Az örök agglegénynek titulált sztár az egész világot megdöbbentette, amikor bejelentette, eljegyezte libanoni származású, tövényszéki képviselő kedvesét, Amal Alamuddint. A pár pedig már bőszen készül a közelgő esküvőre, amit a US Weekly értesülései szerint heteken belül megtartanak a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem a Comói-tónál, hanem Velencében. Clooney ezt Firenzében, egy jótékonysági eseményen jelentette be, ahol humanitárius munkájáért díjat vehetett át.
“Olaszországban ismertem meg az én csodálatos menyasszonyomat, akit néhány héten belül itt is veszek feleségül” – mondta a díj átvételekor Clooney, akit barátai még soha nem láttak ennyire boldognak. “Ez a legegészségesebb kapcsolat, ami valaha volt George életében. Végtelenül boldog, Amal pedig egy rendkívül édes, intelligens nő, akinek megvan mindenről a maga véleménye, vannak önálló gondolatai, nem csak bólogat mindenhez, amit George mondd” – árulta el a színész egyik közeli barátja a US Weeklynek.