Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Havi 26 nap munka a pusztán – pásztortalálkozón jártunk

Nem tudtuk, mi vár ránk, amikor szombat hajnalban találkoztunk fotós kollégámmal, hogy elinduljunk a 23. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozóra. Álnépiesch kirakodóvásár lesz ott a pesti népeknek, vagy a még élő történelem egy darabja elevenedik meg? Jelentem, mindkettő.

Jó két órányi zötykölődés után sikerül nagy nehezen leparkolnunk az akkor már rekkenő melegben – a szalmakalap természetesen otthon maradt –, és elindulunk a Pusztai Állatparkba.

A Hortobágy mint Európa legnagyobb egybefüggő füves pusztája 1999 óta a Világörökség része. Egyszer tán mindenki ellátogat ide, majd kipipálja, hogy igen, tényleg van gémeskút, tényleg vannak marhák, és a Kilenclyukú híd is létezik, ámen.

Vannak itt persze madarak is, amiket remekül meg lehet figyelni, akik pedig a négylábúakat kedvelik, azok választhatnak a lovak, marhák, birkák és mangalicák közül. A Hortobágyi  Nemzeti Park területén elsősorban génmegőrzés folyik, őshonos fajtákat igyekeznek itt tovább szaporítani. A mátai ménesben 270 nóniusz és holsteini ló van, előbbinek a génmegőrzés a feladata, utóbbinak pedig az, hogy közreműködésével kitenyésszenek egy megfelelő magyar sportlovat.

A szarvasmarhákkal végzett munka igen balesetveszélyes (Fotó: Hernád Géza)

A Pusztai Állatpark ennek a területnek a része, itt rendezik a versenyt, amire igyekszünk. Ennek főszereplői a szürke marhák is, melyekre ránézve rögtön hatalmas szarvaikat veszi észre az ember. Az akár egy tonnás bikák az őserő jelképei lehetnének. Fantasztikus lények, akiket – hála istennek – ottjártunkkor egy karámba zártak (és amúgy is mindössze négyszáz kilót nyomtak egy tonna helyett).

Ki kicsoda a pásztorok közt?

  • gulyás: a marhákat tereli
  • juhász: a juhokat tereli
  • kondás: a malacokat tereli
  • csikós: a lovakat tereli

Ők az egyik versenyszám kellékei. A döntőbe jutott kéttagú csapat tagjainak tíz perc alatt kell minél több állatot lasszóval megfogni, majd azokat a karám kerítéséhez rögzíteni. Meglepő módon nem nagyon látok fiatalokat a versenyben – ők már előző nap kiestek, tájékoztat valaki. Gondolkodom is, hogy a pocakos középkorú gulyás ugyan mit fog művelni ezekkel a hatalmas állatokkal. Aztán meglátom. A kék, bő vászonnadrágba és ingbe öltözött férfiak úgy lasszózzák meg a kérődzőket, hogy csak lesek. Hihetetlen erő kell ahhoz is, hogy egy négyszáz kilós, erőből meginduló testet valaki karból megtartson. A győztes párosnak hat állatot sikerül kikötnie, és meglepő módon idén még baleset sem volt. Ezt már a mellettem álló, agráriskolába járó srácok mondják, akik nevetve sorolják fel az elmúlt évek sérüléseit az ökleléstől az ájulásig. „Emlékszel, amikor tavaly a gyereknek szétégett a kötéltől a keze, meg lerúgta a nadrágját a marha?„Meg amikor a Pityu elájult, kihúzták, de ahogy magához tért, ment is vissza a karámba?” Aztán megnyugtatnak, hogy igazán súlyos sérülések nemigen vannak, a legrosszabb tán egy lábtörés volt. Pedig a szarvasmarhákkal végzett munka igen balesetveszélyes, egy rossz mozdulat, és már vége is a földi létnek.

