A pápaválasztás, amit egy galamb döntött el (Kr. u. 236)
A Liber Pontificalis (Pápák könyve) szerint Fábián római nemesi családból származott, apját Fabiusnak hívták. Életéről ennél sokkal többet nem tudunk, alakja – a kereszténység korai évszadainak egyházfőihez hasonlóan – a legendák homályába vész. A megválasztásának körülményeire vonatkozó anekdotát a negyedik században élt Euszebiosz, a nagy keresztény történetíró jegyezte le.
Eszerint Anterósz pápa halála után a teljesen ismeretlen Fábián vidékről érkezett a római pápaválasztásra. Euszebiosz szerint, mivel gyakorlatilag senki nem tudta róla, hogy kicsoda, személye fel sem merült a lehetséges pápajelöltek között. Miközben a résztvevők bő két héten keresztül vitatkoztak azon, hogy a számos felmerült illusztris és előkelő egyházi vezető közül ki legyen a következő egyházfő, hirtelen egy galamb szállt le Fábián fejére. A jelenlévők számára ez a különös látvány egy híres evangéliumi jelenetet idézett fel: a Szentlélek alászállását Jézusra, amikor Keresztelő János megkeresztelte. A gyülekezet ezt isteni jelnek tekintette, és Fábiánt azonnal közfelkiáltással pápává választották.
Az utolsó mise a konklávé megkezdése előtt – 2012 (fotó: Franco Origlia/Getty Images)
A leghosszabb konklávé (1268-1271)
A történelem leghosszabb pápaválasztása két évig és kilenc hónapig tartott – egyrészt a bíborosok különböző – itáliai és francia – frakciói közötti ellenségeskedésnek és a szakadatlan intrikázásnak köszönhetően, másrészt meg azért, mert akkoriban még nem konklávé (a szó jelentése egyébként arra utal, hogy a pápát választó testületet befogadó helyiséget kulcsra zárják) formájában zajlott a pápaválasztás, hanem szabadon jöhettek-mehettek a főtisztelendők, ahogy a kedvük tartottak.
A bíborosok Viterbo városában gyűltek össze: a bűnös Róma helyett ekkoriban itt székelt a pápai udvar. Aztán két év parttalan civakodás után a helyi lakosok megelégelték a helyzetet, és drasztikus intézkedésekkel próbálták kikényszeríteni a döntést. Bezárták a bíborosokat a Palazzo dei Papiba, befalazták az ajtókat és az ablakokat, az ellátmányt pedig kenyérre és vízre redukálták. Amikor ez sem vezetett eredményre, eltávolították a tetőt, kitéve a bíborosokat az időjárás viszontagságainak.
A maratoni pápaválasztás olyan bibliai hosszúságúra nyúlt, hogy közben három bíboros el is halálozott.
Konklávéra igyekvő bíborosok 1978-ban (fotó: getty images/bettmann)
Végül aztán nagy nehezen sikerült megválasztani – afféle kompromisszumos jelöltként – az itáliai származású, de a helyi politikától független Teobaldo Visconti, aki X. Gergely néven foglalta el trónusát, és aki azzal a lendülettel be is vezette a pápaválasztó konklávé intézményét: Gergely a pápaválasztást a konklávéhoz kötötte, a választás gyorsítását úgy képzelte el, hogy azt minden külső befolyástól mentes és teljesen elzárt épületrészben kell megtartani. A háromnapos gyász megtartása után a bíborosoknak ott kell összegyűlniük, ahol az előző egyházfő meghalt, és az ide belépő bíborosok addig nem hagyhatták el a termet, amíg a választás a kétharmados többséggel érvényes nem lett. Ez az eljárásrend gyakorlatilag a huszadik századig értintetlen maradt.
A pápa, akit véletlenül választottak meg (1334)
A tizennegyedik század nagy részében a pápaság Avignonban székelt (ez volt az ún. avignoni fogság), ahol a klérus hamar mély korrupcióba és erkölcstelenségbe süllyedt. Amikor 1334-ben a bíborosok összegyűltek, hogy megválasszák XXII. János pápa utódját, még magukhoz képest is kissé túlravaszkodták a dolgot: ugyanis mindannyian úgy döntöttek, hogy a szokásos gyakorlatot követve az első szavazáson egy teljesen esélytelen jelölt mellé teszik le a voksukat, hogy lássák, merről fúj a politikai szél.
Akarva-akaratlanul azonban – egy kivételével – minden bíboros ugyanazt az esélytelent választotta: egy bizonyos Jacques Fournier-t, akiből így, gyakorlatilag teljesen véletlenül XII. Benedek néven pápát sikerült csinálni (egy meglehetősen jelentéktelen és erőtlen pápát, ezt még tegyük hozzá)
A pápai konklávék helyszíne 1492-ben volt először a római Sixtus-kápolna, 1878 óta pedig mindegyik konklávét ott tartják (fotó: Franco Origlia/Getty Images)
A legrosszabb kompromisszumos jelölt (1378)
Több mint hatvan évnyi avignoni tartózkodás után a pápai udvar végre visszakerült Rómába, és a Bíborosi Kollégiumot az 1378-as választásra összegyűlt római nép nagy nyomás alá helyezte, hogy mindenképpen egy hangsúlyosan itáliai pápát válasszanak. Sajnos azonban a főtisztelendők ugyanolyan megosztottak voltak, mint korábban bármikor, és a tárgyalások szinte a végtelenségig elhúzódtak. Kétségbeesésében valaki egy Bartolommeo Prignano nevű, alig ismert, de látszólag jámbor érseket javasolt kompromisszumos jelöltként. Bár nem volt bíboros, és igazából senki nem tudott róla szinte semmit, a kimerült bíborosok beleegyeztek, és Prignano VI. Orbán pápaként lépett a trónra.
