Marton Petra
„A tortúra csak kötelesség, és elveszi varázst”
3-4 éve döntöttünk úgy a családdal, hogy egymást nem ajándékozzuk meg, csak a gyerekeket. Egyre inkább teherré vált a karácsony azáltal, hogy körbe kellett kérdezni mindenkit, mit szeretne, mire van szüksége, vagy éppen magamtól kitalálni azt. Ahogy az is nehéz volt, hogy ha engem kérdeznek, akkor olyat mondjak, ami a másik anyagi lehetőségeihez is passzol, és könnyen be is tudja azt szerezni. Ettől a tortúrától elvesztette a varázsát az ünnep és nyomasztó kötelességgé vált. Nem emlékszem, melyikünk vetette fel, talán a húgom, hogy ő nem kér ajándékot és ő maga sem szeretne ajándékozni, legyen az egésznek a lényege inkább az együttlét. Mi pedig lelkesen bólogattunk. A gyerekeknek ez még öröm, tőlük nem is akarjuk elvenni, ez fel sem merült, hiszen a gyerek maradjon gyerek. Nekik nem tűnt fel a változás. 7 és 9 évesek most, ők csak azt látják, hogy van egy nagy fa, csillagszóróval állunk a kezünkben és együtt van a család. Én egy kicsit néha meg szoktam szegni a megállapodást valami aprósággal, mondjuk egy különleges szappannal, mert így szeretném meghálálni a testvéremnek azt a vendéglátást és hatalmas munkát, amit a vacsorába fektet. Tehát ez az ajándék is inkább csak a vendéglátás miatt. Nem érzem azt, hogy már a boltokat kéne járnom, mint ahogyan ismerőseim teszik, alig várom, hogy megejtsük az ünnepet, hogy újra együtt legyünk. És ezt tartom a leglényegesebbnek.
Sulyok Csaba
„A tárgyi ajándékokkal tönkretesszük a környezetet”
4-5 éve környezettudatosabban gondolkozom és megértettem, milyen végzetes hatása lehet az emberiség jövőjére a fogyasztói kultúrának. A termékeket, melyeket ajándékozunk, le kell gyártani, nyersanyagukhoz roppant szennyező bányászatot folytatni, a gyártás során energiát használni, melynek nagy része éghajlatváltozást, ezáltal éhínséget okoz, az egész folyamat jelentős környezetterheléssel jár előállítástól a szállításig. Korábban nálunk is szokás volt értékes tárgyi ajándékokat adni karácsonykor, de a családom megértően fogadta a döntésemet, hogy nem szeretnék sem kapni, sem pedig adni ilyesmit. Olyan ajándékot viszont örömmel adok, melyek nem okoznak környezetpusztulást, például egy mese felolvasása könyvtári könyvből, hétvégi kirándulás a hegyekben. A döntésem másik fontos oka, hogy számomra teljesen abszurd koncepció a szeretet ünnepének konzumversennyé alacsonyítása: aki ügyesebben harácsolt év közben, az nagyobb ajándékot, ergo „nagyobb szeretetet” tud ajándékozni. Ennek semmi köze a valódi szeretethez. Szerintem a karácsony arról szól, hogy van néhány nap az évben, amikor egymásra figyelve családi körben tölthetjük el az időt. Beszélgethetünk, együtt vacsorázhatunk, kimehetünk egy közös hógolyózásra. A megfelelő hangulathoz elég néhány gyertya, hullott fenyőág és ünnepi zene. Ettől ünnep az ünnep.
Káldi Gabriella
„Az ajándékozási hisztéria lealacsonyítja az ünnepet”
A gyerekek és néhány olyan felnőtt kivételével, akinek tiszteletből muszáj ajándékot adnunk, egymást a családon belül és baráti körben nem szoktuk karácsonykor megajándékozni. Ha ajándékozásról van szó, egy születésnapot például sokkal helyénvalóbbnak tartok erre, hiszen az a nap az ünnepeltről szól, arról, hogy ő kapjon meg mindent, amire vágyik, és meglepjük őt valamivel, amit igazán szeretne. A karácsony szerintem tömeges ajándékozási hisztéria, amikor az emberek az ablakon dobják ki a pénzt és az üzletközpontokban tolonganak, hogy kényszerből mindenfélét vegyenek és „letudják” a kötelezettségeiket, vagy legalább megpróbáljanak mindenkinek eleget tenni. Ez az egész ünnepet lealacsonyítja. A családon belül iszonyatosan sokan vagyunk, egy idő után szép lassan kialakult, hogy a felnőttek ne ajándékozzák egymást, ez már a szüleimnél is így volt. Egymást közt azt tekintjük férjemmel ajándéknak, hogy közösen lepjük meg magunkat valamivel. És úgy éljük meg az ünnepet, hogy az örömünk leginkább a gyerekünk öröme. Ha nem is ajándékozunk, találkozni természetesen találkozunk azokkal, akiket szeretünk. Összeül a család, a barátnőm, koccintunk, jókat beszélgetünk, és nem az ajándékoknak, hanem egymásnak örülünk.
Rugly Norbert
„Ne kelljen csak azért ajándékoznom, mert így szokás”
Nagyon régóta nem ajándékozom, nem is emlékszem, mikor vettem bárkinek is bármit ünnep alkalmával. Régen én is vásároltam, de egyre későbbre halogattam a beszerzést, egyre kevesebb ihletet éreztem, és egyre nagyobb nyűg volt az egész. Rosszul érezzem magam azért, ha éppen nem tudtam, kinek mit vegyek, és azt sem szeretem, ha a másik magára erőlteti az örömöt, holott nem azt vettem, amire vágyott volna. Pedig a legfontosabb az őszinteség lenne. Jobban szeretek indíttatás alapján cselekedni, akkor adni, amikor a másiknak szüksége van rá, és amikor az alkalom hozza. Ha nincs meg a hangulatom, kedvem, figyelmem az ajándékozásra, akkor ne kelljen csak azért tennem, mert ez így szokás. A környezetem megszokta már ezt tőlem, nem emlékszem, hogy ezen valaha is fennakadtak volna. Nekem a karácsony a nyugalmat jelenti, éppen ezért a legjobb egyedül, mert így a legbékésebb. Csinálok magamnak rántott pontyot, halászlevet, feldíszítem a fát, eszem diós bejglit, és szól a karácsonyi zene.
