nlc.hu
Sztárok
Íme a VV7 legszívfacsaróbb jelenete

Íme a VV7 legszívfacsaróbb jelenete

A sok szürreális aranyköpés mellett megszületett a VV7 eddigi legszívfacsaróbb bejátszása is. A főszereplő Edina.

Voltak persze megható pillanatok akkor is, amikor a villalakók a karácsonyi ajándékokat bontogatták, vagy éppen üzenhettek végre szeretteiknek. De az ünnepek érthetően mindenkiből az érzékenyebb énjét hozzák elő. VV Edina tegnapi őrlődése viszont kétségkívül az igazán szívfacsaró és egyben cuki percek közé tartozott. És nemcsak azért, mert ki ne ismerné a viszonzatlan szerelem okozta szomorúságot, hanem azért is, mert ő egyike azon szereplőknek, akik valóban érthetők és szerethetők.
Edina szomorúságának oka természetesen Laci. Bár a lány váltig állítja, hogy nem szerelmes, a vak is látja, hogy legfeljebb magát szeretné megnyugtatni ezzel a kijelentéssel. Amikor pedig tudomására jutott, hogy bizalmasa, Zsu nem éppen a legkorrektebb barátnőként kezdett ki Lacival, Laci pedig néhány simogatással viszonozta is a közeledést, akkor Edina mit csinált? Nem kiabált, nem hőbörgött vagy káromkodott, hanem a cigizős kanapén könnyes szemmel énekelt kicsit, bánatát pedig megosztotta a jelenleg legőszintébbnek tekinthető villabarátjával, a karácsonyra kapott plüssállattal. Íme a jelenet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top