nlc.hu
Tuti Tippek
Tönkreteszik a gyerekeket a túl sok ajándékkal

Tönkreteszik a gyerekeket a túl sok ajándékkal

A média hatásara egyre több ajándékra vágynak a gyerekek, ám ha a szülők minden kívánságukat teljesítik karácsonykor, akkor lusta és önző embert nevelnek belőlük, legalábbis a szakértők szerint.

Tönkreteszik a gyerekeket a túl sok ajándékkalAkaratos generációt nevelnek ki a szülők, csak mert nem tudnak nemet mondani a gyermekeik karácsonyi kívánságaira. A kicsik egyre több vágyat fogalmaznak meg, többek között a sok reklámnak köszönhetően, és ezzel akár adósságba is belehajszolják a szüleiket.
Chris Calland viselkedéskutató szerint a szülők elkeseredetten vágynak arra, hogy a karácsony meseszerű és tökéletes legyen a kicsik számára.

„Nincs is ezzel semmi baj, a gond ott kezdődik, ha minden egyes gondolatát valóra akarjuk váltani, még akkor is, ha az nekünk túl drága, vagy nem a gyerek korának megfelelő” – figyelmeztet a szakértő.

„A Mikulás nemet mond” stratégia jegyében gyűléseket is tartanak kollégájával, hogy felhívja a figyelmet a probléma súlyosságára.

Chris Calland úgy véli, túl sokszor mondunk szülőként igent, mert könnyebbé akarjuk tenni az életünket, miközben hosszú távon csak rontunk rajta.

„Olyan generációt nevelünk így ki, amely vakok mások problémáira, és ezek a gyerekek nem tudnak keményen dolgozni. A kicsik gyorsan tanulnak, rájönnek, hogy megéri a földre feküdni és hisztizni valamiért. Dolgozzunk együtt a partnerünkkel azon, hogy következetesek legyünk” – tanácsolja a szakértő, aki szerint fontos, hogy ne hatódjunk meg azon sem, hogyha azt halljuk, bezzeg más kapott ilyet vagy olyat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top