GIF

Állat van, ember nincs

De nem ez a legnagyobb gond a környéken. Hanem az, hogy nincs, aki pásztornak menjen. Az iskolások nagy része inkább a növénytermesztés felé fordul, vagy továbbtanul. „Hozzánk meg jönnek az ukránok meg a románok, azokról meg inkább nem mondok semmit” – morogja egy férfi. „Ez tényleg nagy baj, nincs ki átvegye a munkát az öregektől” – mondja Kiss Lajos, akinek arcát már sötétre színezte a nap. Ő az egyike azoknak, akik még mindig űzik ezt a mesterséget, és nem is érti, miért nem jó munka ez az embereknek. „Egy hónapból huszonhat napot vagyok a pusztában. Rendesen megfizetnek, szolgálati kocsim is van. Ötszáz állatra vigyázok, limousine-ok, charolais-k. Tizenöt éve csinálom, voltam csikós, és most gulyához kerültem. A ló sokkal jobb, nekem közelebb áll a szívemhez, de elértük azt a világot, hogy nincsenek ménesek, nincs munkaló, csak sport- és hobbi-. Nem kell annyi csikót nevelni, a szárazmalmok nyomtatólovait legeltetni se. Mióta nincs piaca és értéke a lónak, nem nagyon tartják a gazdák, inkább a marhát. Mi azon szerencsések közé tartozunk, akiknél van a gulyában is egy-két ló” – mondja szomorkásan.

Hiába a szolgálati autó meg a viszonylagos szabadság, azért nem könnyű a pásztorélet. „Hétfő reggel hatkor kimegyek, körbenézek a jószágon, közéjük megyek, kiengedem őket legeltetni, megnézem, hogy jó-e a vizük, van-e elég, meglesem, kell-e fülszámot pótolni, azt megcsinálom, amikor délben behajtom őket” – sorolja a tennivalókat.

Kiss Lajos egy nagyon jó adottságú tanyán van, szinte alig kell mennie a legelőig, de akik a Bakonyban legeltetnek, azoknak tíz-tizenkét kilométert is kell gyalogolniuk a magas, keskeny legelőkön át. „Hívtak engem is oda, adtak volna lakást, jó fizetést, de ahogy Petőfi mondja (Az Alföldben – a szerk.)”:

Lenn az alföld tengersík vidékin

Ott vagyok honn, ott az én világom

Börtönéből szabadúlt sas lelkem,

Ha a rónák végtelenjét látom.

Kiss munkahelyén ezernyolcszáz állat van, a legnagyobb gulya az övé. „Ötszázötven állatra vigyázok, három kutyával, meg akiket épp kiképzek.  A kutyák száma változó, sinkák, mudik dolgoznak körülöttünk. A pásztorok látják, kinél milyen eb van, figyelik egymást, és ez alapján döntenek.” A sinkára rákérdezek, ő meg elmagyarázza, ezek azok a kutyák, akiket a menhelyről sem vinnének el. Fekete, rövid szőrű, csavaros farkú állatok. Máig nem ismerték el őket, pedig a pásztorok szeretik, jól dolgoznak, ügyesek, igénytelenek. Számomra meglepő módon komondorok, kuvaszok nemigen vannak, annak ellenére, hogy van mitől megvédeni a jószágot. „A marhákat a toportyán csapatban bántja, ha kint marad a borjú, azt megfogja” – magyarázza nekem Kiss, aki kellemesen eladomázgat arról, milyen jó is volt, amikor két éve a hegyekben kellett megfogni kilenc marhát, akik fent maradtak a legelőn. „Decemberben a szlovák határtól nem messze voltunk. Na, ott medvenyomot is láttunk, nem csak toportyánt, ami igen elszaporodott mostanság. Fiatal bikákat kellett befogni. Egy közülük felrohant egy teraszra. Alacsony ablaka volt a fürdőszobának. Kijött egy fiatalember, azt mondta: »a vécén ültem, higgyék el, nagyon sokat segített« – mi meg elkaptuk a jószágot. Pányvával megdobtuk, aztán ment a traktor után. Négy nap alatt fogtunk be hetet, kettő sosem lett meg. Tán a vadászok vitték el, tán más” – mondja.

