Bebe három éve vált el, aztán pár hónappal ezelőtt találkozott egy lánnyal, aki a rajongójából lett a barátnője, viszont ez a kapcsolat is hamar zátonyra futott. Akkor azt mondta az énekes, nehezen bízik már a nőkben, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyedül fog megöregedni. Ehhez képest, most ismét szerelmes, ráadásul egy hónapnyi ismerkedés után összeköltözött a barátnőjével, akivel máris a házasságot tervezgetik. A BEST magazinnak többek között arról is mesélt, hogyan találkozott a lánnyal.
Az RTL Klub Reggeliben is megmutatta:
„Mivel láttam, hogy biológusként végzett, és táplálkozási tanácsadóként dolgozik, összekötöttem a kellemeset a hasznossal, és egy életem, egy halálom, azonnal ráírtam. Az egyik kutyám pajzsmirigybeteg, és nagyon vékony, őt használtam ürügynek, gondoltam, hátha két legyet ütök egy csapásra. Legnagyobb meglepetésemre igent mondott a találkozásra, és annyira jót beszélgettünk, hogy észrevétlenül telt el két óra. Ennek ellenére lepattintott, amikor rájött, hogy nem csak a kutya miatt akartam találkozni vele, én viszont nem hagytam magam lerázni. Ajtóstul rontottam a házba, és néhány találkozást követően azon kaptuk magunkat, hogy már együtt lakunk” – nyilatkozta a lapnak Bebe, majd a barátnője vette át a szót.
,,Nagyon különböző életvitelt folytatunk, úgyhogy eleinte próbáltam hadakozni, lázadni az érzelmeim ellen, de nem ment. Sorsszerűnek érzem a találkozásunkat azzal együtt is, hogy sok mindenben különbözünk. Hihetetlen, hogy bő egy hónapja még nem ismertük egymást, ma meg mind a ketten úgy érezzük, mintha már húsz éve együtt lennénk. Bízom és hiszek benne, nem is találhatnék jobb társat nála” – mondta Bogi a BEST-nek.