Tuti Tippek

Őrző-védő amulettek

Az amulettek varázserejéről ránk maradt mondákat ma már csupán babonának tartják, pedig érdekes módon sok ezer évig emberek milliói hittek ezeknek a mágikus tárgyaknak a segítő vagy védelmező hatalmában. Lepd meg, akit szeretsz, hogy vigyázzon rá, helyetted is.

Nagyon hasonló szerepet töltenek be, ám lényeges különbség van az amulett és a talizmán között, bár gyakran egymás szinonimájaként használják ezt a két szót. A talizmán egy konkrét személynek készül segítő célzattal, az amulett viszont védelemre szolgál, és bárki viselheti, gyakorlatilag az idők végezetéig megőrzi a „varázserejét”.
Mindegyiknek megvan a maga szerepe, de általában egészségvédelmező, szerencsét hozó, jó energiákat bevonzó vagy rosszakat távol tartó funkcióval rendelkeznek.

Amulett-ABC

Forrás: Wellness

A csontban van a varázserő?

A mai ékszerek az egykor használatos és népszerű amulettek és talizmánok utódai. Indiából indult ez a hagyomány, majd később minden nagyobb kultúrában (arab, zsidó, görög, római) megtalálható volt. Egy szentet ábrázoló medál is lehet amulett. De idesorolható például a négylevelű lóhere vagy a kabalaállatok, amelyekről úgy tartják, hogy tulajdonosának szerencsét hoznak.
Az elhullt állatok testrészeiből készült talizmánok viselői például úgy gondolták, hogy egy fog vagy csont használatával megöröklik az adott élőlény jó tulajdonságait, a párduckarom bátorságot, a gepárdé gyorsaságot, a cápa foga rettenthetetlenséget kölcsönöz számukra.
A régi korok embere ezeknek a jelképeknek komoly varázserőt tulajdonított, majd később, az írás kialakulásával már varázsigék is felkerültek az amulettekre. Az amulettzacskók pedig fára vagy kőre vésett varázsigéket is rejtettek.

 

Minden kultúrában más…

Az arabok általában nyakba akasztják az amuletteket, remekül jelképezi ezt a szó jelentése is, amely magyarul annyit tesz, hogy „függő”. A sumerok érméket fűztek fel egy láncra, és nyakban hordták a szerintük varázserővel bíró tárgyakat, míg a héberek a fülükbe tették a felfűzött ékszereket.
Az egyiptomiak körében igen népszerű volt a szent bogár, a szkarabeusz jelképe. Tibetben is használatosak voltak az amulettek. Ezek a fából, bőrből vagy nemesfémből készült szelencék általában Buddha-szobrokat, kegytárgyakat vagy lejegyzett imákat rejtettek. Arra szolgáltak, hogy megvédjék viselőjüket a szerencsétlen eseményektől és az ártó szellemektől.

 

A kabbalahívők körében népszerű a pamutból vagy gyapjúból sodort piros fonal, amelyet viselője azért teker a csuklójára, hogy védelmet kapjon a betegségek, az ártó szellemek és minden nemkívánatos negatív hatás ellen. Egyben az egészséget és az életet is szimbolizálja. Hasonló szerepet tölt be a Salamon-pecsét, csak annyival több, hogy nemcsak védelmet nyújt viselőjének, hanem segíti a világi és szellemi úton.
Ismert még a testen viselt védelmező és segítő mágikus négyzet. Ez az amulett számokat tartalmaz, és minden irányból olvasva mindig ugyanazt az összeget adja. Kedveltek még a kámeák, vagyis a héber vagy arámi nyelven íródott tekercsek, amelyek szerencsét hozó versikéket tartalmaznak, és a lakás kiemelt pontján helyezik el őket.

