nlc.hu
Aktuális
Bankautomata nélkül maradt Hortobágy

Bankautomata nélkül maradt Hortobágy

Éppen a turistaszezon elején vitték el a település egyetlen bankautomatáját.

Június elején leszerelte és elszállította az egyetlen bankautomatát Hortobágyról a Tiszántúli Takarék, azóta nem lehet  pénzt felvenni a településen, ahol 1500 ember él, és évente mintegy 200 ezer turista fordul meg – írja a Magyar Hang.

A helyieket előzetesen nem értesítették az ATM leszereléséről, ráadásul a takarék az egyetlen pénzintézet volt a településen, így sokaknak esélyük sem nyílt máshol vezetni a számlájukat.

Hortobágy Pásztormúzeum

Hortobágy, Pásztormúzeum (MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor )

A lap úgy tudja, Tiszántúli Takarék az OTP konkurenciájának megteremtésén dolgozik, emiatt azonban elindították a racionalizálási folyamatot. Ennek következtében Hortobágyon februárban már csak hetente kétszer volt nyitva a fiók, majd végleg be is zárt. A fiók épületét Varga Ferenc nagyvállalkozó egyik cége vette meg, a helyiek pedig úgy tudják, azért vitték el az automatát, mert a takarék nem tudott megegyezni az új tulajdonossal arról, hogy az a helyén maradhasson.

A vállalkozó ugyanakkor a lap érdeklődésére úgy nyilatkozott, szerződés szerint a terminált június 5-ig kellett elvinni. Saját bevallása szerint a tárgyalások során felvetette, hogy oldják meg az automata kérdését, a banknak azonban ez nem volt fontos. 

A Magyar Hang úgy tudja, a hortobágyi ATM üzemeltetése nem érte meg a takaréknak, mióta 2014-ben havi két alkalommal díjmentessé vált a készpénzfelvétel. A helyiek nem keresnek sokat, és azt is általában egy összegben vették fel, a turistaszezon forgalma pedig nem tartotta el az automatát.

A lap megkeresésére a takarékszövetkezet azt felelte, hogy a hortobágyi önkormányzattal tárgyalnak egy ATM elhelyezéséről, illetve Hortobágyra is járni fog a Takarék-busz, hetente egyszer.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top