Ez azonban rettenetes baklövésnek bizonyult. Orbánról kiderült, hogy egy erőszakos, arrogáns és zavart elmebeteg, aki ráadásul súlyos üldözési mániában szenvedett. Hónapokon belül bíborosokat kezdett el bezárni az Angyalvárba, és saját szórakoztatására kínoztatta őket. Viselkedése kettészakította az egyházat és kirobbantotta a nagy nyugati egyházsszakadás néven ismert, közel négy évtizeden át tartó folyamatot, a katolikus egyház történetének egyik abszolút mélypontját. Nem meglepő módon ő volt az utolsó nem bíboros, akit pápává választottak.
Római katolikus bíborosok vonulnak be a Sixtus-kápolnába, hogy megválasszák II. János Pál pápa utódját (fotó: Eric VANDEVILLE/Gamma-Rapho via Getty Images)
Pénzen vett pápaság (1492)
Ahogy a pápaság hatalma és gazdagsága nőtt, a bíborosok egyre mohóbban vágytak a pápai címre, és a választásokon rendszerint meglehetősen nemtelen eszközökkel igyekeztek vetélytársaikat kiütni a nyeregből. Ennek a csúcsa talán az 1492-es konklávé volt, amikor az ambiciózus és világias Rodrigo Borgia bíboros tényleg semmilyen eszköztől nem riadt vissza, hogy ő legyen a következő pápa: állítólag négy öszvérnyi ezüstöt és több mint 10 000 dukátot érő ajándékot ajánlott fel évente az egyik legbefolyásosabb bíborosnak, Ascanio Sforzának, hogy őt támogassa, de másoknak bőven juttatott a vagyonából. Rómát valósággal elárasztotta a Borgiák pénze, amíg a választás zajlott. De megérte: Rodrigo bíborost végül VI. Sándor néven pápává szentelték.
A legrövidebb pápaválasztás (1503)
III. Piusz halála vezetett a történelem legrövidebb konklávéjához. Ugyanis néhány órán belül már meg is választották Giuliano della Roverét, egy kevéssé megnyerő és elég elég erőszakos természetű férfiút, aki aztán a II. Gyula pápa nevet vette fel. Harcos pápának is nevezték, mivel személyesen vezetett katonai hadjáratokat a pápai állam nevében, és ő alapította meg a híres Svájci Gárdát is.
A pápa testőrsége, a Svájci Gárda (fotó: Christoph Reichwein/picture alliance via Getty Images)
Verekedés a konklávén (1605/1458)
Az 1605-ös konklávén a legfőbb esélyeseket – Cesare Baronius egyháztörténészt, illetve a volt katonát, Domenico Toschit – támogató bíborosok két táborra szakadtak, és annyira beleélték magukat a versengésbe, hogy végül egymásnak is mentek:
lökdösődtek, majd néhány pofon is elcsattant.
A lármát még az épületen kívül is hallani lehetett, az idős Visconti bíboros pedig több csonttörést szenvedett. Végül a bíborosok olyasvalakit választottak, akivel mindkét fél egyet tudott érteni: Camillo Borghesét, aki V. Pál néven vált ismertté.
A pápai konklávék szakértője, Frederic J. Baumgartner szerint 1605-ös választás volt „az egyetlen olyan, amikor erőszakos cselekmény történt, amelyben valaki ténylegesen megsérült. Alkalmanként persze van példa lökdösődésre és kiabálásra, de többnyire idős férfiakról van szó, akiknek nincs az ilyesmire túl sok energiájuk”
A konklávé első napja 2013-ban (fotó: MAURIX/Gamma-Rapho via Getty Images)
A másik híres verekedés 1458-ban esett meg. III. Kallixtusz halála után után d’Estouteville bíboros elhatározta, hogy magának szerzi meg a pápai címet. Titkos találkozókat szervezett, és megpróbálta megvesztegetni és megfélemlíteni a többi bíborost, hogy azok rá szavazzanak. A dolgok azonban nem egészen a terv szerint alakultak, ugyanis egyre inkább a köztiszteletben álló Enea Silvio Piccolomini bíboros kezdett a tuti befutónak tűnni. D’Estouteville mérhetetlenül dühös volt: az utolsó szavazás után a bíborosok lehetőséget kaptak arra, hogy ha akarták, megváltoztassák a szavazatukat, és Piccolomininek már csak egy szavazat hiányzott a győzelemhez.
Amikor Prospero Colonna bíboros felállt, hogy Piccolomini javára változtassa meg a szavazatát, d’Estouteville-nél végleg elszakadt a cérna. Átrohant a kápolnán, megragadta Colonnát, és hevesen próbálta kirángatni a teremből. Erre aztán egy kisebb dulakodás tört ki, amelynek közepette a bíborosok Piccolominit választották meg: ő II. Piusz pápa néven foglalta el hivatalát.
A halálra rémült bíboros (1655)
Az 1655-ös konklávé viszonylag hosszú ideig tartott. Fiatal bíborosok egy csoportja, megunva a hónapok óta tartó patthelyzetet, elhatározta, hogy megtréfálja idősebb kollégáit: az egyikük Szentléleknek öltözött, és az éjszaka közepén meglepte a kollégium idősebb tagjait. A vicc nem sült el túl jól: az egyik bíboros állítólag tüdőgyulladásban halt meg, miután az éjszakai látogatás után elesett és sokkos állapotban a hideg padlón hevert órákig.
Források: Guardian, Historytoday, Time