A talizmán készítésekor szinte bármit felhasználnak, aminek „varázserőt” tulajdonítanak. Akár egy közönséges kavicsot is, bár általában a féldrágakövet vagy a drágakövet részesítik előnyben. Az északi népek még a gyümölcsfák ágaiból is készítettek talizmánt, mégpedig úgy, hogy feldarabolták őket, és faágakra hasonlító rúnákat karcolták rájuk.
A talizmán annyival több az amulettnél, hogy adott személynek készül, és nemcsak védelmet nyújt, hanem leendő tulajdonosának pozitívan befolyásolja a sorsát. Ezért többnyire meghatározott időben és rituális körülmények között készülhet, vagyis feltételez némi ismeretet a mágia területéről.

 

Az amulettek szimbólumai

Összegyűjtöttük a legismertebb és leghatásosabb szimbólumokat, amelyekhez hozzájuthatsz ezoterikus boltokban, de otthon is elkészítheted bármelyiket.

  • Az ősi Egyiptomból ránk maradt Hórusz-szem például az igazlátást és a tisztaságot jelképezi.
  • A korábban említett szkarabeuszbogár az újjászületés, a halhatatlanság szimbóluma már évezredek óta.
  • A régi korokban az állapotos asszonyok a terhesség ideje alatt békaszimbólumot viseltek, a vajúdó nők pedig a Hippo jelképet használták, amely egy anyavíziló, és a szülőnő környezetéből elűzi a gonosz démonokat.
  • Az elhunytak nyakába pedig a sündisznóamulettet helyezték. Ismerős lehet fotókról az ankh, amelynek alsó része egy keresztre hasonlít, a teteje pedig egy nyújtott körre. Találóan az „élet kulcsának” is nevezik, az öröklétet, az univerzum életet adó energiáját jelképezi.
  • A hatágú csillag a kozmikus egyensúlyra (bent és kint, anyag és szellem) emlékeztet minket. A felfelé mutató pentagram az ember, a fehér mágia jelképe, míg a lefelé mutató ötágú csillag a gonosz, a fekete mágia szimbóluma.
  • A kör az újjászületést, az örök körforgást és a végtelent jelenti.

 

„Vigyázzon rád, helyettem is…”

 

Készíts te is ajándékba talizmánt, vagy vásárolhatsz olyan amulettet, amely védelmet nyújthat vagy segítséget adhat a nehéz időkben. A legismertebb és leginkább beszerezhető kövek az asztrológia tudománya kapcsán váltak ismertté. Minden bolygóhoz kapcsolódik egy-egy jellemző ásvány. Ha csak egyszerű amulettet szeretnél ajándékozni, az ásványárusoknál beszerezhető a csillagjegyednek megfelelő nyakba akasztható medál, amelynek úgy fokozhatod az erejét, ha a kőre a felsorolt ősi ábrák közül felrajzolsz vagy vésetsz egyet.

Csillagjegyek és ásványok

Minden csillagjegyhez tartozik egy vagy több jellemző ásvány. Ha a lenti felsorolásban megadott kövek valamelyikét nem tudod beszerezni, alkalmazd a hőtesztet. Ennek az a lényege, hogy egymás után vegyél a kezedbe többféle követ. A számodra megfelelő ásvány az lesz, amely rövid időn belül szinte forróvá válik a kezedben. Ezeket a köveket ugyanúgy használhatod amulettként, mint például egy pentagramot.

• KOS (márc. 21. – ápr. 20.): ametiszt, gránát

• BIKA (ápr. 21. – máj. 20.): achát, rózsakvarc

• IKREK (máj. 21. – jún. 21.): hegyikristály, tigrisszem

• RÁK (jún. 22. – júl. 22.): jáspis, holdkő

• OROSZLÁN (júl. 23. – aug. 23.): borostyán, citrin

• SZŰZ (aug. 24. – szept. 23.): akvamarin, lazurit

• MÉRLEG (szept. 24. – okt. 23.): jáde, malachit

• SKORPIÓ (okt. 24. – nov. 22.): hematit, obszidián

• NYILAS (nov. 23. – dec. 21.): ónix, kalcedon

• BAK (dec. 22. – jan. 20.): rodokrozit, turmalin

• VÍZÖNTŐ (jan. 21. – febr. 19.): türkiz, aventurin

• HALAK (febr. 20. – márc. 20.): smaragd, opál

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top