A lányomat 7,5 hónapig tudtam szoptatni, aztán abbahagytam az akkor már három hónapja tartó küszködést. Ezzel most tudom, hogy nem leszek népszerű, de nem lennék őszinte magamhoz, ha kenetteljesen beszélnék a szoptatásról. Nem arról van szó, hogy nem szerettem vagy akartam szoptatni, egyszerűen csak annyi, hogy számomra a lányom háromhetes kora óta egy harc volt az egész. Ennyi idős volt ugyanis, amikor először futottunk bele a növekedési ugrásba. Bár nem vagyok híve az indokolatlan többes számoknak, itt tényleg mindketten benne voltunk a slamasztikában. Ő éhes volt és türelmetlen, én pedig fáradt és tanácstalan. Elképesztően kézenfekvő lett volna megkezdeni a tápszeres pótlást, de féltem tőle, hogy az egyébként is pici súllyal született babámnak a tápszer nem lenne elég jó. A gyermekorvos javaslatára elkezdtem 2 óránként etetni a picit, de az sem volt elég, ekkor már ő is azt tanácsolta, hogyha nagyon durvák az éjszakák, éjjelre pótoljak tápszerrel.
Kereslet, kínálat, türelem
De akkoriban tényleg a tápszer volt számomra az antikrisztus. Aztán egyszercsak rátaláltam a neten a növekedési ugrás fogalmára. Ez annyit jelent, hogy a babáknak 3 és 6 hetes, valamint 3 és 6 hónapos korukban megnő a tápanyagigényük, amire a mell nincs felkészülve. Ilyen esetben pedig egyik tejszaporító praktika sem segít, csak az, ha a babát minél gyakrabban a mellünkre tesszük. Hogy mit jelent az, hogy minél gyakrabban? Nagyjából annyit, hogy a növekedési ugrás alatti 2-3 napban szinte egész nap mellen lesz, és éjjel sem számíthatunk arra, hogy 2 óránál többet alszik egyhuzamban. Ez van. A szoptatás a világ legkiegyensúlyozottabb kereslet-kínálat alapon működő üzleti vállalkozása. A megnövekedett keresletre pedig csak úgy lehet megnövekedett kínálat a válasz, ha a szervezetnek, vagyis a mellnek elég hangsúlyosan jelzik a problémát. Tehát ha a baba egész nap mellen van, akkor a mell tudja a dolgát, és nagyjából 2-3 nap alatt megérkezik a kívánt tejmennyiség. Ez a pár nap viszont tényleg idegtépő. Utólag visszagondolva teljesen megértem azokat az anyákat, akik ilyenkor tápszerre váltanak. Persze sokaknak ez elképzelhetetlen, ők (köztük én is) kénytelenek megküzdeni az üvöltéssel, a kirepedt mellbimbókkal és a saját lelkiismeretükkel, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a hormonháború miatt nagyjából egy dobozos tej reklámján is képes bőgni az ember. A helyzetet ráadásul a szoptatás-, vagy ha úgy tetszik, az anyatejlobbi sem könnyíti meg.
Szoptass, különben rossz anya vagy!
A 21. század szülője két gyerekorvost is fogad: egy húsvér embert és dr. Google-t. A legtöbben hamar rájönnek, hogy az orvost nem illik naponta többször hívni, új szülők ugyanis az első pár hétben nagyjából 3 óránként futnak bele addig teljesen ismeretlen problémába. Ilyenkor pedig jön a virtuális orvoslás. Végső elkeseredettségünkben beírjuk a keresőnkbe, hogy “kevés az anyatej”, és innen már egyenes út vezet oda, hogy rátaláljunk a legnagyobb szoptatáspárti szervezet oldalára. A portál egyébként tele van hasznos praktikákkal, de egyben elég ijesztő is. Mire A-tól Z-ig kiolvastam az ottani tudnivalókat, biztos voltam benne, hogy aki nem szoptat, az rossz anya, és ha egy oldal valakiből ilyen reakciót vált ki, az tuti nem a jó irány. Mostanra, túl a hormongőzös időszakon, már tisztán látom, hogy egyszerűen nem éri meg rágörcsölni a dologra. Ha valaki szeretne szoptatni, akkor a legtöbb esetben ez össze is jön, de nem mindegy, hogy milyen áron. Én háromszor csináltam végig növekedési ugrást, pont úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy újra nekilátnék. Főleg úgy nem, ha már van gyerek a családban, akit emiatt nem lehet hanyagolni.
Igény szerinti rabszolgák
Próbáltam az igény szerinti szoptatást is, amikor a baba nem a szigorú 3 óránkénti rend szerint eszik, hanem akkor, amikor szeretne. Nekem ebben egyébként szerencsém volt, mert a lányom az esetek 90 százalékában óraműpontossággal 3 óránként éhezett meg, de láttam olyan családot is, ahol az anya kb. 50 percenként teszi mellre a kicsit, nagyjából minden nyikkanáskor. A vége pedig az, hogy a gyerek összes “felszólalására” a mell a válasz. A szoptatáspárti oldalak szerint egyértelműen ez a jó irány, szerintem pedig nem, és szerencsére ebben a gyermekorvosunk is támogatott. Én úgy látom, hogy egy egészséges rendszerben minden fél boldog, és igen, a babát is kompromisszumra kell késztetni. Ez persze sokaknak megint nem szimpatikus, de ha szeretnének hajat mosni, főzni vagy takarítani, akkor ott bizony közös megegyezésre van szükség. A szoptatáslobbi viszont ezt is elítéli, jaj annak, aki nem rendeli alá magát százszázalékosan a szoptatásnak, mit számít, hogy éjjel aludni, nappal pedig pisilni sem tudsz elmenni, a lényeg, hogy szoptass. A végén pedig ott áll az ember az őrület határán. Szerintem ez iszonyú káros, főleg egy olyan korban, amikor a tápszerek minősége egyre jobb, és a “tápos” babák sem indulnak majd hátránnyal a játszótéri összecsapásokban. (Nem, ezt a cikket nem egy tápszercég szponzorálta, hanem a józan ész.)
Szerintem a szoptatás…
Az elmúlt hónapokban több ismerősöm is szült, és szinte mindegyik megkeresett az első növekedési ugrás alkalmával, hogy mégis mit tegyenek? Nekik is elmondtam az éjjel-nappal mellen módszert, ami tényleg hatásos, de a szoptatási oldakkal ellentétben arra is felhívtam a figyelmet, hogy nem éri meg ráparázni vagy rágörcsölni. Ha megy, megy, ha nem, akkor nem, és ez így van rendjén. Nem lesz attól senki rossz anya, mert nem tudta elég ideig szoptatni a gyerekét. Hányan nőttünk fel feles tejen, és vagyunk jóban az anyukánkkal, aki igazán életrevaló felnőttet nevelt belőlünk?
Az anyaság fokmérője nem a lefejt vagy a babába töltött tej mennyisége, és ezt egyszer és mindenkorra jó lenne tisztázni. Szoptasson mindenki, aki tud és szeretne, olyan sokáig, ameddig az mindkét félnek jó, de ha valami nem megy, akkor nem kell erőltetni, ha a szoptatás minden egyes nap újabb kudarcélményt jelent, akkor engedjük el, 2014-ben ugyanis senkit nem fognak máglyán elégetni tápszeres pótlás miatt. Ugye?
