Tanácsadóként próbálja ki magát
A mai napig szívesen elvállal egy-egy felkérést, ám idén kipróbálhatja magát az új generáció útjának egyengetésében. „Nagyon örülök, hogy én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy a Miss Balaton jelentkezői belelássanak a szakmába. Amikor elkezdtem modellkedni, ugyanannyi idős voltam, mint ők, így pontosan tudom, hogy milyen út áll előttük. Éppen ezért igyekszem majd minden tudásomat átadni és mindenben segíteni őket. A milánói pihenés abszolút feltöltött, előhozta a régi emlékeket, amelyek inspirálnak majd akkor is, amikor tanácsokat adok a lányoknak. Persze a kikapcsolódás közben is szakítottam időt arra, hogy megnézzem, mik a legújabb trendek, ezzel is felkészülve a feladatra. Bízom benne, hasznos lesz a tudásom a lányok számára, és abban is, hogy sokan kipróbálják magukat a versenyen, főleg azért, mert tudom, a legjobbak kezét a döntő után sem fogjuk elengedni” – mondta Panni, akinek modellkarrierje húsz éve töretlen.
Epres Panniról készült képgalériánkat végiglapozhatod:
