Mézeskalács

A karácsonyi puding

A Christmas Pudding fogalom: angolszász területeken a XV. század óta készítik és fogyasztják. Az évszázadok alatt folyamatosan változott a recept.





Meghökkentő, de igaz, hogy eredetileg előételként fogyasztott húsétel volt, bárányból, fácánból, marhából vagy ürüből, mely hagymát is tartalmazott, és gyomorba töltötték. Hosszú-hosszú ideig főzték kondérban, akár a mosni való ruhával együtt…

Megnyugtató, hogy azóta tényleg sokat változott a recept. A húst fokozatosan felváltották az aszalt gyümölcsök, került bele cukor, alma, fahéj, narancshéj, de alapvető jellemzője, a gazdag fűszerezettség megmaradt. Néhány száz éve Anglia fűszerkereskedelmének jelentős részét tették ki a Christmas Pudding alapanyagai: a szegfűszeg, szerecsendió, szerecsendió-virág, fahéj, melyek a recept elengedhetetlen részei.

Éppen összetevőinek gazdagsága miatt a puritánok 1664-ben – „buja szokás, mely az Isten útjait követő emberek számára bűnösen gazdag” indoklással – betiltották, de 1714 óta, I. György hatására ismét ott van az asztalokon – bár a kvékerek erősen tiltakoztak a király döntése ellen. Igazi népszerűvé válása a XIX. században Albert hercegnek, Victoria kiránynő férjének nevéhez fűződik, aki a polgárság körében divatossá tette. Azóta tradícióvá vált, és számtalan formában létezik a receptje, mindenki a saját ízlése szerint alakítja.






A legnagyobb karácsonyi pudding 1992. július 12-én készült Aughtonban (Lancashire) és 7231 fontot nyomott, azaz körülbelül 3,28 tonnát!
Javasoljuk, hogy legalább elsőre mindenképpen egy kisebb mennyiséggel próbálkozz! 
Közös azonban a receptekben, hogy igen fáradságos munkával, hosszú idő alatt készül. Egyes receptek 12 óra pihentetést írnak elő, 4 óra sütést vagy épp 8 óra gőzölést készítéskor, és még kettőt karácsony estéjén. Hagyományosan öt héttel karácsony előtt készítik el az alapot, melyet a család minden tagja csukott szemmel megkever.
Fontos, hogy keletről nyugati irányba kell keverni, keverés közben pedig mindenki kíván valamit. Ez hagyományosan az advent előtti első vasárnapján történik, amelyet angol nyelvterületen csak „Stir-Up Sunday”- nak hívnak. Nem ritka, hogy a Pudding hetente brandyvel locsolva várja a kamrában, hogy karácsonyeste – Angliában december 25-én – a vacsora fénypontja legyen.
A mindenki által jól ismert mondás, miszerint a pudding próbája az evés, a Christmas Puddingról szól. Mivel sokféle alapanyagból, hosszadalmasan készül, a folyamat közben nem lehet ellenőrizni a minőségét, valóban csak az ünnepi asztalon, kóstoláskor derül ki, sikerült-e. S talán arra is vonatkozik a mondás, gyakran nem a legszebb pudding a legjobb ízű.
Elterjedt szokás a Christmas Pudding flambírozása: rummal, brandyvel vagy whiskyvel locsolják meg, majd meggyújtják. A jó pudding csak jobb lesz ettől, s a gyengécske is jobb színben tűnik fel egy kis alkohol hatására. Persze napjainkban sokan nem vállalkoznak már elkészítésére, hanem készen vásárolják.





Nagy-Britanniában 25 milliót adnak el évente, íze, mérete, csomagolása külön műfajjá teszi. Elkészítve vagy megvásárolva, de a karácsonyi vacsora elengedhetetlen része.
Sok hagyomány kapcsolódik hozzá, például akinek a belesütött ezüstpénz – ez régebben a 6 pennys érme volt – jut, az szerencsés lesz a következő évben, vagy a hogy a versike mondja, akinek a bab jut, az a király, akinek a borsó, az a királynő, akinek a szegfűszeg, az a bolond, akinek a kendő, az a céda.




Van, ahol gyűrűt is rejtenek a puddingba, aki ezt megtalálja, annak a családjában esküvő lesz, de egy korábbi – depresszív jellege miatt – kihalt szokás szerint gyűszűt vagy gombot is elrejtettek a puddingban, és aki ezt megtalálta, az örökre hajadon vagy agglegény maradt.
A jól elkészített pudding legalább húsvétig eláll, de nem ritka, hogy a jövő évi puddingot előző év karácsonyán készítik el, sőt az is előfordul, hogy a családok egymást ajándékozzák meg jó esetben idei, kevésbé ideális esetben tavalyi puddinggal. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, ne essünk pánikba – nincs az a pudding, amin fél üveg whisky ne segítene!






Ha sikerült kedvet csinálni elkészítéséhez, engedd el fantáziádat, válogass a receptváltozatok között, találj ki sajátot, vagy kóstolj meg készen megvéve! De ha készen vásárolod, körültekintően válassz az óriási kínálatból, mert „az olcsó puddingnak híg a leve”.    



Forrás: Culináris »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top