Az első szerelem idején hányan álltunk hóban-fagyban különböző pályaudvarokon, izgatottan várva vonatot-buszt és vele a kedvest! Öt nap egymás nélkül maga volt az örökkévalóság: rövid telefonok az utcai fülkéből, csak pár perc, mert aprónk sohasem volt elég. Két napot kaptunk, hogy megfürödjünk egymásban, aztán újra kezdetét vette a várakozás. Ma már mosolygásra késztet minket ez az emlék, és nem csak a nosztalgia okán. Manapság ez a boldog vagy éppen boldogtalan, várakozással teli időszak egyre több pár sajátja; sokan viselik el a hiányt, amit mi alig bírtunk ki annak idején. Baráti társaságban, a családban, kollégák között is mind többen tapasztaljuk, hogy jócskán akadnak párok, akik nem egy hétig, hanem akár hónapokig nem ölelhetik át egymást.
A nagy visszaszámlálás
Távkapcsolatban élni valóságos érzelmi hullámvasút. Felfokozott vágy, düh, haragszomrád, szeretet és izgalom váltják egymást – egyetlen szerencse, hogy viszonylag kiszámíthatóan. Elválás, különlét, a találkozás öröme, ezek a távszerelem mérföldkövei.
Erdélyi Juli párjával, Shane-nel, nyolc évvel ezelőtt ismerkedett meg a Sziget Fesztiválon. Nyári flörtként kezdődött a kapcsolat, nem gondolták, hogy lehet bármilyen folytatása, amíg a következő évben nem találkoztak újra, szintén a fesztiválon. Addig csak e-mailben tartották a kapcsolatot, de a második találkozás után mindketten azt érezték, szeretnék még látni egymást. Juli már ősszel kiutazott Shane-hez Írországba, és a következő öt évben nagyjából háromhavonta, majd havonta találkoztak – hol itt, hol ott. Juli azóta már Írországban él, nem bírták tovább egymás nélkül.
“Az együtt töltött kezdeti időt nagy visszaszámlálásként éltem meg – meséli. – Mindig volt egy időpont, a következő találkozás, amelyre várnunk kellett. A külön töltött idő viszont komoly érzelmi megpróbáltatást jelentett. Nehéz volt az elválás, nehéz volt megélni, hogy nem vagyok része a mindennapjainak. A megannyi szomorú búcsúzkodás viszont megtanított arra, hogy nagyra értékeljek minden együtt töltött estét.”
Juli nem tartja magát érzelgősnek, de ha a távkapcsolatban töltött évekre gondol, akkor még mindig, hetente többször is elfogja az érzés: milyen jó, hogy végre nemcsak havonta főznek együtt vagy mennek moziba, hanem minden este megkérdezi tőle Shane: “Mesélj, mi volt ma a munkában…?!” Az internet, az e-mail, a Facebook, a Skype korában persze mindezt a monitoron keresztül is megtudakolhatjuk egymástól, de azért ez mégsem az igazi.
“Talán nem is csak a lehetőségek vagy a kényszer szüli, hogy egyre több a távkapcsolat körülöttünk. Azt látom, hogy a telekommunikáció erejében bízva könnyebben vállaljuk be azt is, hogy egymástól több száz kilométerre éljünk – foglalja össze tapasztalatait dr. Somogyi Andrea pszichiáter. – De ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a velünk egy városban élő ismerőseinkkel is jobbára interneten tartjuk ma már a kapcsolatot, és az e-mail pótolja a valódi találkozást. Így persze hogy azt gondoljuk, működni fog ez a módszer a párkapcsolatban is. És mivel egyre több pár, és nem csak sok fiatal talál egymásra az interneten keresztül, ők már erre a kapcsolattartási formára szocializálódnak. Így számukra kisebb jelentősége lehet annak is, ha a későbbiekben távkapcsolatban élnek.”
Bizalom a másikban
A bizalom minden kapcsolat alapja, távszerelem esetén ez az állítás fokozottan érvényes. És nemcsak az a lényeges, hogy a másikban maximálisan megbízzunk, hanem az önmagunkba vetett hit is szükségszerű. A számonkérésnek, elszámoltatásnak nincs értelme, csak feszültséget szül. És hipermodern telekommunikáció ide vagy oda, nem mindent lehet megbeszélni képernyőn vagy telefonon keresztül. De beszélni, mégpedig rendszeresen, nyugodt körülmények között muszáj!
Szigeti Zsófi párja, Miklós sok-sok éve Svájcban dolgozik építészként. Többnyire Zsófi repül ide-oda, mivel őt a munkája Budapesthez köti. Zsófi megtehette volna, hogy teljesen feladja korábbi életét, de mivel imádja a munkáját, és a kétlaki élet járható útnak bizonyult, ez a verzió szóba sem került. Tavaly volt az esküvőjük, ám a házasságkötés a mindennapokon mit sem változtatott.
