Új kullancsfaj jelent meg Magyarországon a Dunántúlon, Somogy és Tolna megyében. Az új vérszívókról még keveset tudnak a szakértők, köz- és állategészségügyi veszélyeiket vizsgálni kell – mondta az InfoRádióban a Magyar Kullancsszövetség elnöke, Kapiller Zoltán. A szakember szerint ma már egész évben kullancsszezon van.
Magyarországon 42 kullancsfaj volt honos eddig, ebből tucatnyi támadta az állatokat és az embert, a többiek csak bizonyos erdei állatokon élősködtek. Az elmúlt években a déli államok felől azonban bejött Tolna és Somogy megyébe az aranysakál, vele együtt pedig a rókakullancs eddig nem ismert alfaja is. Ennek köz- és állategészségügyi hatásai még nem ismertek.
Az első nagy kullancsrajzás február végétől július közepéig tart, de tulajdonképpen egész évben gondolni kell a kullancsok elleni védekezésre. „Ha valaki egy balatoni strandra vagy egy Duna-parti fürdőzésre megy, ott is egy-másfél óránként be kell lesni a fürdőnadrágba vagy a bikinibe kullancsvizit végett” – fogalmazott Kapiller. Azt is elmondta, ha valakit már kullancscsípés ért, szigorúan tilos körömmel, csipesszel, olajjal nekiesni, ugyanis a kullancs ilyenkor fuldoklásában fertőző anyagot köp ki magából. Helyette patikában kapható kullancskanalat kell használni.