A klímaváltozás miatt már jó ideje különlegességnek számít a fehér karácsony intézménye, de a síterepeken is egyre rövidülnek a szezonok, sőt egyes kisebb sípályák környékén még a helyi panziósok, síoktatók, síszervizek megélhetése is veszélybe került.
Azt már tudjuk, hogy a Föld klímájának megváltozása szélsőséges időjárási jelenségekkel és a jól megszokott meteorológiai minták megszűnésével jár, így talán az sem meglepő, hogy a hó mennyisége rohamosan csökken: egy svájci síparadicsomban például napjainkban átlagosan 40 százalékkal kevesebb hó hullik, mint az 1909 és 1988 közötti időszakban.
Aki járt már sípályán, nagy valószínűséggel látott hóágyúkat. Ezekkel a berendezésekkel mesterséges havat lehet előállítani: gyakorlatilag óriási vízporlasztókról van szó, amelyek megfelelő hideg esetén finom jégport szórnak a pályára, amely kellően ledöngölve síelésre alkalmas hóvá alakul. Laurent Vanat piackutató szerint ma már a világ pályáinak több mint 60 százalékán szükség van a hóágyúk üzemeltetésére. A svájci Zermatt – az alpesi ország egyik legnívósabb síparadicsoma – például 2002 óta közel 119 millió eurót, azaz csaknem 40 milliárd forintot költött hóágyúkra. Ezek közül a legmasszívabb berendezés a 30 tonnás Snowmaker, amely naponta 1900 tonna hó előállítására képes. A síterepen ezenfelül további 1200 kisebb hóágyú üzemel, ezek azonban csak ideig-óráig képesek felvenni a harcot a klímaváltozással, mivel 2,5 foknál magasabb hőmérséklet esetén nem használhatók.
A sípályák karbantartása iszonyatos környezeti terhet jelent
A hóágyúk működtetése nemcsak energiát, de gigantikus mennyiségű vizet is felemészt: ahhoz, hogy egy alig félhektáros területet a síelésre épphogy alkalmas, 30 centis hóréteggel fedjenek be, nem kevesebb mint 900 ezer liter vízre van szükség. Még egyszer: körülbelül egy fél focipályányi területről beszélünk, miközben jellemzően még egy kisebb síterepen is több kilométernyi sípálya található. A hóágyúzás tehát éppen azt a problémát súlyosbítja, amelynek a tüneteit próbálják enyhíteni a gépekkel.
„Klímakutatóként és síelőként is irritál ez a helyzet” – magyarázta a Wired magazinnak Elizabeth Burakowski, a University of New Hampshire klímakutatója.
Ez egy alkalmazkodási stratégia, nem pedig megoldás!
A világ civilizáltabb síterepein szerencsére már megjelentek a megújuló energiával működő hóágyúk: Norvégiában például az ország áramellátásának csaknem egésze vízerőművekből származik, míg a példaként említett Zermattban a síterep és a környező települések energiaigényeit 70 százalékban napelemekkel fedezik. Ez azonban még mindig nem ad választ az óriási mennyiségű víz felhasználására.
Arról nem beszélve, hogy a síipar ezek ellenére továbbra is a környezetvédők gyakori célpontja, főként mivel a síelők többsége nem keveset utazik autóval és/vagy repülővel, hogy eljusson kedvenc pályáira.
A sírajongók számára halvány reményt nyújthat néhány olyan projekt, amelyek a jövőben hatékonyabbá, így pedig környezetkímélőbbé tehetik a síterepek működését. Ilyen például az Európai Unió támogatásával megvalósuló PROSNOW, amelynek lényege, hogy rendkívül részletes időjárási előrejelzési módszereket fejlesszenek ki, és ezeknek köszönhetően a jövőben hatékonyabbá, így pedig környezetkímélőbbé váljon a síterepek működése; de fejlesztenek olyan hóágyút is, amely a vízmolekulák negatív töltésű oxigénatomjának befolyásolásával megkönnyítheti a víz megfagyasztását, egy másik módszer pedig a hóágyúk működése közben termelődő hőt használná fel fűtési célokra.