Bár maga a genetikus csak annyit mondott, amikor a Best magazin megkereste azzal az értesüléssel, hogy legkisebb fiának édesanyja ismét terhes, hogy: “ez egy bonyolult ügy”, sokan tényként beszélnek róla, hogy Czeizel Endre genetikus professzornak ismét gyereke születik. Nem izgatnak a részletek, hogyan lehetséges ez, és vajon miért “bonyolult az ügy” – hacsak azért nem, mert ha egy férfi 78 évesen kispapa lesz, az adott esetben valóban bonyolult üggyé válhat.
Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy sem, ha egy férfi idős korára (újra) apa lesz. Részben elfogultságból, mert egyik nagynéném például nálam négy évvel fiatalabb. Amikor megszületett, nagyapám az 56. évében járt. Gyerekként kicsit furcsállottam, de ma már az ilyesmi egyáltalán nem ritka vagy szokatlan. Pedig régebben is elfogadott és természetes volt, ha egy férfi életében többször házasodott (mert a szegény feleség mondjuk meghalt, például éppen gyermekszülés közben), és meglett férfikorában is kisdedeket tutujgatott, mint az egyik üknagyapám. Ahogyan nő az emberek várható életkora, lehet, hogy még többen lesznek olyanok, mint Pablo Picasso, aki 68 évesen, vagy Charlie Chaplin, aki 73 évesen újra apa lett? Anthony Quinn pedig 81 évesen, ami csak még jobban erősíti azt a képet, hogy egy férfi mindhalálig férfi – termékenységi szempontból is.
 |
| Pablo Picasso és fia, Claude |
Nem mintha a természet a késői apaságot maradéktalanul díjazná. Léteznek egészségügyi kockázatok: a Down-kór megjelenését jelentősen befolyásolja az apa életkora is. A 40 feletti apák gyermekei körében hatszor gyakoribb az autizmus, a 45 felettiek gyerekeinél gyakoribbak a társadalmi beilleszkedési nehézségek, az 50-en túli apáknál a skizofrénia fenyegeti háromszor nagyobb eséllyel a kicsiket, az 55 év felettiek gyermekei pedig nagyobb valószínűséggel lesznek mániás depressziósok, mint a harmincasokéi.
Az olyan megjegyzéseket a játszótéren, mint hogy “de aranyos az unokája!”, kellő humorérzékkel biztosan kezelni lehet. De ha az apa egészséges és jó fizikai állapotban is van, vajon hogyan viseli az éjszakai keléseket vagy a délutáni hengergőzést a nappali szőnyegén? És bármennyire szeretné, nem bírja a nyakában vinni vagy dobálni a kicsit – az efféle útravalókat persze kompenzálhatja az élettapasztalat. Igaz, hogy harmincas, negyvenes apuka ismerőseim közül se mindegyik jár négykézláb a szőnyegen vagy viszi focizni a kissrácokat, pedig nem reumások. Ugyanazt csinálják, amit az ötvenen túli papák is tudnak: olvasnak, filmet néznek, bicikliznek.
Különben akár ropognak a térdkalácsok, akár nem,
“egy ötvenen túli papának lényegében nem szabad megöregednie
egy ötvenen túli papának lényegében “nem szabad megöregednie”: nem hagyhatja el magát, nem betegedhet meg, mert dolga van, gondoskodnia kell az apróságokról. Nagy feladat ez, amit sokan csak azért vállalnak, mert fiatalabb feleségük családot szeretne, vagy mert egyszerűen hisznek az élet diadalában, az elrendelésben, a gyerekben mint értékben. Akkor is, ha már a legelején tudják, hogy talán nem érik meg, hogy gyerekük felnő és családja lesz. Hogy a társuk egyedül marad, a gyerekek pedig korán elveszítik apjukat – tény, hogy ez sajnos másokkal is megtörténhet.
Ezek észérvek, mégis elbizonytalanodom. Gondolom, így vannak vele azok a nők is, akik beleszeretnek egy náluk jóval idősebb férfiba, és gyereket szeretnének tőle. Az idősebb kispapák talán olyan mindennaposak lesznek, mint hogy okostelefonról olvasunk Tolsztojt. Ismerek egy velem egyidős lányt, akiknek édesapja most nyolcvanéves, és úgy érzi, kerek gyerekkora volt, nem érezte azt, hogy az ő apukája más. Sőt édesapja bevallotta neki, hogy vele türelmesebb, gyengédebb, lazább, mint annak idején idősebb gyerekeivel volt, és több időt is tölt vele. Végeredményben pedig csak ez számít, nem? Az együttlét, a sokat emlegetett “minőségi idő”, amiből aztán emlékek lesznek. Focizni pedig a szomszéd gyerekekkel is lehet.
