Nem csak a nagyobbacska gyerekek ciciztetése, de a csecsemők nyilvános helyen történő szoptatása is állandó téma. Hogy állunk ma, Magyarországon a szoptatással?
Az elmúlt két generáció alatt – miután a nők a háború után tömegesen kenyérkeresők lettek – kialakult egy sajátos gyermekgondozási gyakorlat, aminek része volt a „sírni hagyás” mellett az időre szoptatás is, így értelemszerűen a szoptatással töltött idő is rövidült. Megjelentek a piacon a tápszerek, és bevetté vált a három-négy hónapos korban kezdődő hozzátáplálás, a cél pedig az lett, hogy a gyereket minél hamarabb elválasszák, hogy – amíg az anya dolgozik – bárki etethesse. Fontos azonban kiemelni, hogy a szoptatás nemcsak a táplálkozásról szól, hanem a megnyugvás, a kapcsolódás, a fájdalomcsillapítás eszköze is. Ezért aztán manapság teljesen természetes, hogy a négyéves gyerek szájából cumi lóg, hiszen a veleszületett szopási szükséglete még megvan – de ha megtudjuk, hogy még szopizik, azon bizony megdöbben a többség.
Már ha egyáltalán megtudjuk.
Ritkán látunk ilyet, hiszen az igényszerintiség nagyjából egy- és kétéves kor között a gyerek szocializációjával általában már csorbul – „várj, amíg ezt befejezem”, „majd otthon kapsz cicit” –, két-, két és féléves kora körül pedig már igen sok ösztönös tevékenység szabályozva van az étkezéstől a pisilésen át, ezért ebbe a körbe kerül a szoptatás is: intim, különleges alkalom lesz. Ezek a gyerekek már nem igény szerint szopnak, hanem például az elalváshoz, éjszakai felriadáskor kérnek cicit, esetleg akkor, ha megsérültek, megijedtek. A szoptatásnak kerete, rendje van, elég ritka tehát, hogy a külvilág nagyobb szopizó gyerekkel találkozik.
Egyáltalán mi számít hosszan tartó szoptatásnak? A szakmai oldalakon általában a negyedik szülinapot említik vízválasztóként, ami a többség számára már fura lehet.
Úgy gondolom, a hosszan tartó szoptatás nem jó kifejezés, én inkább az évekig tartó szoptatást használnám. Igazából nincs ilyen mérföldkő. Senki sem dönt úgy, hogy márpedig ő óvodás, netán – ritkábban – iskolás korig szoptat: az anya általában úgy van vele, hogy tegnap szoptattam, ma is fogok. Az, hogy mikor jön el a pont, amikor tudatosodik benne, hogy nem kicsi gyereket, hanem „egy nagy kölköt” szoptat, nagyon változó, és nagyban függ a gyerek fejlettségétől is: vannak egész mondatokban beszélő kétévesek, ott akár fura is lehet, ahogyan a cicivel kommunikál, míg más úgy látja, az ő gyereke kétévesen még baba. Akárhogy is, ez egy teljesen szubjektív megélés függvénye, és általában csak utólag látjuk, melyik volt az utolsó szoptatás. Ahogyan azt sem tudjuk soha, hogy na, most volt az utolsó alkalom, amikor babakocsira volt szükség a sétához.
A WHO ajánlása szerint féléves korig csak anyatejes táplálás ajánlott, majd egy- és kétéves kor között egyre inkább a felnőtt étkezés irányába mozdul el a gyerek, és az anyatej csak kiegészítő táplálékká válik. Épp ezért sokan teszik fel a kérdést, hogy van-e értelme akkor cicizni, amikor a gyerek már mindenféle élelmiszerből hozzájut a fontos vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz.
Nos, a WHO alapvetően legalább kétéves korig ajánlja a szoptatást, de a kutatások azt igazolják, hogy minden csepp anyatej többet ad az egészség lehetőségéhez (azzal együtt, hogy az egészség persze nagyon sok komponensből áll, és természetesen soha nem szoptatott gyerek is lehet teljesen egészséges). Az anyatej immunizáló hatása a kis mennyiségben is megvan, tehát nincs az a kevés anyatej, amiért nem érdemes küzdeni, vagy amit nem érdemes megkapni – különösen akkor, amikor a gyerek közösségbe kerül, tehát rengeteg hatás éri hirtelen az immunrendszerét. Sokan ilyenkor hagyják abba a ciciztetést, pedig ekkor is nagyon jól jön az anyatej immunizáló hatása.
A szoptatás nemcsak a táplálkozásról szól, hanem a megnyugvás, a kapcsolódás, a fájdalomcsillapítás eszköze is (Fotó: iStock)
Gyakran halljuk a vádat, hogy a nagyobbacska gyerek szexuális irányultságára negatív hatással lehet az évekig tartó szoptatás.
