nlc.hu
Szex
18+: Extrém szexfantáziám: bemutatóeszköz vagyok…

18+: Extrém szexfantáziám: bemutatóeszköz vagyok…

"Egészen új ez a fantáziám. Kicsit furcsa is talán. Arról szól, hogy egy egyetemen vagy akadémián, ahol csak férfiakat képeznek valami nagyon magasztos és fontos dologra (nem találtam ki, hogy mire, mindegy is), megtanítják nekik azt is, hogyan kell egy nőt kielégíteni. Én vagyok az egyik szemléltetőeszköz."

A legfontosabb mondjuk, mert a tanár, aki persze eszméletlen szexi, határozott, érzéki és érzékeny, de erős és domináns is, ha úgy hozza a helyzet, szóval ő rajtam mutatja be a know-how-t.

18+: Extrém szexfantáziám: bemutató eszköz vagyok...Egy osztályteremben vagyunk, ami persze kicsit elegáns, mert szép bársonyfüggönyök sötétítenek, az asztalok tölgyfából készültek, a padló parketta, a falakon festmények lógnak. Fekszem a legnagyobb asztalon, rövid, sötétkék, extra elegáns selyemkombinéban és bugyiban. Minden hallgatóhoz (húszas-harmincas fiúhoz) tartozik egy asztal és egy lány hasonló ruhában, de az oktató rajtam magyaráz. Ismerem már kicsit az érintését, a kezét, a szokásait, követem az ujját, a mozdulatát. Azt nem tudom, hogy mit mond, nem arra figyelek, a női vágyról magyaráz, én néha becsukom a szemem, és csak érzékelem, ha az aurámban van a keze. Magyarázás közben meg-megérint, óvatosan, alig érezhetően. Megsimítja a nyakam, a ruhán keresztül a mellem. Finoman a mellbimbómat is simogatja. Erre megrándulok, és megfeszül a testem. Abbahagyja, tovább mondja, amit akar, közben a többi lány is felnyög, esetleg elégedetlenül morog, ha valaki rosszul csinálja a mozdulatot.

A lábam térdnél felhúzva. A férfi a combom belsejét simogatja, de csak alig érintve. Önkéntelenül leteszem mindkét lábam, térdnél lelógok  az asztalról. Megsimítja a hasam. Visszatér a nyakamra. Csak fogja a nyakam, belenézek a szemébe, egy mély pillanatra ő is az enyémbe, majd a többiek felé fordul, szorosabbra kulcsolja a kezét, én becsukom a szemem. Az egyetlen feltétele annak, hogy modell vagy bemutatóeszköz legyek, az, hogy ne fojtsam vissza a reakciómat. Mélyen nyögök. Másik kezével a combomról óvatosan közelít a puncimhoz, de csak lassan és bugyin keresztül. A nagyajkaimat simogatja, és kezd nedvesedni a selyembugyim. A férfi beszél, a hangja nem változik, semmi izgalmat nem árul el, de a lányok mozgolódnak, lassan éledeznek a sóhajtásaik, amint a tanítványok utánozzák a mestert.

A selyembugyin keresztül érzem a kezét, a simogatását, és egyre mélyebbre merülök a gyönyörbe, nem értem már egyáltalán, miről beszél. Néha elenged, és a testem követeli az érintését, mélyet, könyörgőt sóhajtok. Visszateszi a kezét, és fél mellemről lehúzza a selyemruhát. A csiklómhoz még nem ért hozzá, és visszavonhatatlanul vágyom rá. Megérinti a mellemet. Köröz rajta, percekig csak köröz, amíg a bimbómhoz ér. “Kérlek”, mondom, mire ő a szájamra teszi a kezét. Nem beszélhetek. A többi lány is nyög egyre hangosabban, bár tudom, hogy azok a fiúk sokkal ügyetlenebbek a mesternél. Teljesen megbízok benne.

Leveszi a bugyimat. Végighúzza az arcomon, érzem a puncim illatát. Kitárva hagy, és nem nyúl hozzám. A két mellemet izgatja. Megint kérlelném, de megint nem hagyja. Kérlelhetetlenül izgatja a mellemet, és kérlelhetetlenül nem nyúl a combom közé, akárhogy szeretném. A lányok már fel-felsikkantanak, a fiúk morognak, ők is izgatottak már, a férfi meg csak közönyösen magyaráz. Megérinti a csiklómat, az egész testem megrándul, ívbe feszül. Elveszi a kezét. A szájamhoz teszi az egyik ujját, tudom, hogy szopnom kell, megteszem lelkesen, majd kiveszi és a csiklómra meg a puncimra keni a nyálam. Lassan teszi az ujját belém, ha gyorsabban csinálná, egyből elélveznék, de így csak a határon tart. Ficánkolni kezdek, határozottan lenyomja a kezem. Igyekszem nem mozdulni. A nyelvével megérinti a csiklómat, aztán az egyik bimbómat. Megfogja a nyakam, az ujja még bennem. Vár, hogy lenyugodjak. Amikor sikerült, újra megnyalja a mellem, és az érzékeny részt ott belül nagyon lassan ingerli. Amikor elélveznék, kihúzza az ujját. Kérlelőn nyögök. A számba teszi az ujját. Lenyalom. Hosszan, többször ismétli ezt. – A bejegyzés folytatását itt találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top