Simona Halep nevét illik ismernie minden teniszrajongónak. Elég csak felidézni az idei Roland Garros döntőjét, amit ő játszott Sharapovával. Még a férfi ismerőseim szerint is ez volt az utóbbi évek legizgalmasabb női Grand Slam-döntője. De Halepről nem csak azt érdemes tudni, hogy épphogy kikapott Sharapovától. A román teniszezőnő 2010-ben még csak a 114. helyen állt, mára a 3. helyre tornázta fel magát. Tény, a kimagasló eredményért eggyel több áldozatot hozott, mint versenytársai. Ő ugyanis megműttette a melleit, amiket zavaróan nagynak talált. Annak, hogy azóta a legjobb teniszezők egyike, nem biztos, hogy ez a legfőbb oka, bár a külföldi lapok a mai napig kitartóan foglalkoznak az ok-okozati összefüggéssel. De a kérdés valójában nem ez. Hanem az, hogy vajon megérte kés alá feküdni? Tényleg, mennyi áldozatot érdemes meghozni egy lehetséges sportkarrierért? Mindezt ráadásul épphogy a felnőttkor legelején. 2010-ben, a műtét idején ugyanis Halep még csak 18 éves volt.
Kés, de miért?
Sok nőnek okozhat tartós lelki válságot, ha túl kicsik, vagy épp ellenkezőleg: túl nagyok a mellei. El lehet őket ítélni azért, ha a nőiességük érdekében a drasztikus műtétet választják? Aligha. Elítélni Halepet sem kell, a döntése viszont minimum elgondolkodtató. Abban az esetben, ha valaki nem érzi nőnek magát az adottságai miatt, még csak-csak érthető lehet a plasztikai műtét választása, de az, hogy a sportkarrierem érdekében átszabassam a testem, már kevésbé evidens. Legalábbis nekem. De készséggel elismerem, hogy szinte lehetetlennek tartom átérezni ezt a dilemmát, mert nekem az élsport világa teljesen ismeretlen, sosem sportoltam versenyszerűen.
Halepnek sem lehetett könnyű, már csak azért sem, mivel az orvosok 25 éves kor alatt az ilyen beavatkozásokat nem javasolják. Az okokról maga az érintett ezt mondta: “Rossz volt a reakcióidőm, és kényelmetlenül éreztem magam a melleim miatt játék közben. Leginkább a súlyuk zavart. A hétköznapi életemben sem tudtam megbarátkozni a melleim méretével, szerintem akkor is az operáció mellett döntök, ha nem vagyok sportoló.” Halep korábban E kosaras melltartókat hordott, ma már két számmal kisebbet visel, a változás tehát látványos lett.
Döntésére a sportvilág is felkapta a fejét. A dél-afrikai kézilabda-játékos, Alena Schurkova például egy “büszkén viseld a nagy cicidet” kampánnyal reagált. Így érvelt: “Halep a műtéttel azt üzeni, hogy nagy mellekkel nem lehet sportolni. Én szintén E kosaras melltartót viselek, de ez semmilyen problémát nem jelent. Lehetne a méretem a duplája is a jelenleginek, ugyanúgy tudnék teljesíteni, mint most.” “Nem ismertem Simonát korábban, de teljesen megértem – védte meg a teniszezőt ezzel szemben Fissette, Kim Clijster edzője. – Reméljük, megnyeri a következő Grand Slamet, és attól kezdve már csak a játékáról beszélnek.”
A műtét mint megoldás?
“Egyre több sportoló dönt a mellcsökkentő műtét mellett hasonló okok miatt, mint a román” – nyilatkozta Dr. Puneet Guptaa brit plasztikai sebész a Daily Mailnek. Ennek nem pusztán az az oka, hogy akadályozva érzik magukat az edzésen, egy nagy mell a súly miatt komoly hátfájdalmakat tud okozni. A páciensek számának növekedése természetesen az orvostudomány fejlődésével is összefüggésbe hozható. Kollégája ennél messzebb megy: “A nagy méretű és súlyú mellek mind fizikailag, mint lelkileg jelentős hatással vannak egy nő közérzetére. Fájdalom, kényelmetlenség, zavar a mozgásban, ezek mind befolyásolják a nők mindennapi életét, különösen az élsportolók esetében. Azok, akik a megpróbáltatások miatt a műtét mellett döntenek, elégedetten távoznak. A sportolók életében pedig mindennek még mérhető hozadéka is van.”
Az atléták is?
Természetesen nem Halep az egyetlen, akinek a sportban akadályt jelentettek a mellei. Tavaly számos külföldi magazin megírta, hogy az atléták körében kifejezetten hátránynak tartják a mellek kifejlődését. Az ESPN magazin beszámolója szerint a sportolónők a szándékos éhezéstől a mellműtétig sok mindent bevetnek a jobb teljesítmény érdekében. Ahogy Joan Ryan fogalmazott könyvében (Little Girls in Pretty Boxes): “Ha a legjobb sportoló akarsz lenni, nem engedheted meg magadnak, hogy női tested legyen.” Dominique Moceanu, a 1996-os amerikai olimpiai csapat 14 éves tagja szerint bár a mellek kifejezetten hátránynak számítanak és kvázi “tiltottak”, titokban minden lány vágyik rá, hogy normális mellei legyenek. A kérdés tehát – immár Haleptől függetlenül – még mindig ugyanaz: mégis, mennyi áldozatot érhet meg egy nőnek a sportkarrier?
