Elhatároztuk, hogy idén nyáron bebizonyítjuk, a szerelem tényleg kortalan, és ennek jegyében arra kértünk titeket, nevezzétek ismerőseiteket, családtagjaitokat, esetleg saját magatokat, ha rátok is igaz, hogy a szerelem túl az ötödik ikszen toppant be az életetekbe. A lélekmelengető történetek közül kiválasztottuk az öt kedvencünket. Most rajtatok a sor: szavazzatok, kik kapják meg a fődíjat a döntős párok közül!
Erika és András
Palkovics András (67) és Palkovicsné Vargyas Erika (64) csak tíz éve ismerik egymást. Pillantás.hu: így hívták a társkereső weboldalt, ahová mindketten regisztráltak. Az első randevúra András egy szál rózsával, Erika meg tele kétségekkel érkezett, de nagyon reménykedett benne, hogy lesz folytatás. András számára ez nem is volt kérdés. Színházlátogatások, kirándulások, Balaton, Szentendre: három hónapig tartott a randevúzós időszak, aztán mindketten úgy gondolták, sok fenntartani a két lakást, és rövidesen vettek is egy kis házat Kókán, amit a mai napig imádnak. Sokféle tervük van még a jövőre, főleg a ház „csinosításával” kapcsolatban, meg hogy amíg bírják, gondozzák a kertet. Mellé van nyolc unoka is…
Erika és András (Fotó: magánarchívum)
Szerintük a jó együttélés titka a kölcsönös, igazi egymásra figyelés és a másik értékelése. „Ilyenkor már van az embernek élettapasztalata – mondja András. – Fiatalon nem becsüli meg, ami van, mindig többre vágyik.” Ő azonban nagyon is értékeli Erikát: négy év után egy karácsony este az asszony lányától kérte meg szerelme kezét, aki annyira zokogott, hogy alig tudott igent mondani. Kell ennél romantikusabb történet?
Éva és Nicholas
Éváék akár egy romantikus vígjáték főszereplői is lehetnének – egy divattervező és egy sárkánykészítő egymásra kattan a neten, jobb főszereplőket kitalálni sem lehetne egy romkomhoz. Ha azt is eláruljuk, hogy Nicholas az első randin egy parkolóba hívta Évát, a folytatás is egészen filmszerűnek tűnik. A nő persze vonakodva mondott igent, és a találkozás sem volt éppen szerelem első látásra. Éva így emlékszik vissza: „Amikor megláttam, nem tudtam nem megkérdezni: »Ebben a meleg időben miért viselsz kalapot?« Aztán levette, én meg megdöbbentem: »Mégis mikor mostál te utoljára hajat?«” Kész csoda, hogy ilyen kezdés után lett egyáltalán második randevú, de Nicholas képes volt a vesztett játszma után fordítani. Egy romantikus kirándulás következett, és ott már eldőlt minden.
Nicholas és Éva (Fotó: magánarchívum)
„Ez a találkozás nem volt szerelem első látásra, de olyan mély érzelmek jöttek elő, amiket szavakkal leírni nem lehet. Nemcsak vonzalmat éreztem, de dolgozott bennem valamiféle megérzés, tudtam, ezt a nőt szeretni kell” – mondja Nick. Évával pedig az első, véletlen érintéskor fordult egyet a világ. „Soha nem felejtem el, volt egy pillanat, amikor Nick véletlenül megérintett, a testemet pedig újra és újra átjárta a libabőr. Teljesen odavoltam. Ehhez fogható mély kapcsolódást még soha nem éreztem egyetlen férfival sem. Számomra ez volt a fordulópont.” És valóban, innentől ment minden a maga útján, egészen a lánykérésig, ami szintén nem éppen romantikus helyszínen történt, hanem hirtelen felindulásból, otthon, takarítás közben, a kupi kellős közepén.
Aki szereti a formabontó történeteket, Éváékét biztosan imádni fogja.
Szavazz a kedvenc párosodra!
Kattints IDE, és döntsd el, szerinted ki legyen az Ország Kedvenc Örökifjú Szerelmespárja!
A győztes pár nyereménye egy 50 ezer forintos vásárlási utalvány. Mi mindenkinek drukkolunk!
