lesz, de tény, hogy ha Tarantino nem bánik a témával óvatosan, abból még lehet baj. Mindenesetre a poénokra kihegyezett előzetes láttán egyelőre nehezen tűnik elképzelhetőnek, hogy a filmben egy szekta kegyetlenül le fog mészárolni öt embert.

A Volt egyszer egy Hollywood inkább tűnik humorral telített tisztelgésnek Hollywood aranykora előtt, és egy nosztalgiával teli portrénak a városról, ami mindenki számára a csillogást és a hírnevet idézi. Egy biztos: Tarantinónak nagyon sokat jelent ez a film. A forgatókönyvön állítása szerint öt éven át dolgozott, pedig ő egy kifejezetten termékeny író, és nem szokott ennyi ideig ülni a projektjein. Ha ehhez még hozzáadjuk azt is, hogy maga is a városban született, és hétéves volt a Manson-gyilkosságok idején, akkor bátran mondhatjuk azt, hogy egész életében erre a filmre készült.

Weinstein majdnem tönkretette

A film első előzetese valósággal letarolta az internetet, és jelen állás szerint teljesen elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezzel az álomszereposztással meg lehessen bukni (DiCaprio és Margot Robbie mellett Brad Pitt, Dakota Fanning, Kurt Russell, Tim Roth, Emile Hirsch, Bruce Dern, Al Pacino, Damian Lewis, James Marsden, Michael Madsen és az utolsó szerepében látható Luke Perry is benne lesz a filmben). Pedig volt egy pont, amikor még az is benne volt a pakliban, hogy a sztárszereposztás és a tuti történet (akik olvashatták a forgatókönyvet, mind el voltak ájulva tőle) ellenére mégsem fog megvalósulni ez az álommozi. A 2017-es bejelentéskor a film producere ugyanis még Harvey Weinstein lett volna, és mellé kerestek még társfinanszírozót, ám a Weinstein-botrány őszi kirobbanásakor a stúdiómogul persona non grata lett, így nyilvánvaló volt, hogy az ő finanszírozásával nem jöhet létre a film. Ez volt a kisebbik gond: több stúdió is hevesen érdeklődött a szabadon maradt projekt iránt, sőt óriási licitháború indult a jogok megszerzéséért, amit végül a Sony nyert.

Álomszereposztás: Brad Pitt, Leonardo DiCaprio és Al Pacino

A nagyobb gondot inkább az jelentette, hogy az amerikai média rászállt Weinstein legtöbb olyan munkatársára, akivel a mogul rendszeresen dolgozott együtt, abból indulva ki, hogy így vagy úgy ők is tudhattak a producer tetteiről, és akarva vagy akaratlanul fedezték azt. Tarantinóról is előrángattak régi, kellemetlennek tűnő sztorikat, például azt, hogy a Becstelen brigantyk forgatásán saját kezűleg fojtogatta Diane Krugert egy felvétel kedvéért, de a színésznő kiállt mellette, és azt állította, hogy a rendező végig tiszteletben tartotta őt, és a forgatás minden pillanata hatalmas öröm volt számára. Ennél nagyobb gondot jelentett, amikor napvilágot látott egy sztori, miszerint Uma Thurman kis híján meghalt a Kill Bill 2 autós jelenetének forgatásán, és a cikkből az jött le, hogy részben Tarantino akarnoksága okozta a balesetet. Thurman végül megvédte a rendezőt, de ha ezt nem tette volna meg, könnyen lehet, hogy a Sony kilép a dealből, és idén nyáron nem láthatnánk a mozikban a Volt egyszer egy Hollywoodot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top