A napokban jelent meg Lakatos Márk elgondolkodtató fotósorozata, melyben Celeste Barber nyomdokaiba lépve arra mutatott rá, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiakkal szemben is irreális elvárásokat támaszt a média.
Ezt bizonyítja az is, hogy New Yorkban az egy bizonyos kort elért férfiak körében nagy divat lett az „apatuning”, vagyis a kifejezetten férfiak számára kifejlesztett hasi, mellkasi és deréktáji zsírleszívás – így próbálják elérni nyárra a bikinitest férfi megfelelőjét, a fürdőgatyatestet.
Alan Matarasso, a Plasztikai Sebészek Amerikai Társaságának elnöke elmondta, hogy „35 éves kor környékén mindkét nemnél megváltozik a zsír eloszlása, még akkor is, ha a súlyuk nem változik. Ráadásul a gyerekek után megváltozik az élet. Ha eddig minden vasárnap kosaraztál és 1000 kalóriát égettél el, mostantól talán az állatkertben töltöd ugyanezt az időt. Az el nem égetett kalóriák miatt mondjuk felszalad havonta 30 deka, amit a korral egyre nehezebb lesz leadni. Van olyan betegem, aki pólót se szeret húzni, mert úgy érzi, nőies melle van. Ezért nevezzük apatuningnak a beavatkozást.”
Egy jelentés szerint 2018-ban a férfiak által leggyakrabban kért plasztikai beavatkozások ezek voltak: ráncfeltöltés, mellnagyobbítás (!), zsírleszívás, orrkorrekció és szemhéj-felvarrás.
(Fox News)