Ez egy tévhit, semmilyen ilyen tartalmú tudományos eredményről nem tudunk. A gyerek nem szexuális indíttatásból szopizik, és az anyja mellét nem tekinti szexuális tárgynak. A gyerek szexuális orientációja nincs összefüggésben a szoptatás hosszával. A gyerek – akár lány, akár fiú – mell iránti érdeklődése később, a szexuális érés, érdeklődés során újra előkerülhet – ami egy természetes, normális folyamat.
Apropó szex. Sokan attól tartanak, hogy a nő nem tud „igazán nő” lenni, ha a melle tejjel van tele.
Egyáltalán nem biztos, hogy szex közben csöpögni kezd a tej – főleg, ha már beállt a kereslet-kínálat a tejtermelésben. Ha mégis – az oxitocin hormon a szex és a szoptatás során is működik –, akkor sem történik semmi, ahogy akkor sem, ha szex közben viszket a kezünk, pisilnünk kell, vagy tüsszentünk egyet. Nevessünk egyet rajta, vagy ha az egyik felet zavarja, akkor beszélgessünk, és találjunk közösen megoldást.
Gyakori felvetés az is, hogy az évekig tartó szoptatás az anya esetleges mentális problémáira utal. Ő az, aki szeretethiánnyal küzd, nem hagyja, hogy a gyereke önállósodjon…
A jó hír az, hogy szoptatással szerencsére nem lehet senkit sem üldözni: általában nem az anya fut kipakolt cicivel a szopizni már nem akaró gyereke után. Ha a gyereknek nincs szüksége az anyja mellére, senki nem tehet semmit, hogy szopásra bírja. Természetesen az anya is bármikor dönthet úgy, hogy nem szoptat tovább, ami teljesen rendben van, hiszen ő a felnőtt, aki ezt irányítja. Persze lehetnek olyan gondok, amelyek a család életében, így a szoptatásban is megjelennek: például az anya nem tud nemet mondani, szeretethiánya van, helikopterszülőként nem hagyja önállósodni a gyerekét. Mindez a szoptatásra is hatással van, de természetesen nem maga a szoptatás okozza ezeket a dolgokat. Ilyenkor a meglévő gondot kell kezelni, és az a szoptatással kapcsolatos anyai problémát is megszünteti.
Felelős szülőként mit tehetünk azért, hogy a gyerek idővel megtanulja megnyugtatni magát, és ne legyen szüksége arra, hogy az anyja mellén lazuljon el?
Főemlős rokonainkkal és a természeti népek körében végzett kutatások alapján úgy tűnik, két-, két és fél-, illetve öt-hétéves korban minden gyerek szopási szükséglete elmúlik, tehát addigra a gyerekek legtöbbje akkor is elválasztódna, ha végig igény szerint szopizna, és semmit sem tennénk az elválasztásért. A gyereknevelés célja a szoptatástól függetlenül pedig az, hogy működő, önálló felnőttet neveljünk. Hagyni kell, hogy ezt az önállóságot lépésről lépésre egyre több területen megélje a kicsi: ha van időnk, hagyjuk nyugodtan, hogy a zoknival bíbelődjön, amíg először felhúzza, vagy nyújtózkodjon, hogy elérje a csapot a fürdőszobában. Eleinte a gyerek sokat hibázik majd, de így tanul, így lesz egyre ügyesebb. Az önnyugtatás képessége is hasonló: eleinte ha elesik, sír és cicit kér, aztán sír és megelégszik a puszival, majd elesik, ad magának egy puszit és fut tovább, esetleg a végén ő szalad hozzánk puszit adni, ha elestünk – és itt a kör lassan bezárul. A természet rendje, hogy a gyerek éli a világát, és nem marad mindig az anya mellett. Ha nem így történik, akkor annak nem az évekig tartó szoptatás az oka.
Akkor tulajdonképpen nem árthatunk, ha az elválasztást nem sürgetjük?
A természet öngólja volna, ha árthatnánk, a kutatások azonban azt igazolják, hogy nemcsak a gyerek, az anya is profitál belőle: például csökken a mellrák kockázata is. A régi felfogás szerint a gyerekből úgy lesz erős, ellenálló, stramm felnőtt, ha a lelkét megkeményítjük, de a modern rezilienciavizsgálatok azt mutatják, hogy minél több az intim kapcsolódásból származó feltöltöttség, annál könnyebben feláll az ember a tragédiákból, katasztrófákból, krízishelyzetekből. A válaszra kész, kötődő gondozás az, ami segít, hogy testileg-lelkileg egészséges felnőtté váljon a gyerek, és ennek a körülmények függvényében része lehet a szoptatás is.
