nlc.hu
Aktuális

Megfulladt egy lekötözött beteg egy budapesti pszichiátrián

Csütörtök reggel vették észre, hogy mi történt. A beteg az ágyában fulladt meg.

A Blikk írt az esetről, a pszichiátria egyik látogatója a lapnak azt mondta, hogy rendőrautókat látott a kórház előtt, és hogy a rendőrök a 3. emeletre mentek. „Akkor hallottam, hogy megfulladt az egyik beteg” – tette hozzá az illető. A Blikk szerint a több kerületet is ellátó intézmény pszichiátriai zárt osztályán gyakran fordulnak elő problémás betegek, akik elmezavar vagy kábítószer hatása alatt öntudatlanul őrjöngenek. Azt írják, hogy mivel ilyenkor kárt tesznek magukban vagy a környezetükben, bevett gyakorlat, hogy kikötik őket a kórházi ágy egyik oldalára erősített rácshoz. A zavart betegek ilyenkor kapnak nyugtatót is, és állandó felügyelet alatt állnak.

A csütörtökön elhunyt pácienssel is ez történt, úgy tudni, az egyik kezét és az egyik lábát rögzítették a rácshoz. Azt írják, hogy a páciens minden bizonnyal szabadulni akart, így hadonászni, csúszkálni kezdett, emiatt a feje beszorult a rácsok közé, és reggelre megfulladt. Azt nem tudni, volt-e mellette valaki, és hogy figyelték-e az állapotát, de annyi biztos, hogy reggelre élettelenül hevert az ágyában. Az ügy miatt értesítették a rendőröket is, akik a reggeli órákban több autóval siettek a helyszínre.

Képünk illusztráció / MTI Fotó: Vajda János

A lapnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy eljárás indult az ügyben. „Az ügyet a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálja. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A haláleset körülményeinek pontos megállapítása, a tényállás teljes körű tisztázása folyamatban van” – írták. A Blikk megkereste az érintett kórházat is, de egyelőre nem reagáltak a kérdéseikre.

Adatok, tények

Magyarországon becslések szerint 2 millió pszichiátriai beteg lehet, de alig százezren jutnak terápiához. A betegjogi törvény szerint ön- és közveszély esetén a kezelőorvos vagy szakápoló rendelhet el korlátozó intézkedést (rácshoz kötés), amelynek alkalmazása alatt az érintett személy állapotát és szükségleteit folyamatosan ellenőrizni kell.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top