A Kínát uraló mandzsu dinasztia 1724-ben szerzett protektorátust Tibet felett. 1903-ban a britek nyomultak be, és kereskedelmi szerződést erőltettek az országra. A kínai forradalom, a mandzsu dinasztia bukása után 1912-ben Tibet függetlenné vált, azonban a terület valójában brit befolyás alá került. 1949-ben megalakult a Kínai Népköztársaság és azonnal célul tűzte ki Tibet “felszabadítását”. A kínaiak 1949 végén hatoltak be Tibetbe, s 1951 elejére elfoglalták. A 8000 fős tibeti hadsereg nem volt képes ellenállásra, s Tenzin Gyatso, őszentsége a dalai láma Szikkimbe menekült. Bár az 1951-es megállapodás kimondta, hogy a fennálló tibeti rendhez Kína nem nyúl, Peking megkezdte Tibet modernizálását, és “elkínaiasítását”. “A világ tetején” lényegében még rabszolgaság volt, a kínaiak viszont felállították az egyedüli hatalmat gyakorló pártapparátusokat. 1951. augusztus 17-én Tenzin Gyatso visszatért Lhászába, és elismerte a 17 pontot, amelyek a szabad vallásgyakorlást is lehetővé tették.
A kínaiak belső autonómiát adtak Tibetnek, de folytatták az erőszakos “modernizálást”, katonai támaszpontokat, utakat építettek. Megkezdődött az ellenállás, amely 1959. március 10-én felkelést robbantott ki Lhászában, a kínai és kommunista uralom ellen. A harc egész Tibetre kiterjedt, de a felkelők csak napokig tarthatták magukat a túlerővel szemben.
A felkelés során 200 000 ember halt meg, s az uralkodó másodszor is menekülni kényszerült. Őszentsége, a dalai láma száműzetése ma is tart.
