A Katherine Stahl életében ma már hagyománynak számító elvonulás néhány éve, tök véletlenül kezdődött, méghozzá egy nyereményhétvégével. „A kicsik akkor épp egy- és négyévesek voltak, szóval gondolhatjátok, mennyire vágytunk a férjemmel arra, hogy legalább néhány óráig kettesben lehessünk. Erre váratlanul jött a hír, hogy nyertünk egy hétvégét az otthonunktól mindössze 10 percnyire lévő szállodába. Madarat lehetett volna fogatni velünk” – kezdte a Popsugar oldalán megjelent cikkében az édesanya, aki akkor még nem is sejtette, hogy ezután az első véletlen találkozás után újra és újra visszavágyik a hotelbe.
Pedig így történt – és ehhez csak kis részben volt köze annak, hogy a hotel adottságai már az első pillanatban lenyűgözték az anyukát. „Folyóra néző kilátás az erkélyről, hatalmas franciaágy, kandalló, a fürdőben pedig a legnagyobb kád, amit addigi életemben láttam” – sorolja Katherine, majd elárulja, a következő két napban gyakorlatilag el se hagyták a szobát a férjével. „Még a spába se voltam hajlandó elsétálni, pedig ott volt az emeleten” – vallja be az anyuka, aki a két napot hosszú, nyugtató fürdőkkel, olvasással és sorozatnézéssel töltötte.
Katherine azt mondja, a totális feltöltődést egyvalaki zavarta csak meg: a férje. „Bármennyire szeretem is a férjemet, ez az igazság. Meg az, hogy a boldogságomhoz mindig is elengedhetetlen volt kisebb-nagyobb énidő, amiből azóta, hogy a gyerekeink megszülettek, be kell, hogy lássam, vészesen kevés jutott nekem” – mondja Katherine, aki a különleges hétvége után elhatározta, rendszert fog csinálni az elvonulásból – méghozzá azért, hogy jobb és kiegyensúlyozottabb anya és feleség lehessen.
„Azóta eltelt pár év, az évi kétszer két nap elvonulásból pedig mára hagyomány lett” – írja, majd hozzáteszi, ebben a néhány egyedül töltött órában kizárólag olyan dolgokat hajlandó csak csinálni, amik boldoggá teszik. „Nem edzek, csak ha tényleg kedvem van hozzá. Nem találkozom senkivel, még egy kávéra sem, ha nem érzem azt, hogy a találkozó hozzátesz valamit a boldogságomhoz.”
Katherine elismeri, a két nap elvonulás után mindig nehéz a hazatérés és a mindennapokba való visszarázódás. Ettől függetlenül úgy érzi, megéri a dolog. „Ez az évi kétszer két nap számomra afféle jól megérdemelt szünet, ami lehetővé teszi, hogy felfrissülve és teljesen kipihenve, újult erővel térjek vissza a gyerekeimhez és a szülői feladataimhoz. És ezt nemcsak a gyerekek, de én is megérdemlem.”
