nlc.hu
Életmód
Robot tanítja imádkozni az iráni diákokat

Robot tanítja imádkozni az iráni diákokat

Az ember formájú gép a Korán tanaira okítja az iráni Varamin városának egyik általános iskolájában a diákokat.

Imádkozást tanító robotot fejlesztett ki egy tanár Iránban, amely szerepel az internetet leginkább korlátozó országok listáján. A 27 éves tanár, Akbár Rezai ugyan hittant oktat, de ért a robottechnológiához is. Egy dél-koreai gyártású humanoid robotot használt alapnak a fejlesztéshez. Néhány új mozdulatsor végett mechanikai változtatásokat eszközölt rajta, és beleépített két további motort. A robot így már pontosan be tudja mutatni a földre borulás helyes testtartását. A gép neve Veldan, ez a Korán olvasata szerint annyit tesz, hogy a Menny Fiatalsága.

“A gyermekek arcán jól látni, hogy mennyire érdekes számukra a robotika tudományát felhasználni vallási célra. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hatékony lesz az imádkozás oktatásában” – mondta a tanár, aki szerint Veldant sorozatban kellene gyártani. Mindenesetre hivatalosan levédette hittanrobotját az iráni találmányi hivatalban.

Forrás: jordantimes.com
Forrás: jordantimes.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top