A válasz egyszerű: sehogy. Vagy kilógó nyelvvel sietnek egyik helyről a másikra, majd a harmadikra, vagy egy helyben maradnak, és vállalják, hogy még akár a közeli hozzátartozóik is csúnyán néznek majd rájuk, sőt olyan is lesz, aki megsértődik.
Mi ez utóbbi változatot vállaltuk be. Amikor 17 éve összeházasodtunk, ez volt az első dolgok egyike, amiket tisztáznunk kellett, mert családi hátterünk igencsak eltérő volt: én egykeként nőttem fel kevés rokonnal, Férj nagycsaládból érkezett kiterjedt rokonsággal. A házasságkötésünk előtt én a szüleimmel és apai nagyszüleimmel éltem vidéken egy családi házban. Karácsonykor a nagyszüleim szobájában vártam, amíg megérkezik az Angyal, és aztán közösen mentünk át a feldíszített fához a nappalinkba. Közös volt az ünnep, de nem volt fárasztó utazás, mert egy helyen laktunk. A távolabb élő anyai nagyanyámat az ünnep másnapján vagy a két ünnep között látogattuk meg, akkor találkoztam az unokatestvéreimmel is.
Férjnél a karácsony igazi nagycsaládi ünnep volt. Szenteste a család fejének számító nagymamánál (mindig a régi, matriarchális, arisztokrata családok jutottak róla eszembe) gyűlt össze az egész család: testvérek, unokatestvérek, nagybácsik, nagynénik, egyszóval mindenki. A szűk család – amikor még csak három generáció volt – 20 fő körül volt, amikor viszont megérkezett a 4. generáció is, a létszám 40 fő körülire duzzadt. Férj elbeszélése szerint az egész lakás, amely leginkább egy hatalmas asztalhoz hasonlított ilyenkor, hangos volt a gyerekzsivajtól, csak a gyertyagyújtásra és az ajándékosztásra halkult el az aprónép, utána kezdődött a minden finomságot felvonultató tradicionális vacsora.
Az ünneplésnek ez a válfaja nekem nagyon furcsa volt, soha nem volt ilyenben részem, és egész lényemmel/lelkemmel berzenkedtem tőle. Én szeretem a csendet, a nyugalmat, a meghittséget karácsonykor és ebben a nagy családos összejövetelben pont ez hiányzott. Ezért is döntöttünk úgy – közösen (!) –, hogy mi nem csatlakozunk szenteste a nagymamánál lévőkhöz, hanem magunk ünnepelünk, magunknak alakítunk ki saját hagyományokat. Amíg ketten voltunk, nem volt sok tennivaló, és a szervezés sem okozott problémát…
A teljes cikket a Kicsi a rakás blogon találod!
