Lubics Szilvia ultrafutó harmadik helyen végzett a Namib Race-en, azaz sikerrel teljesítette második sivatagi versenyét is. A 250 kilométeres táv legnagyobb részét futva tette meg, alig 20 kilométert sétált az olyan részeken, ahol nem lehetett futni.
Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanatok, különösen a verseny vége felé. Nappal a perzselő hőség, éjszaka a nulla fok körüli hideg, közben a homok és a por mindenhova beeszi magát, viszket, kidörzsöl, és persze az sem kellemes, hogy egy hétig nem tudja magát rendbe tenni az ember higiéniailag. Mindezeket figyelembe véve nagyon büszke vagyok
– idézte a MOL Csapat az ultrafutót.
Lubics elárulta, rengeteg korábbi győztes, illetve más sivatagi viadalok első helyezettjei alkották a mezőnyt, ott volt például az Atacama Crossing bajnoka is, akit ezúttal maga mögé tudott utasítani.
Volt olyan nap, amikor az első tízben én voltam az egyetlen olyan versenyző, aki még nem nyert korábban sivatagi versenyt. A harmadik hellyel nagyon elégedett voltam, és pont az Atacama-győztes lány mondta, hogy végezhettem volna előrébb is, ha nem ekkora a hátizsákom
– mondta Lubics Szilvia, aki eleinte 13 kilós málhát cipelt, melynek súlya a napok előrehaladtával csökkent az elfogyasztott ételek miatt.
A magyar ultrafutó saját magát is meglepte, hogy végig ilyen jól bírta a versenyt, szerinte ehhez elengedhetetlenül fontos volt a napi rutin betartása:
Hiába esek be a sátramba holtfáradtan egy versenynap után, nem szabad azonnal lefeküdni, hanem meg kell adni a szervezetnek, ami jár neki. Ha van kedvem, ha nincs, meg kell főzni a vacsorát, pótolni kell az ásványianyag-kiesést, nyújtanom kell, és le kell gyúrnom magam, mert ha nem teszem, annak a másnapi futásom látja a kárát.
A versenyen megélt kalandok között megemlítette, hogy a kijelölt szakasz mentén egyszer egy óriási hiénába botlott, illetve volt olyan etap, melyet eltereltek a ragadozók miatt, mivel egy hídon kellett volna átfutniuk, de a híd alatt épp egy oroszláncsalád vert tanyát.
(Nyitókép: RacingThePlanet)
