„Még ötéves sem voltam, amikor a nagyszüleim levittek a bátyámmal játszani a Duna partjára. Csak a szélén pancsoltunk, amikor egyszer csak egy mély gödörbe léptem, és az addig nagyjából derékig érő víz hirtelen teljesen ellepett. Teljesen sokkolódtam az ijedtségtől, nem tudtam, mit tegyek. Utólag nagyapám mesélte el, hogy egyik pillanatban még ott játszottam a vízben, és amikor újra odanézett, már a hűlt helyemet látta.
Egyetlen szerencsém volt: nagyon hosszú hajú, copfos kislány voltam, és mielőtt még igazán nagy baj történt volna, a nagyapám kiszúrta a copfom végét a vízfelszínen.
Azonnal beugrott értem, és kihozott a partra. Kiköhögtem egy kis vizet, hánytam, de ennél nagyobb baj nem történt. Viszont azóta is félek a víztől, és valószínűleg ennek az élménynek a hatására sosem tanultam meg úszni. Tengerparton vagy a Balatonnál sosem merészkednék olyan vízbe, ami a derekamnál magasabbra ér” – emlékszik vissza Gyöngyi.
A filmek hazudnak
15 éves korig a közlekedési baleset mellett a második leggyakoribb elhalálozási ok a vízbe fulladás. Ezek egy része odahaza történik a kádban vagy egy nyárra felállított gyerekmedencében, de jó néhány baleset történik strandokon, tó- vagy tenger partján is. Gondolhatnánk, hogy mindez azért lehetséges, mert a szülő nincs jelen, csakhogy az esetek nagy többségében a szülő ilyenkor 25 méteren belül tartózkodik, és jellemzően csak egy percre tereli el a figyelmét valami vagy valaki – jellemzően a mobiltelefonja, de akár az is, hogy beszélgetni kezd valakivel.
A filmekből és a tévéből azt tanultuk meg, hogy a fuldoklás egy látványos tevékenység. A fuldokló segítségért kiáltozik, csapkod, rúgkapál… A valóság az esetek többségében nem is állhatna távolabb ettől (Baywatch, te hazudós…). Dr. Francesco A. Pia híres amerikai életmentő, aki rengeteg kutatást végzett már a vízbe fulladás témájában, a következőképp írja le a valós fuldoklási folyamatot:
- Nagyon ritka kivételektől eltekintve a fuldokló nem tud segítségért kiáltani. Fuldoklási helyzetben az elsődleges feladat a levegővétel, szóval a fuldokló arra fókuszál, nem a kiáltozásra.
- A fuldokló szája csak ritkán kerül a víz felszínére. Ilyenkor levegőt próbál venni rajta, és nem kiáltani.
- A fuldokló ember karjai nincsenek a víz felszínén, így nem tud látványosan csapkodni velük, sem integetni. A karjaival a víz alatt küzd, hogy a fejét a segítségükkel a vízfelszínre emelje. Nem kezd segítségért integetni sem, ugyanis ilyenkor nem tudja tudatosan irányítja a karjai mozgását.
- A fuldoklási folyamatból az első 20-60 másodperc az, amikor a fuldokló még a vízfelszín közelében küzd a fennmaradásért, aztán elsüllyed.
Hamis biztonságérzetet adhat, ha azt gondoljuk, hogy a gyerekünk tud úszni (Fotó: Yuyang Liu/Getty Images)
Hamis biztonságérzet
A vízben fuldoklás egy félelmetesen csendes folyamat még egy felnőtt esetében is, pláne egy kisgyereknél. A legtöbb szülő úgy gondolkodik, hogy a legjobb a megelőzés, vagyis idejekorán meg kell tanítani úszni a gyereket, és akkor majd nem fullad a vízbe. Ez egy érthető, ugyanakkor veszélyes megközelítés.
A Norwegian Life Saving Society tanulmánya szerint a vízbe fulladt gyerekek kétharmada tudott úszni. A tanulmányuk merész végkicsengése szerint nagyobb biztonságban van a vízparton az a gyerek, aki nem tanult meg úszni, mint az, aki jó úszónak gondolja magát, és akit jó úszónak tartanak a szülei. Hogy miért?
