A Mojave-sivatag egy szép, kietlen pusztaság az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részén. Nagyjából akkora (illetve valamivel nagyobb), mint Magyarország és Szlovénia együttvéve, területén pedig négy állam osztozik: Kalifornia, Nevada, Arizona és egy kicsit Utah. A nevét – az ellenkező híresztelésekkel szemben – úgy ejtjük, hogy mohávi.
A sziklákon, a tűző napon, néhány romantikus szellemvároson és a végtelenbe vesző láthatáron kívül olyan sok néznivaló nincs itt, de hát pont ez adja azt a mérhetetlen vonzerejét: legfőbb nevezetessége, illetve legjellegzetesebb tereptárgya az ószövetségi külsejű Józsué-pálmaliliom, azaz a Joshua Tree, amiből elég sok van itt, legismertebb nemzeti parkja pedig a csodás nevű Halál-völgy, ahol tényleg akkora a forróság, mint a pokolban, cserébe viszont egészen fantasztikusan néz ki.
Józsué-pálmaliliomok a Mojave-sivatagban, a Joshua Tree Nemzeti Parkban, (fotó: Ted Soqui/Corbis via Getty Images)
Szóval ezen a holdbéli tájon akár hosszú hetekre el lehet veszni anélkül, hogy olyan civilizációs vívmányokkal találkoznánk, mint pl. normális utak, épületek vagy ne adj isten, emberek. Nem volt ez másként 1997-ben sem, amikor egy Los Angeles-i férfi, bizonyos Mr. N kiszúrt a Mojave-sivatag térképen, valahol a nagy kaliforniai semmi közepén egy nyilvános telefont jelző ikont, ami azonnal felkeltette a kíváncsiságát. A tapasztalt túrázó N elautózott a megjelölt helyre, jó húsz kilométerre a legközelebbi főúttól (vagy egyáltalán, bármitől), ahol valóban talált egy kissé megviselt állapotú, és látszólag tökéletesen indokolatlan, ám működő nyilvános telefont, mely olyan magányosan és eltökélten állt ott, mint a kísértésekkel dacoló Szent Antal a pusztában. Kalandját aztán röviden megírta egy túramagazinban, ahol a telefon hívószámát is közzétette: 760-733-9969
Itt lépett be a történetbe Godfrey Daniels, egy álmodozó arizonai fiatalember, aki a cikk elolvasása után egészen a titokzatos mojave-i telefon bűvkörébe került. Szinte rögeszméjévé vált a kősivatagba száműzött készülék, és nem múlt el nap, hogy ne hívta volna fel többször is a megadott számot, sőt még az őt meglátogató barátait is azzal nyomasztotta, hogy kövessék a példáját, úgyhogy hamarosan már valószínűleg nem látogatták annyian. De Daniels nem adta fel, és kitartását végül siker koronázta. Egy szép napon valaki végre válaszolt a hívásra: Lorene volt az, egy kaliforniai nő, aki salakbányát üzemeltetett a környéken, és időnként ennél a telefonnál intézte ügyes-bajos dolgait.
A mojave-i telefonfülke 1999-ben (fotó: Gilles Mingasson/gettyimages)
Noha elérte célját, Daniels lelkesedése a nyugati világ legelszigeteltebb telefonfülkéje iránt továbbra sem lankadt. Először is elzarándokolt a készülékhez, és felhívta a barátait. Aztán készített egy weboldalt, amelyet teljes egészében imádata tárgyának szentelt, és amely 1997 és 1999 között, az internetkorszak hajnalán valódi szenzációvá nőtte ki magát. A hamar afféle bennfentes turistalátványossággá vált telefont ebben az időben szinte állandóan hívták, még messzi, egzotikus tájakról is (például Európából!), és mindig akadt valaki a közelben, aki felvette; többnyire ott lebzselő fiatalok, kirándulók és mindenféle csodabogarak, akik képesek voltak akár több ezer kilométert utazni egy amúgy egészen mindennapi nyilvános telefonért.
A Los Angeles Times korabeli riportja megemlíti például az 51 éves Rick Carr esetét, aki egy teljes hónapig tartózkodott a telefonfülke közelében, és ezalatt több mint 500 hívásra válaszolt, állítólag személyesen a Szentlélek utasítását követve. A legkülönösebb beszélgetőpartnere Zeno őrmester volt a Pentagonból (vagy, hát legalábbis így mutatkozott be), aki napjában több ízben is felhívta.
Zarándokok a telefonfülkénél 1999-ben (fotó: Gilles Mingasson/gettyimages)
Az ezredforduló környékén aztán sajnos vége szakadt az önfeledt telefonálgatásnak, ugyanis a park vezetőségének elege lett a környéken elszaporodó, a sivatag békéjét megzavaró futóbolondokból, és eltávolíttatta az egyébként már 1960 óta ott álló telefonmatuzsálemet. Ugyan az eredeti telefonszámot nem sokkal ezután nyugdíjazta a Pacific Bell, valamilyen kiskapunak köszönhetően egy lelkes telekommunikációs szakértőnek 2013-ban mégis sikerült megszereznie, így a mojave-i telefonfülke szelleme ma is él; a hívók most egy konferenciabeszélgetésbe csöppennek, ahol – elvileg – ugyanúgy fura ismeretlenekkel lehet beszélgetni, mint húsz éve a sivatagban. Mi is kipróbáltuk (itthonról ugye +1-et kell a szám elé beütni), de a géphangon kívül sajnos senki nem szólt bele, nemhogy Zeno őrmester a Pentagonból.
kiemelt kép: Gilles Mingasson/gettyimages
