nlc.hu
Sztárok
Megvan, ki esett ki a Sztárban sztár leszek! vasárnapi adásából

Megvan, ki esett ki a Sztárban sztár leszek! vasárnapi adásából

Ezúttal hat versenyző szállt harcba a továbbjutásért.

Újdonságokat is tartogatott a Sztárban sztár leszek! legutóbbi adása: a versenyzők már duetteket is énekeltek. Békefi Viki és Tasnádi Bence Lady Gaga és Bradley Cooper közös, Shallow című dalát énekelte el, Molnár Dániel és Feng Ya Ou az Animal Cannibals tagjainak öltöztek be, Misurák Tünde és Sebestyén Katja pedig a The Weather Girls bőrébe bújt.

A Sztárban sztár leszek! mesterei (Fotó: TV2 Sajtóklub)

A mentorok sem egyenlően képviseltették magukat: míg Bereczki Zoltánnak a Sztárban sztár leszek! ötödik élő adására már egyáltalán nem maradt versenyzője, addig Pápai Jocinak kettő, Tóth Gabinak egy, Horváth Tamásnak pedig mindhárom mentoráltja felléphetett.

A nézői szavazatok és a zsűri pontjai alapján az ötödik élő adásban Tasnádi Bence végzett az első helyen, vagyis így ő már biztosan ott lesz az elődöntőben (megérte hangosan gyakorolnia otthon a fellépésre).

Végül Horváth Tamás egyik versenyzőjének kellett elhagynia a versenyt, Misurák Tünde és Molnár Dániel közül pedig a szavazatok alapján végül Molnár Dánielnek kellett távoznia.

(via Blikk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top