Aki elvégzi az iskolát, nem gulyás, hanem főnök akar lenni… (Fotó: Hernád Géza)

Lassan visszatérünk ahhoz, miért is nincsenek gulyások. „Itt volt tizennyolc srác a versenyen, láttunk köztük olyan eleveneket, akikkel lehetne valamit kezdeni. Kérdeztük őket, hogy nem-e akarsz jönni dolgozni, mondták, hogy boldogan. Gyere, akkor bemutatlak a főnöknek. Erre hátat fordított mindegyik. A fiatalok nem szeretnek a pusztában lenni maguk, egész nap internettől, focitól távol. Aki elvégzi az iskolát, nem gulyás, hanem főnök akar lenni. Kötéllel kéne fogni olyan gyermeket, mint a fiam.” Közben megérti a fiatalokat, mert megítélése szerint ebben a gazdák is hibásak. És mire rájöttek, hogy máshogy kéne, elfogytak a szakemberek. „Valahol a gazdák is elrontották ezt, mert egy darabig nem voltunk megfizetve, nem voltak olyanok feltételek, elmentek az emberek. Nagyon sokat beszéltünk róla… Az USA-ban már mindent robotok csinálnak. De a robot egyet nem csinál: nem veszi észre, ha valami nincs rendben.

Közben rácsodálkozom a szűrére. Szép rátétes, komoly, hímzett darab. Kiderül, nemsokára ezt sincs, aki csinálja, a szűrkészítő szakma is lassan kihal. „Lovasnapokon hordom csak, a mindennapokban a subámat viszem.

 Nem tolonganak a fiatalok, hogy dolgozhassanak Fotó: Hernád Géza

Nem minden marha ugyanolyan

A félvad életet élő szürke marhák mellett a Hortobágy területén vannak angusok is. „Haszontalan állatok jó PR-ral – mondja Kiss Lajos. – Rosszindulatú, zsivány, kötekedő, nem jó legelő marhák.” Aztán megerősíti, hogy a legjobb legelők a magyar szürke, az őshonosok, a magyar tarka. „Ezekkel a pásztornak nincs sok dolga, teszik, amit tenniük kell. A szürkék kint élik az életüket, az ellésnél kell csak a segítség, ezért is félvadak. Teszik, amit kell, az ember pedig igyekszik nem zaklatni őket.

Még növendék, ráadásul nőstény, mégsem jó vele ujjat húzni Fotó: Hernád Géza

Miközben beszélgetünk, a verseny folytatódik a fehér ruhás bojtárok versenyszámával. A nyúldobás cukin hangzik, de egyáltalán nem az, bár jelen esetben az áldozatok fából vannak. A szépen faragott pásztorbottal kell eltalálni a nyulat, hogy aztán finom ebéd képében éljen tovább.

GIF

A bottal, ha jól csinálják, egy mozdulattal terítik le a mit sem sejtő jószágot. „Ezeket bármelyik egykori traktoros kenterbe veri” – dörmögi mellettem egy traktoros, aki jóízűen adomázgat arról, milyen finom is a mezei nyúl bográcsban. A versenyzők mindenesetre derekasan helytállnak a harminc fokban, dobálják a nyulakat, mintha nem lenne holnap. Közben a többiek a gémeskút felé veszik az irányt. Itt minél több vizet kell kihúzni egységnyi idő alatt. A hideg víz látványa sokakat vonz a kúthoz, ahol a pásztorok tiszta erőből húzzák a jó húsz-huszonöt literes vödröket. A víz folyik a vályúba, meg a versenyzők hátán is, a nézők pedig a homlokukat törölgetik.

Nagy a sor a gémeskútnál (Fotó: Hernád Géza)

Ebédidőben a verseny iránti lelkesedést felváltja sorban állás az ételekért. Slambuc, birkapörkölt, tárkonyos bárányleves meg még ki tudja, mi közt lehet választani. Az egyik helyi biogazda, Rózsa Péter marhacsánkkal (lábtővel) kínál, mondván, szopogassam le róla a kollagént. A brutálisan súlyos étel meg egy kis leves együtt megteszi hatását, izzadunk, mint a ló. Eközben a versenyzők helyett táncosok lépnek a színpadra, a férfiak felhörpintik sokadik sörüket, mi pedig elindulunk a Tisza-tóra csobbanni egyet.

A 23. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón gulyástotó, gulyásbot-használat, karikásostor-használat, pányvavetés, vízhúzás és gulyásmesterség számokban mérték össze tudásukat a versenyzők, akik közül három-három páros jutott a döntőbe.

Abszolút győztes bojtár: Lukács Máté, abszolút győztes gulyás: Máté Csaba

Címlap

top