nlc.hu
TV-sztárok
30 évet várt ezzel Nagy Feró és Vikidál Gyula

30 évet várt ezzel Nagy Feró és Vikidál Gyula

A Beatrice frontembere elárulta, miért döntött így.

Meglehetősen pikáns helyzet állt elő a június 16-i Szabadságkoncert kapcsán. Az esemény házigazdája Nagy Feró lesz, akinek ebben a szerepében többek között Vikidál Gyulát kell felkonferálnia, aki a pártállam időszakában Dalos fedőnéven jelentéseket adott az állambiztonságnak róla és más zenekarokról is – írja a Blikk.

Mint a bulvárlap megtudta, a Beatrice frontembere már nem neheztel a kollégájára, sőt a rendszerváltás óta eltel 30 év után megbocsátott Vikidálnak.

nlc-montázs, fotók: MTVA / Zih Zsolt

Öreg vagyok én már ahhoz, hogy ilyenekkel foglalkozzak! Elévültek a régi dolgok, és én is elengedtem ezeket a sérelmeket. (…) Az egy olyan világ volt, ahol meg lehetett embereket vezetni” – jelentette ki Nagy Feró, aki azt is elárulta, hogy leültek, és egy ital mellett megbeszélték a dolgaikat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top