nlc.hu
Aktuális
Egyre nagyobb a nyugtalanság a BKV-nál

Egyre nagyobb a nyugtalanság a BKV-nál

Több változás is érintette a céget, ami bizonytalanságot okoz a dolgozók között.

Egyre feszültebbek a dolgozók a BKV-nál, mert nem tudják, hogyan fogja érinteni a jövő évi bérüket a tulajdonosi összetételben, valamint a főpolgármesteri poszton történt változás – írja az Mfor.

Bértárgyalásról egyelőre szó sincs, a vezérigazgató még csak nem is válaszolt az Egységes Közlekedési Szakszervezet egyeztetési kezdeményezésére, és a 15 százalékos emelési követelésre sem.

A dolgozók aggódnak a kampányban többször szóba került ingyenes tömegközlekedés miatt, ugyanis bármilyen szűk kört is érint, biztosan bevételkiesést okoz majd a társaságnak.

A munkavállalók szerint már egy kisebb bevételkiesés is rosszabb bérkövetelési pozícióba sodorhatja őket, legalábbis erre számít az Egységes Közlekedési Szakszervezet.

A szakszervezet azt szeretné a bizonytalanságban, ha a közgyűlés megalakulása után minél hamarabb napirendre kerülne a BKV ügye, és megkezdődhetnek a béremelési tárgyalások.

(Kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top