Erzsike és József
Mondja valaki, hogy az internet nem csodálatos hely! A harmadik döntős pár, Erzsike és József is a világhálón találkozott nyolc évvel ezelőtt. És bizony évek ide vagy oda, szerelem volt első látásra az övék. „Még mondanunk sem kellett semmit egymásnak, annyira természetes volt, hogy egyre többet találkozzunk” – mondja József. A páros jóformán az első pillanattól együtt is él, keddtől csütörtökig Erzsike budapesti lakásában, hétvégenként pedig József kertes házában, Monorierdőn, és ez így pont jó nekik. Imádnak bográcsozni, kirándulni, és bár a gyerekek már rég kirepültek, a sors úgy hozta, hogy közösen is gondoskodhatnak valakiről: az egyik túra közben szegődött melléjük egy kiskutya, akit végül magukhoz vettek, és Mázlinak neveztek el.
Lássuk be, ebben a történetben nem csak a négylábú szereplő a sors kegyeltje.
József és Erzsike (Fotó: magánarchívum)
Judit és Zoltán
Lakat Judit és Csintalan Zoltán, bár látásból régóta ismerte már egymást, életük közös fejezete csak később, 2015-ben kezdődött, amikor egy erdélyi utazáson kiderült, hogy mindkettejüket táncos lábbal áldotta meg a sors: az első közös keringő alkalmával rádöbbentek, hogy a táncparketten tökéletes közöttük az összhang. „Mindketten táncbolondok vagyunk, bármikor, bárhol táncra perdülünk, de az mindkettőnket meglepett, hogy ennyire erős volt a harmónia” – meséli Judit. „Amikor felkértem Juditot, libabőrös lettem. Különös volt, hogy minden ment magától, nem kellett őt irányítani, tartani. Egy táncos férfiember számára ez egy álom” – fűzi hozzá Zoltán. A két özvegy embert menthetetlenül összeboronálta a zene és a ritmus. Ma már rendszeresen kirándulnak, hegyet másznak, kerékpároznak, eveznek, sétálnak, együtt polgárőrködnek, vagy órákon át beszélgetnek könyvekről, filmekről, művészetről és történelemről. Keddenként és csütörtökönként pedig tánctanfolyamra járnak – előfordult, hogy csacsacsa kezdő lépéseit hajnali 4-ig gyakorolták az előszobában, mire rájöttek, hogyan kell elindulni. És hogy miért érzik fontosnak a történetüket?
Judit és Zoltán (Fotó: magánarchívum)
„Úgy gondoljuk, hogy példát mutatunk azoknak az idősebbeknek, akik úgy hiszik, hogy már késő új életet kezdeni. De jó példa lehetünk a fiatalok számára is, akik 30-40 évesen azt gondolják, hogy már nem találnak új partnert, és jön a szörnyű, magányos öregség. Nyilván nem öröm megöregedni, de ha az ember nem adja fel, meg lehet édesíteni az utolsó tíz-húsz évet is.”
Zsófi és Sándor
Zsófia és Sándor története a bizonyíték arra, hogy túl a hatvanon, sőt a nyolcvanon is szerelembe eshetünk, úgy, mint egy tinédzser. Egy nyugdíjasklub által szervezett cserkeszőlői kirándulás hozta össze őket, ahol a férfinak rögtön megakadt a pillantása a cserfes, jó kedélyű Zsófián. Cserkén rengeteg időt töltöttek együtt, beszélgettek, egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz. Már akkor érezni lehetett, hogy ez több lesz, mint barátság. Az egyik este zenés-táncos összejövetelt szerveztek a nyugdíjasoknak, amire mindenki csinosan kiöltözött. Sándor így emlékszik vissza a mindent eldöntő pillanatra: „Zsófi jött le a lépcsőn. Nem is lejött, hanem levonult, gyönyörűen felöltözve. Elállt a lélegzetem. Mondtam magamban, hogyha eddig nem szerettem belé, akkor most belé fogok.”
Zsófia és Sándor (Fotó: magánarchívum)
És így is lett. Egyre többet találkoztak, kapcsolatuk gyorsan elmélyült, és kisvártatva össze is költöztek. Az összebútorozást eljegyzés követte, mégpedig nem is akárhogyan. A gyerekek, unokák és dédunokák mind egybegyűltek, hogy még szebbé tegyék a nagy eseményt, Sándor pedig egy vörös, rózsaalakú dobozban adta át a gyűrűt párjának.
Összeházasodni azonban nem akarnak. „Mi leszünk majd az örök menyasszony és az örök vőlegény. A lelki kötelék megvan esküvő nélkül is” – mondja Sándor. Zsófi ehhez csak ennyit tesz hozzá: „Ha összeházasodnánk, akkor sem tudnám jobban szeretni, mint amennyire most szeretem.”
Mi is lehetne ennél romantikusabb?
