 |
Amint a naptár decemberre vált, magatartásunk hirtelen változáson ment át. Kevésbé figyeltünk már a mindennapos munkahelyi és családi problémákra, a moziban vagy a színházban gyakran azt vettük észre magunkon, hogy már régóta nem követjük a cselekményt, a barátokkal, ismerősökkel folytatott beszélgetésekben pedig gyakran kérdeztünk vissza rosszul, vagy vissza sem kérdeztünk, csupán folyamatos bólogatással próbáltuk elhitetni beszélgetőpartnerünkkel, hogy figyelünk szavaira. Természetesen a decemberi ünnepekkel járó feladatok és kihívások okozták a hirtelen változást. Pedig nem panaszkodhattunk, a fokozatosság elve mellettünk volt. Bemelegítésnek és ráhangolódásnak itt volt Mikulás. Csizma, csokiból készült Mikulás, esetleg virgács az ablakban, ráadásul csak a gyerekeknek, azok közül is csak a mieinknek, vagyis low-budget kiadással és kevés futkosással meg lehetett úszni. Cserébe sok örömet okozhattak a lelkes lurkók. A bemelegítést aztán a karácsonyra való intenzív ráhangolódás követte, ami ugye több szinten zajlott.
 |
Először is az ajándékokat vettük meg. Itt már nem voltunk olyan könnyű helyzetben, mint Mikuláskor, hiszen gyermekeinken és a szűkebb családon kívül a közeli rokonokat, barátokat, munkahelyi ismerősöket is megleptük valamivel. De mivel? Itt volt az első kihívás. Látszólag a megrendelt kívánságoknak lehetett a legkönnyebben eleget tenni. Persze csak látszólag, hiszen a villanyvasút árát megemelték, a pöttyös hálókabát már elfogyott, a tigrisek életét bemutató könyvet pedig hiába sikerült megvenni, utólag kiderült, hogy az ajándékozott valójában nem erre a könyvre gondolt. Második kör. Akikről nem tudtuk, minek örülnek igazán, de szerettük volna nekik meglepetést okozni. Ismerős? Nyakunkba vettük a várost, pásztáztuk a kirakatokat, és talán kaptunk valamilyen ötletet. Jöttek is az ötletek, de bő kézzel bántunk velük, és elszórtuk őket. Hirtelen azt vettük észre, hogy itt a karácsony, és kiváló ötleteink az árusoknál maradtak. Ekkor pánikszerűen berohantunk a legközelebbi boltba, esetlegesen beraktunk egy pár dolgot a kosarunkba, s utólag próbáltuk kitalálni, hogy barátaink és ismerőseink közül ki minek is örülne a megvásárolt portékák közül. Természetesen ismerős a végső kétségbeesés köre is. Itt a kétségbeesést gyakorlatiassággal lepleztük. Mindenkitől részletes beszámolót kértünk, mit kér karácsonyra. Lehetőleg azt is megtudakoltuk, hol szerezhetőek be ezek a kívánságok.
 |
Persze az ajándékok megvásárlása mellett egyéb sürgős teendőink is akadtak. Itt volt például az üdvözlőlapok elküldése, hiszen ha nem voltunk elég körültekintőek, akár barátságokat, szerelmeket és rokoni kapcsolatokat szüntethettünk meg. És akkor még nem is említettük, hogy lehetőleg karácsony előtt meg kellett vennünk a több napig tartó evés és ivás alapanyanyagát. A tradicionális karácsonyi vacsora vagyis a mákos bejgli, a hal és a pulyka mellett gondoskodni kellett a következő napok eledeléről is. A helyzetet tovább fűszerezi a rokonok látogatása, akik a szentestét követő két nap valamelyikén érkeznek, és szintén igényt tartanak egy ízletes ebédre vagy vacsorára. A feleség ajándékokat vásárol, üdvözlőlapokat küld, több hétre elég élelmet készít,
 |
ráadásul nem is akármilyet. Ez persze még mindig nem minden, hiszen környezete megköveteli tőle azt is, hogy az ünnep hangulatának megfelelően viselkedjen, vagyis ne tűnjön fáradtnak, a gyerekekkel együtt ő is várja az ajándékozást, és vágjon jó képet ahhoz, amikor férje megkéri, hogy együtt díszítsék föl a fát, mert az olyan meghitt. De egy dologról a gondok közepette se feledkezzünk meg. Amikor látjuk, ha látjuk, hogy szeretteink, azok az emberek, akik fontosak nekünk, milyen odaadó gesztusokkal ajándékoznak nekünk és értünk, értük tett áldozataink is a helyükre kerülnek, és a bennünk buzgó tiltakozást felváltja a megbékélés, a kiengesztelődés.
