Úgy tűnik, csak „minimális egészségi kockázatot” jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék – állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése.
A témában elsőként folytatott vizsgálatában a WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten – olvasható a BBC hírportálján. Hozzátették azonban, hogy az eredmények „kevés információn” alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra.
A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban, tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben.
Kutatásuk csak az elmúlt néhány évben kezdődött, tehát egyelőre kevés adat áll rendelkezésre a WHO szakértői szerint. Ezenkívül az eddigi vizsgálatok nem egységes sztenderdek alapján folytak, az egyes kutatások különböző szűrőket használtak a mikroszemcsék mennyiségének megállapítására.
„Lehet, hogy egyszerűen a szűrő méretén múlik, hogy egy vízminta literenként ezer, egy másik viszont egy műanyag mikroszemcsét tartalmaz” – magyarázta Bruce Gordon, a WHO kutatója.
Ennek ellenére kijelentette, hogy az eddigi kutatások az emberi egészség szempontjából „igen megnyugtatóak”. A megfelelő szennyvíztisztítás, amely eltávolítja az ürüléket és a vegyi anyagokat, a mikroműanyagok 90 százalékát is kiszűri a WHO szerint.
A szervezet ajánlása, melyet a jelentés után adott ki, ezért nem is tartalmazza, hogy az ivóvízben rendszeresen ellenőrizni kell a mikroműanyagok mennyiségét. Ehelyett a szolgáltatók és a szabályhozók vizsgálják az ismert kockázatokat.
„Kétmilliárdan isznak fekáliával szennyezett vizet, ami évente egymillió ember halálát okozza. Erre kell figyelni” – hangsúlyozta Gordon. A WHO mindazonáltal súlyos gondnak tartja a műanyagszennyezést, ezért ahol csak lehet, a műanyagtermékek használatának csökkentését, valamint az újrahasznosítási programok tökéletesítését ajánlja.
(MTI)