Tele az internet tanácsokkal, hogyan támogassuk a gyerekünket ha óvódás, ha kamasz, ha félénk. De arról sokkal kevesebbet olvashatunk, hogyan támogassuk a barátainkat. Magától értetődőnek tűnik, hogy a felnőttek vannak annyira intelligensek emocionálisan, hogy szavakkal is segítsék az ismerőseiket. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez a legnagyobb jószándék ellenére sem feltétlenül igaz.
Pont azért diétázunk, hogy egészségesebbek legyünk, nem azért, hogy betegnek nézzenek! Fotó: Pexels
Gyakori eset, amikor az ismerősünk kövérnek érzi önmagát. Az esetek nagy részében jól érzi, valóban van rajta némi súlyfelesleg, tényleg nagyon ritka az, amikor egy anorexiás ismerőst kell lebeszélni a további súlyvesztésről.
Mi történik leggyakrabban?
Az ismerős bejelenti, hogy diétázik, esetleg még azt is hozzáteszi hogy miért, hátha nem lenne világos hogy valóban tíz kiló túlsúlyt cipel magán. Félti az egészségét, nehezen megy a lépcsőzés, nem tud a busz után szaladni, attól fél, hogyha most nem fogy le, akkor már soha nem fog, nem állnak jól rajta a ruhái, csinosabb szeretne lenni, vagy egyszerűen csak arra vágyik, hogy ötvenöt kilót mutasson a mérleg. Neki ez most fontos.
A jól támogató ismerős ilyenkor megdicséri a barátját, hogy micsoda kitartása van, esetleg érdeklődik a kiváltó ok és a diétás módszer iránt, majd ő is vesz a salátából.
A rosszul támogató barát viszont elkezdi dicsérni a diétázó ismerőse valamelyik tulajdonságát, és aggodalmát fejezi ki, hogy ez majd elveszik a leadott kilókkal együtt.
„Te így is nagyon szép vagy, a sovány nők mind olyan kedvetlenek, te legalább jókat tudsz nevetni, ne csináld már, úgy akarsz kinézni, mint egy húszéves? Harminc felett kell egy kis túlsúly, különben ráncos lesz az arcod, a férjednek így vagy jó, vagy másnak akarsz tetszeni?”
Hasonló a helyzet a sikerrel. Végre sikerül lefogyni, öröm lenne a dicséreteket hallgatni, de mindig akad valaki, aki az egészségedért aggódik.
A dicséretet és a támogatást is tanulni kell Fotó: Pexels
Hű de sokat fogytál, de ugye nem vagy beteg?
Pedig mennyivel jobb lenne ezt hallani: nagyon csinos vagy, gratulálok!
A másik példa, amikor valaki nemcsak munkahelyet, hanem teljes karriert készül váltani. Az ilyen döntéseket általában hosszú tépelődés előzi meg, esetleg totális kiégés vagy más magánéleti gondok. Van helye a véleménynek, sőt a jótanácsnak is, de csakis abban az esetben, ha azt kérik. Ha nem kérik kifejezetten, akkor csak próbáljunk meg őszintén sok sikert kívánni.
Semmi szükség a gondold meg jól kezdetű mondatokra, vagy arra, hogy elmeséljük, szerintünk mennyire kényelmesebb egy bankfiókban dolgozni, mint kecsketejszappant készíteni.
Gyakori hiba más problémájának az elbagatellizálása is. Az, hogy valamivel nem értünk egyet, nem kell, hogy azt jelentse, hogy ezt azonnal a beszélgetőpartnerünk tudomására is hozzuk. Már az is támogató magatartásnak tűnhet, ha kérdezünk a problémáról, majd meghallgatjuk a válaszokat. Természetesen más a helyzet abban az esetben, amikor a barátunk egy objektíven is kicsi gondból csinál önmagának akkorát, ami már valóban probléma lehet, de ebben az esetben is a legcélravezetőbb pár kérdéssel és nem tanáccsal rávilágítani a saját véleményünkre.
Természetesen senkit nem akarok lebeszélni a mély baráti beszélgetésekről, és még véletlenül sem szeretném azt tanácsolni, hogy bólogató bábukká változzunk, de jó ha érezzük, hogy mikor van szükség tőlünk megerősítésre, és mikor kritikára. A megerősítést sokunknak gyakorlunk kell, még akkor is, ha nem tudunk róla.
Sokan nem is tudják önmagukról, hogy az örök elégedetlenek táborába tartoznak. Nekik figyelmeztető jel lehet, ha egy társaságban azon kapják magukat, hogy önkéntelenül is szeretik a beszélgetést úgy irányítani, hogy a figyelem rájuk terelődjön, és alig várják, hogy kapjanak egy kis megerősítést és dicséretet. Nem veszik észre, hogy a beszélgetés velük szinte mindig versengésbe csap át, akkor is, ha nem is magukat hozzák fel példának, csak egy ismerősüket.
Nem szükséges mindig saját tapasztalattal rákontrázni a barátaink sikerére, még akkor sem, ha nem tudatos a versengés.
El fog jönni a pillanat, amikor rólunk szól a beszélgetés!
Nehéz lehet tudatosan figyelni a másik félre, ezt gyakorolni kell, ugyanis nehéz kikapcsolni a fejünkben kavargó gondolatokat, de fontos, hogy az énfókusz a másik félre terelődjön. Nem vegyük el a szót a másiktól, csak akkor mondjuk véleményt, saját sztorit, ha kéri. Ha nagyon nem bírunk magunkkal, akkor várjuk meg, amíg befejezi a mondandóját, és akkor fűzzük hozzá a sajátunkat, de törekedjünk arra, hogy az jóval rövidebb és tömörebb legyen, mint az övé volt. Eljön majd a mi pillanatunk is, amikor rólunk szól a beszélgetés, és akkor csak a miénk a figyelem.
