Fontos tisztázni, hogy – bár élénken él ez a képzet – a nem monogám kapcsolatok nem (csak) a szexről szólnak. A poligám beállítottságú ember számára is éppúgy lehet fontos a felelősségvállalás, a kötődés, a bensőségesség, a biztonságérzet és a feladatok megosztása, mint bármelyik monogámnak, csak ő időről időre azon kapja magát, hogy újra szerelmes, pedig már áll mellette társ. Persze sokan vannak ezzel így: ilyenkor borul a házasság, a család, az egész élet. A poliamorok azonban természetesnek veszik, hogy több emberhez is kötődhetnek, így nem teszik tönkre azt, amit addig felépítettek, csak azért, mert vonzódni kezdenek valaki máshoz.
Eleinte minden jó volt. Képünk illusztráció (Fotó: pexels.com)
Többségük úgy érzi, náluk a szeretet nem osztódik, hanem megsokszorozódik egy ilyen felállásban. Az etikus nem-monogámia lényege épp ezért az, hogy minden szereplő tud az összes résztvevőről, mindenkit ugyanazok a jogok és kötelességek illetnek, és – természetesen – a biztonságos szex feltételei is teljesülnek, amennyiben ilyen téren is nyitott kapcsolatról van szó.
„A két lány egymásra talált, és meghívtak engem is”
Zoli és Olga közel tizenöt éve élt boldog házasságban a svédországi Malmőben. Zoli mindig is poligám alkat volt, sokáig emiatt pokoli bűntudattal élt, de Olga elfogadta a helyzetet. Volt is egy együtt élős kapcsolatuk egy kisgyerekes nővel: a kicsi másfél és hároméves kora között Zoli apja volt a gyereknek apja helyett is. Szerettek volna gyereket Olgával ketten is, de valamiért nem jött össze.
Régóta ismerték Anitát, és amikor a lány megunta Magyarországot, felajánlották, hogy költözzön hozzájuk – egyszerű barátként. „Nem telt bele sok idő, és a lányok egymásra találtak, bejelentették, hogy ők együtt akarnak lenni – de közben velem is” – idézi fel a történteket Zoli, aki szerette a feleségét, de vonzódott Anitához is, így nem látta akadályát a dolognak.
Jó, jó, de ki az igazi anya?
„Anitának azt mondták az orvosok, hogy nem lehet gyereke, így nagy meglepetés volt, mikor pár hónappal összeköltözés után kiderült, hogy terhes. Együtt izgultunk, együtt jártunk terhesjógára, ellenőrzésekre. Itt, Svédországban mindenki teljesen természetesként kezelte, hogy hárman vagyunk”.
A nagy öröm mellett ugyanakkor a nők között már ekkor érezhető volt a feszültség. Anita többször is hevesen kijelentette, hogy márpedig ő az anya, és ragaszkodott hozzá, hogy ez megfelelő hangsúlyt kapjon, a gyerekkel kapcsolatos legfontosabb döntésekben az övé legyen az utolsó szó.
Olga eleinte reménykedett benne, hogy egyenrangú partnerként vehet részt az új élethelyzetben, de Anita nem hagyott kétséget afelől, hogy ez szóba sem jöhet. Olga így tovább kereste a helyét, és egy amolyan tündérkeresztanya-szerűségben vélte megtalálni.
„A terhesség előrehaladtával a dolog elrendezettnek tűnt – messze az ideálistól, hiszen én is egy sokkal összetartóbb családként képzeltem magunkat, de megpróbáltuk folytatni. Olga is jelen volt a szülésnél, ő is fogta Anita kezét, segített lélegezni, támogatta. Utána mindhárman maradhattunk a kórházban” – emlékszik a kezdetekre Zoli.
Három szülővel a babázás is jóval könnyebb feladat
Az ez utáni időszakban hatalmas segítség volt, hogy mindhárman aktívan részt vettek a gyerek körüli teendőkben és a házimunkában. „Amíg a lányok jógázni mentek, én vigyáztam Lórira, amikor Olgával mentünk kártyaklubba, Anitával volt, és mikor Anitával mentünk táncolni, Olga figyelt rá.”
Azok, akik kettőnél többszülős családban élnek, általában ezt emelik ki a felállás egyik legfontosabb előnyeként: megoszlanak azok a feladatok, felelősségek és – igen gyakran – terhek, amelyek sokszor a hagyományos, kétszereplős párkapcsolatokat megviselik.
A történet szereplői nem számítottak arra, hogy ez további ékeket ver közéjük. Ahogy teltek-múltak a hónapok, mindkét lányban egyre erősödtek a sérelmek: mindketten úgy érezték, rájuk hárul több munka. Napról napra érezhetőbb volt a féltékenykedés, egyre aggasztóbban beszéltek egymásról. Főleg Anita adott hangot problémáinak, próbálva beállítani féltékenységét valamiféle objektív akadálynak.
Kis kitérőként említem, hogy engem közben mindenki dicsért, milyen jó apa vagyok, pedig semmivel nem tettem többet, mint a két lány. Úgy tűnik, ha egy férfi nem sörrel a kezében nézi a focit foltos trikóban, hanem néha pelenkáz, már kitüntetés jár neki. Alacsony a csodaapa léc
– jegyzi meg Zoli félmosollyal a szája szegletében.
Nem volt őszinte önmagához sem
Idővel a balhék mindennapossá váltak, egyre lehetetlenebb lett az együttélés. A veszekedések többnyire abból álltak, hogy Olga csitítani próbálta Anitát. A helyzet azonban egy ponton tarthatatlanná vált, és Olga megkérte Anitát, hogy költözzön el.
„Választás elé lettem állítva. Számomra Lóri volt a legfontosabb, és az, hogy ne legyen elszakítva tőlem, viszont azt sem akartam, hogy anya nélkül nőjön fel, így végül elköltöztem az Olgával közös lakásunkból. Lóri másfél éves volt ekkor.”
Utólag visszatekintve Zoli abban látja háromszülős családmodelljük kudarcát, hogy Anita kezdettől fogva nem volt őszinte önmagával. Szerette volna kipróbálni a poligám kapcsolatot, de ő valójában monogám alkat, ezért – hiába volt az ő választása – nem találta a helyét a rendszerben, az állandó féltékenykedés pedig felőrölte a kapcsolatot.
Zoli most Anitával és kisfiukkal él, de Olgával is tartja a kapcsolatot. Kettesben sokkal nehezebb egy gyerekkel, idegenben, családi segítség nélkül, de Zoli mindenben részt vállal továbbra is. Most a gyerek a legfontosabb, és az, hogy ő nyugodt körülmények között cseperedhessen…
Tanulság? Nos, bárki érezheti úgy, hogy egyszerre két emberbe szerelmes, de ettől még nem feltétlenül poligám alkat. A monogám ember jó eséllyel nem találja a helyét egy poligám kapcsolatban, és ez súrlódásokhoz vezet. Közben a gyerekvállalás persze minden kapcsolatot próbára tesz, ezért ilyenkor különösen a felszínre törnek az elfojtott sérelmek.