Mert míg az előbbi pont a képességei hiánya miatt sokkal óvatosabb vízközelben, és a szülei is sokkal jobban vigyáznak rá, addig az utóbbi esetében hamis biztonságérzetet ad a gyereknek és a szüleinek az úszástudás megléte.
A gyerek hajlamosabb merészebb dolgokat cselekedni a vízben, míg a szülő kevésbé figyel oda rá annak tudatában, hogy úgyis tud úszni. Ez a hamis biztonságérzet sokszor életekbe kerül.
Az úszótanfolyam nem elég
Tóth János már ötven éve tanít úszni gyerekeket, és ez alatt hozzávetőlegesen háromezer gyereket oktatott. Bár manapság egyre több szülő kezdi el már óvodáskorban úszni tanítani, taníttatni a gyerekét, Tóth János szerint praktikusabb megvárni vele az iskolaérettséget. „Hatéves korukra a gyerekek már fegyelmezettebbek.” Ha a szülő mégis úgy dönt, hogy ennél korábban kezdené, János szerint fontos, hogy minél kisebb csoportot válasszon, ahol a gyerekével sokat tudnak foglalkozni.
„A szülők hajlamosak azt hinni, hogy egy-két kurzus elvégzése után a gyerek tud úszni. Nem, még nem tud. Ha kétszáz métert le tud egyben úszni, akkor nagyjából annyira tanult meg, hogy ideális körülmények között egy medencében tudjon úszni.
Élővízben még nagyon sokat kell tanulnia ahhoz, hogy ne lepődjön meg.
Motorikussá kell tenni az úszásmozdulatokat, ahogy a járásnál is: egyszerűen csak mész, és nem is figyelsz arra, hogy az egyik lábadat a másik elé teszed. Valójában valaki akkor tud úszni, ha a mellúszást is megtanulta: csak mellen lehet a vízben megállni és tájékozódni, gyorsúszásban nem.”
Csak akkor lesz valódi tudás, ha a tanfolyam után rendszeresen gyakorolja az úszást (Fotó: Artyom GeodakyanTASS via Getty Images)
Tóth János szerint az úszástanításban a váratlan változásokra kell felkészíteni a gyereket: mi van, ha mondjuk hirtelen mélyülni kezd a víz, és ellepi őt?
„Fontos megtanítani a gyerekeknek a taposást: ez az, amit a vízipólósok is csinálnak a vízben, hogy a felszínen maradjanak. Ha megijed, tudni fogja, hogy ahhoz, hogy kiemelkedjen, nem kell a kezét használnia, elég intenzíven taposnia.
Furcsa módon úgy vagyunk kódolva, hogyha a vízben bajba kerülünk, ösztönösen a kezünk indul meg, és nem a lábunk, pedig az utóbbinak kellene.
Nagyon fontos, hogy ezt megtanítsuk a gyerekeknek az oktatás során.”
Nincs arra recept, hogy egy gyerek mennyi idő alatt tanulhat meg úszni. Olyan ez, mint a járni tanulás: valamelyik gyerek már egyévesen jár, a másik meg csak másfél évesen. Tóth János szerint nagyjából két kurzus, vagyis 40-50 óra szükséges ahhoz, hogy a gyerek megtanulja az alapokat, de ebből csak akkor lesz valódi tudás, ha a tanfolyam után rendszeresen gyakorolja az úszást a szülő felügyelete mellett.
Sok szülő ott követi el a hibát, hogy miután a gyereke elvégezte az úszótanfolyamot, meg van győződve arról, hogy jól tud úszni, így kevésbé elővigyázatos vele. Pedig a tanfolyam édeskevés: csak sok gyakorlással válhat valaki valóban jó úszóvá, és sajnos százszázalékos biztonság nem létezik. A hirtelen vízhőmérséklet-változás, egy váratlan izomgörcs, egy víz alatt bekapott ütés, rúgás vagy egy váratlan vízbeesés olykor még a jó úszókat is meg tudja lepni.
