A hatvanas években a híres marshmallow- vagy pillecukor kísérletben azt találták a Stanford Egyetem kutatói, hogy azok a gyerekek, akik kivárták a második cukrot, és nem habzsolták be egyből az előttük lévő édességet, sikeresebbek lettek az iskolában, és boldogabbak felnőttként. Az akaraterő kísérlete volt ez, azt mutatta meg a vizsgálat, mennyire nagy szükség van arra, hogy visszafogjuk az azonnali kielégülés vágyát, ha sikeresek akarunk lenni az életben. Csakhogy az akaraterőnél még fontosabb résztvevője volt a kísérletnek a célkitűzés.
Amikor 2012-ben megismételték ezt a kísérletet, már arra keresték a választ, hogy milyen szerepet játszik az akaraterőben az, hogy mennyire vágyunk a kitűzött célra. A kutatók azt találták, hogy ha az a cél, hogy annyi pillecukrot tömjünk magunkba, amennyit csak lehet, és nem vagyunk biztosak benne, hogy a második körben érkezik-e még a cukorból, akkor az a logikus, hogy megesszük azonnal az első pillecukrot.
Tehát nem egy impulzív döntésről van szó, ami az akaraterő hiányát mutatja, hanem racionálisan, átgondoltan ez az egyetlen jó döntés a célunk eléréséhez.
Ez a második kísérlet más fényben mutatja az eredeti kutatási eredményeket is. Mert lehet, hogy néhány gyerek az első kísérletben nem egy kiszámítható, megbízható környezetből jött, ezért logikus döntés volt a részükről, hogy azonnal megeszik a pillecukrot, nem várnak a bizonytalan második cukorra. Nem azért, mert nem volt akaraterejük és kevés önkontrollal rendelkeztek, hanem mert mondjuk az ő életükben bizonytalan volt általában, hogy mikor jutnak ételhez vagy édességhez.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Dr. Juliana Breines szociálpszichológus ezeket az eredményeket a fogyásra vetítette, mert ezen a területen hangzik el talán a legtöbbször, hogy „nincs elég akaraterőm ahhoz, hogy lefogyjak”, és szerinte
ez hibás hozzáállás, ugyanis a fogyásnak nincs köze az akaraterőhöz, sokkal inkább arról szól, hogy az adott helyzetben a céljainknak megfelelő logikus döntéseket hozzunk.
Ha azt mondják, hogy adjuk fel a kedvenc ételeinket a fogyás érdekében, akkor több tényező is szükséges ahhoz, hogy meghozzuk a döntést: bíznunk kell az emberben, aki mondja, és még a célnak is olyan vonzónak kell lennie, hogy úgy értékeljük, megéri a fáradságot. Illetve azt is mérlegeljük ilyenkor a döntéshozáskor, hogy tényleg reális-e a cél, amit elérnénk azzal, ha nem ennénk csokit somlóival. Látható, hogy milyen sok ponton lehet elcsúszni a fogyáshoz vezető döntésben.
A szakértő szerint a legtöbbször nem az akaraterő hiánya miatt nem vágunk bele az életmódváltásba, hanem azért, mert nem elég erős a cél ahhoz, hogy a hezitálást legyőzzük magunkban, mert túl nagy áldozatot kell hoznunk, és nem tudjuk, hogy megéri-e. Például ha nem látjuk biztosnak, hogy boldogabbak leszünk vékonyabban, és még nem is hisszük el teljes mértékben az adott fogyókúráról, hogy hatásos lesz, akkor bele sem kezdünk, vagy az első kísértésnél feladjuk az egészet. A sikerhez az akaraterő helyett az kell, hogy szenvedélyesen higgyünk a célban és az eszközben is, ami a végeredményhez, azaz ebben az esetben a fogyáshoz vezethet minket.
