Programok

Karácsony egy szállodában – tippek, trükkök, amiket jó ha tudsz!

Az utóbbi három évben mind több család dönt amellett, hogy szállodában töltse a karácsonyt. Nem a szinglik, nem a szerelmespárok, hanem a gyerekes szülők választása ez. Miért jobb egy hotelben, mint otthon? Mit kell tudnunk, ha úgy döntünk, hogy szállodában karácsonyozunk?

A legtöbben, akik úgy határoznak, hogy szállodában töltik a karácsonyt, el akarják kerülni az otthoni macerát: a bevásárlástól a főzésen át a fenyő beszerzésétől a fa lebontásáig. Egész évben hajtottak, nem látták egymást, nincs idő egy közös játékra a gyerekkel vagy a szülőknek arra, hogy három mondatot váltsanak egymással, ami nem a “Hol van?”, “Felhoztad?”, “Eltetted?” – kérdezz-felelekben merül ki. Az egymásra szánt idő egy olyan környezetben sokkal inkább igaz, ahol nekünk nincs dolgunk. Igaz, meg kell fizetnünk az árát.

Ha akarod van, ha akarod nincs

A szállodák mindegyike törekszik arra, hogy ünnepi díszbe öltöztesse az épületet – kívül és belül is. A legtöbb helyen állítanak közös, hatalmas fenyőt, ami díszíteni már a vendégekkel szoktak, ez egy bevett program. Aki akar, ebből sem marad ki. Aki utál díszíteni, az elég, ha megnézi a végeredményt. Az biztos, hogy a fafaragást itt egy profi végzi.

Karácsony egy szállodában - tippek, trükkök, amiket jó ha tudsz!

“Nálunk, aki előre jelzi, a szobába is kaphat egy kis fenyőt, olyan métereset – akár díszítve, akár dísz nélkül – mondja Nagy Viktória, egy bükfürdői hotel igazgatóhelyettese. – Egy valamire nem bólintunk rá, hogy ezen a fán valódi gyertyák legyenek. Csak égősorral szabad dekorálni. Több vendégünk hozza el a legkedvesebb díszeit, és aggatja a fára. Van, aki díszpárnát, karácsonyi terítőt vagy egyéb dekorációt hoz magával ilyenkor. Mint a kisgyerekek a plüss állatokat, a felnőttek egy díszt – egy darabot az otthoni ünnepből. Ugyanakkor érdekes módon az a jellemző, hogy december 24-én este hiába lennének közös programok, a vacsora után mindenki elvonul a szobájába. Kiürülnek a közösségi terek. A dolgozók nagy részét mi is hazaengedjük ilyenkor.”

A szállodai karácsonynál senki sem csodálkozik, hogy napközben fürdőruhás alakok tartanak a wellnessbe, fehér frottírköpenyesek várakoznak a masszázsnál vagy a fodrászatba igyekeznek. A szolgáltatások és a csomagok nagy része pontosan ezt kínálja: a kényeztetést. És valóban, akik eljönnek otthonról – pompás vacsorát, érdekes programokat és kényelmet várnak el a pénzükért. A karácsonyi fürdőzés, csúszdázás, szaunázás olyan program, ami egyre inkább keresett. Mivel a családosok mellett a magányos emberek is szívesen töltik az ünnepet szállodában, akár csoportosan indulnak el otthonról – a legtöbb szálláshelyen nem kérnek ilyenkor felárat az egy ágyas szobákért. Erre érdemes rákérdezni.

Koncert körömcipőben, két emelettel lejjebb

A hotelek többsége komoly karácsonyi műsorral készül – ez lehet Betlehemezés vagy élő zene, koncert. Nem kell messzire menni, legfeljebb lifttel egy-két emeletet. Nem kell a parkolással foglalkozni, a dugóval, a jeges úttal, köddel. A családosok miatt nagyon sok a kicsiknek szánt program. A gyerekek még az utolsó nap is kézműveskedhetnek, nem ritka a mézeskalácssütés. Azok, akik szeretnének 1-2 órát elcsenni a napból, kérhetik a gyerekanimációt vagy a gyerekfelügyeletet. A vendégek kényelmét szolgálja, hogy ezeken az ünnepnapokon sokszor lehet számolni a késői reggelivel (akár 11 óráig), aki szeret napközben is nassolni otthon: bejglit enni, zserbót harapni uzsonnára – a legtöbb szállodában erre is van lehetőség. Van, ahol kedveskedésből várja a vendégeket a sok finomság, felár nélkül. A szobába lehet kérni gyümölcsöt. Akinek extra kívánságai vannak – az sem lehetetlen. Nézzük mindig meg, egyeztessünk előre, milyen pluszlehetőséggel számolhatunk. Dönthetünk úgy is, hogy a család meglepetésből egy lovas szános kirándulást kap ajándékba. Persze egy dolog bizonytalan a szállodai karácsonynál, az hogy lesz-e hó vagy sem. Legalábbis itthon. Külföldi szomszédainknál még az is garantált.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése