Amerikai barátaink például egészen a hálaadás ünnepétől megkezdik a karácsonyi készülődést, hatalmas ajándékpakkokat shoppingolnak össze, és giccsbe hajló ékességekkel szerelnek fel minden belső és külső életteret. Legjellegzetesebb díszük a Fehér Ház előtti óriás karácsonyfa, otthonaikban pedig a kandalló fölött elhelyezett zoknikba pakol a Télapó (Santa Claus).
Gondoltuk volna, hogy a fagyos, kimért angoloktól ered a fagyöngyakasztás hagyománya? A fagyöngy alatt csókolózni ildomos, míg a gyerekeknek édességgel „kell” várniuk Karácsonyapót (Father Xmas). Az ünnepi menü pedig puding és gesztenyével kibélelt pulykamadár.
Menjünk kicsit messzebb! Az ausztrálok tengerparti piknik formájában (fürdőruhában) töltik a szentestét, és rénszarvas helyett kenguruk húzzák a télapó szánját.
A dánok a cicomára adnak leginkább, piros és fehér szívecskéket helyeznek el úton-útfélen, és koszorút lógatnak a plafonról. Az íreknél és a németeknél az ablakok úsznak fényárban, ebben még az NSZK és NDK között sem volt különbség. Távoli testvéreink Finnországban ebben az időszakban elhunyt családtagjaikról is megemlékeznek, az ünnepi asztalaikon pedig jól megtermett lazacok virítanak.
Na de hogy is van mindez nálunk?
Nemhogy országonként, de családonként is színes a kép, különösen ami az ételeket illeti. Mindenhol más a fő attrakció, egyeseknél a rántott hal, másoknál pedig a töltött káposzta a jolly joker. Rég kialakult népszokásainkat már kevesen követjük, pedig jó pár akadna, ha mégis hagyományőrzőre formálnánk az idei ünnepünket.
Szokásaink között kiemelt helyen szerepelt az adománygyűjtés, ezt végezték gyerekek is (mendikálás), házról házra járva, valamint a pásztorjárás során a felnőttek gyűjtöttek kifordított bundában és tarisznyával.
A jótékonysági akciókon túl bőség- és egészségvarázsló rituálékat folytattak az emberek. A pásztorok karácsony előestéjén vesszővel járták a falut, bekopogtattak a házakhoz, ahol az asszonyok egy-egy szál kihúzásával jószágaikra „vettek” áldást, hálájuk jeléül borral, esetleg pénzzel látták el a vesszőtulajdonost.
Valamennyi ünnep ugyanis egyben lehetőség a kívánságok megfogalmazására, illetve segítség kérésére azokon a területeken, ahol hiány mutatkozott. Külön e célokra, „hosszabbított nyitva tartással”, azaz december 26-ától (István-nap) egészen újévig énekeltek, mondókáztak a regősök az anyagi háttér növelésére, valamint párok összeboronálására. Áldásokat fogadtak az emberek például ostya formájában is, ezeket a falatokat a kántortanító küldte haza a családoknak a gyerekek közvetítésével, míg december 27-én a családok járultak a papok elé borszentelésre, mellyel gyógyítást-gyógyulást reméltek és kaptak.
Ami a művészi kibontakozás lehetőségeit illeti, a kántálók karácsonyi énekeket daloltak az éjféli órákban, a betlehemesek pedig kisszínház formájában adták elő Jézus születésének történetét.
A hagyományok nem feledkeztek meg a Heródes parancsára kivégzett apróságokról sem. December 28-án, az aprószentek napján a szülők a szomszédba küldték gyanútlan gyermekeiket, ahol jelképesen megvesszőzték őket (mármint a szomszédok), hogy egészséggel áldják meg az ifjúságot.
Ha nem is a leírt formákban, de ne feledkezzünk meg mi sem a jókívánságokról! Ahogy szokásaink, vallásunk, nézeteink engedik, kérjünk áldást, és adjunk, segítsünk mi is azoknak, akik hozzánk fordulnak!
Boldog karácsonyt!
