nlc.hu
Sztárok
Csuja Imre nem mondta le a színházi előadásait

Csuja Imre nem mondta le a színházi előadásait

Három nappal a fia halála után már színpadra áll.

Másodszor éri felfoghatatlan tragédia Csuja Imrét, miután fiát, a 29 éves Bencét holtan találták egy budapesti erdőben.

Csuja Imre egyelőre nem szólalt meg a tragédia után, családjával egy nyilatkozatot adtak ki, amelyben azt kérik, legyenek tekintettel a hozzátartozók gyászára.

A Jászai Mari-díjas színművész azonban az elviselhetetlen fájdalom ellenére úgy döntött, nem mondja le az Örkény Színházba meghirdetett előadásait – írja a Blikk.

„Az Örkény Színház előadásait a meghirdetett szereposztásokkal és időpontokban megtartja”

– közölte hivatalosan a színház.

Ez azt jelenti, hogy Csuja Imre ott lesz szombaton a Hamletben Poloniusként, majd Kapulekként a Kertész utcai Shaxpeare-mosóban, ahogy három további előadásban is a következő egy hétben.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van,
hívja mobilról is a
116-123
ingyenes, lelki elsősegély számot!

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top