“Fontosabb, kivel élsz, mint az, hogy hol – foglalja össze Zsófi a tanulságot. – A kapcsolat elején tele kell magunkat szívni önbizalommal, hogy hinni tudjunk a kapcsolatunkban. Remélni, hogy menni fog, hogy kontrollálni tudjuk az életet, a mindennapokat, és összehangolni a munkával az ingázást. Ehhez erőt ad a szerelem, aztán ez az életmód rutinná is válik. Nekem hatalmas segítséget jelentett, hogy a társam nem kényszerített rám semmit. Az, hogy én ezt az életet »szabadon« választottam, egészen más, mint ha rám tukmálták volna. Én inkább kétlaki vagyok, és sosem gondolok magunkra úgy, hogy távkapcsolatban élünk. Úgy gondolom, nálunk az változtatja majd meg a helyzetet, ha gyerekeink lesznek.”
Beszélgessünk…!
A megszokás, a rutin nem jön rögtön, az elején nehéz napok köszöntenek mindkét félre. De bármilyen furcsán hangzik, a biztonság érzését gyakorolni is lehet. Fontos például a tervezés: tisztázni kell előre, mennyi időre, mikor megy el a társ. Tudnunk kell, mikor találkozunk, tudnunk kell, hogy valamibe kapaszkodni, valamit várni lehessen – mondja dr. Somogyi Andrea.
“Mielőtt a társunk elutazik, végig kell gondolni, meg kell beszélni azt is, hogyan zajlik majd az élet a másik nélkül. Fel kell készülni mindenre, hogy ne szakadjon ránk a magány. Át kell venni sok mindent gyakorlati szinten is. Hogyha olyasmi is a mi feladatunk lesz, amit eddig a másik intézett, és ez pluszterheket ró majd ránk, ne kezdjünk el ezért a másikra haragudni. Legyen szó akár a legegyszerűbb számlafizetésről a postán… Az érzéseinket ebben az esetben sem írhatja felül a racionalitás. A mindennapos beszélgetés biztonságot ad. Az előre meghatározott, egyszeri beszélgetés szabályozottabb, korlátok közé szorít, ám fontossági sorrend felállítására is kényszerít – tapasztalja a szakértő. – Míg korábban akár apró-cseprő, teljesen felesleges dolgokkal is zavartuk egymást, távkapcsolat esetén kétszer is meggondoljuk, mi fér bele a napi egy beszélgetésbe. Nagyon fontos, hogy akár jó, akár rossz dolog történik velünk, számoljunk be róla! Ha képernyőn nem látjuk egymást, csak a hangsúlyokból olvashatunk. És mivel nem mindenki olyan jó »kódfejtésben«, a hangsúly félrevihet. Arra pedig kinek van szüksége, hogy a másik fél elkezdjen kombinálni hűtlenségről, csalásról, elhidegülésről…?! Éppen ezért elhallgatni dolgokat nem tanácsos, azzal csak elbizonytalanítjuk a másikat. És persze azt sem szabad elhallgatni, hogy mennyire hiányzik a társunk.”
Sokszor a legrosszabb napokon is átsegíti az embert egy váratlan pillanatban kapott “Hiányzol”; “Eszembe jutott az, amikor…”; “Arra gondoltam, hogy legközelebb…” SMS. Jó érzés tudni, hogy a másik képzeletben velünk van. Annak ellenére, hogy nem vagyunk része egymás mindennapjainak, a másik családjával, barátaival való korábbi találkozásokból az élménybeszámolók alapján egyre könnyebb beavatódni a történésekbe. “Már tudunk arcokat és neveket összerakni, helyszíneket beazonosítani, így egyre könnyebbé válik, hogy kövessük a másik életét” – emlékszik vissza a távkapcsolatban töltött évekre Juli.
Értékelni, amink van
Mivel a nők alapvetően érzelmesebbek, és könnyebben ítélik meg úgy, hogy ők ennek az egész helyzetnek az áldozatai, jobban várják a folyamatos megnyugtatást, visszaigazolást. A férfiak többsége viszont – ami az érzelmeket illeti – nehezen fejezi ki magát, így a nőnek ebben is tudatosnak kell lennie. Felhívni a figyelmet, mennyire vágyik rá, hogy a párja mondjon neki néhány kedves szót.
“A férjem utál e-mailezni, azt sem tudom, hogy levelezésre mivel tudnám rávenni. Így amikor külön vagyunk, sokkal többet beszélgetünk. Mert a telefonon, Skype-on az ember »kénytelen« szót váltani. Egy együtt töltött este nem feltétlenül telik el csevegéssel, de amikor külön vagyunk, akkor ez menetrendszerűen így van, mert ez az egyetlen módja, hogy együtt legyünk – a fizikai távolság ellenére. Ilyenkor végigbeszéljük a napunkat, de gyakran az életünket érintő kérdésekről is mélyebben vallunk” – avat be kapcsolatuk titkaiba Zsófi. Megszervezni a szabadidőt, kitalálni a beszélgetés időpontját, a legfontosabb témákat, meggyőzni magunkat arról, hogy a közös cél érdekében még kibírjuk azt a pár napot a másik érintése nélkül… Ami eddig természetes volt, többé már nem az. Mégis: így megtanuljuk értékelni azt, amink van. És ez a távolság ellenére is biztos összekovácsoló erő lehet.
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
