Jancsi és Lackó épp odaért Nagymama kertkapuja elé, mikor egy biciklicsengő éles hangja ütötte meg a fülüket. Ahogy megfordultak, azt látták, amint Üstöllési úr fékezés nélkül, nagy lendülettel épp befordul a sarkon. Bal kezével egyszerre kormányozott és csöngetett, jobb kezével pedig a bajuszát pödörte. Zubbonyának ezüstgombjain megcsillant a napsugár, csizmája, derékszíja kifényesítve: Üstöllési úgy nézett ki, mintha tetőtől talpig fényesre suvickolták volna.
Jancsi és Lackó tudta, mi a helyzet. Nagymama a reggelinél felolvasta nekik az újságból, hogy Üstöllési urat folyó hó elsejével visszamenőleges hatállyal, soron kívül századossá léptették elő, és senki nem vonta kétségbe, hogy meg is érdemelte.
– Jó napot kívánunk, Üstöllési úr!
Jancsi a sapkáját, Lackó a kalapját lengette felé.
– Gratulálunk, Üstöllési százados úr!
– Köszönöm, fiaim, köszönöm. – Üstöllési csikorogva fékezett le mellettük, és nagy lendülettel szállt le a nyeregből. – Akkor ezek szerint ti már tudjátok?
– Tudjuk, bizony – bólintott Jancsi.
– És? Tetszik?
– Kicsoda? – kérdezte Lackó.
Üstöllési úr büszkén mutatott a válllapjára.
– Hát ez a harmadik csillag itt. A gazdasszonyom, Garasné épp az imént varrta föl.
– Kedves tőle – bólogatott Lackó, és hozzátette, hogy ilyen szép csillaga senkinek sincs a városban.
– Nagymama is örülni fog, ha meglátja – mondta Jancsi.
Üstöllési százados a kerítéshez támasztotta kerékpárját, lesöpört egy láthatatlan szöszt a zubbonyáról és megigazította a sisakját. Azután Jancsi és Lackó nyomában belépett a kertkapun. A ház ajtaja nem volt kulcsra zárva, a konyhaablak tárva-nyitva állt – de Nagymamának nem lelték nyomát sem.
– Lehet, hogy hátrament a kertbe – mondta Jancsi. – Vagy a mosókonyhába.
Óriási volt a riadalom, mikor végre megtalálták: az idős hölgy széttárt karral feküdt a fűben.
– Nagymama! Nagymama! Szólalj meg! Hogyhogy nem tudsz beszélni?
– Mert elájultam – közölte Nagymama.
Lackó az öntözőkannáért rohant, Jancsi a locsolótömlőért. De még mielőtt nyakon zuttyinthatták volna egy adag hideg vízzel, Nagymama gyorsan kinyitotta a szemét, és így kiáltott:
– Jancsi! Lackó! De jó, hogy itt vagytok!
Csak ezután vette észre Üstöllési urat.
– Jaj, ne haragudjon, magának is örülök – folytatta elhaló hangon. – Egészen megzavarodtam ettől az ájulástól. Az ember nem mindennap ájul el, igaz?
Megigazította a kötényét, aztán összeráncolta a homlokát, mint aki nagyon erősen gondolkodik valamin.
– Mintha lett volna még valami… Mit is akartam mondani? Magának akartam mondani valamit, Üstöllési uram, valami nagyon fontosat… De mit? Vajon mit?
Jancsi és Lackó titokban jelezni próbált neki. Jancsi megfogta a saját gallérját, Lackó meg hármat mutatott az ujjával.
– Mi ütött belétek? – csodálkozott Nagymama. – Folyton csak a bolondozáson jár az eszetek!
Jancsi látta, hogy valami egyértelműbbet kell kitalálnia, ezért kerek perec megkérdezte Nagymamától:
– Nem gratulálni akartál véletlenül Üstöllési úrnak a kinevezéséhez?
– Dehogynem, azt is.
Nagymama gyorsan pótolta a gratulációt, de aztán újra a gondolataiba mélyedt.
– De volt még valami… Mit is akartam?
Azonban mielőtt folytathatta volna, valaki dörömbölni kezdett odabenn, a bezárt mosókonyhában.
– Kinyitni! – harsogta egy mély, borízű hang. – Engem ide jogtalanul zártak be! Nyissák már ki az ajtót, a teremburáját neki!
Jancsi, Lackó, Üstöllési százados és Nagymama annyira elképedt, mintha griffmadár szállt volna a háztetőre. Beletelt kis időbe, mire észbe kaptak, és cselekvésre szánták el magukat. Üstöllési úr volt az első, aki visszanyerte a lélekjelenlétét. Mély levegőt vett, és kivonta a díszkardját.
– Torzonborz! – mennydörögte. – Be van kerítve! Haladéktalanul jöjjön elő, és ne merészeljen ellenállást tanúsítani! Megértette?!
– Meg hát – felelte Torzonborz az ajtó mögül. – De attól még nem tudok előjönni, ugyanis Jancsi nagymamája bezárt ide.
– Nagymama?!
Nagymama a homlokára csapott.
– Hát persze, ezt akartam megbeszélni magával, Üstöllési százados! – Nagymama büszkén nézett a kis társaságra.
– Ezt nem néztétek volna ki belőlem, mi?
Folytatás Otfried Preußler Torzonborz megjavul című mesekönyvében. Fordította Nádori Lídia. Illusztrálta F. J. Tripp. Megjelent a Kolibri Kiadó gondozásában.
