Váradi Melinda (40)
A vacsora végén indult meg a szülés
Szenteste született meg a kislányom 3 évvel ezelőtt. Számítottunk rá, mert akkorra voltam kiírva, bár inkább úgy készültünk, hogy 25-én érkezik majd. Délután otthon még fát állítottunk, minden ugyanúgy ment, mint a korábbi években, csak főzni már nem főztem. Azt már meghagytuk a családnak. Vásárolni kevés energiám és időm volt, de ünnepelni ünnepeltünk: körbejártuk a családot, megettünk mindent mindenhol.
Amikor anyósoméknál elkezdtem kicsit rosszul lenni, akkor először azt hittem, a sok ételtől van. De kiderült, hogy megkezdődött a szülés. Császáros lettem, ezért több napig bent kellett lennem, 29-én jöhettem csak ki a kórházból, így nagyjából kimaradtunk az ünnep többi részéből. Bent ugyanis nem volt semmilyen karácsonyi hangulat. Ezt sajnáltam egy kicsit, mert szeretem ezt az ünnepet, de persze a kislányommal kaptam bőven kárpótlást érte.
Apukám is a mai napig azt mondja, hogy ez a legszebb karácsonyi ajándéka, amit valaha kapott. Azóta másképpen telnek nálunk ezek a napok, mint előtte. Nagyon figyelek rá, hogy meghagyjuk Szofinak azt a napot, ami csak az övé. 24-én születésnapi díszekkel, lufikkal van tele a lakás, tortát eszünk és összegyűlik a család. Másnap pedig karácsonyi ajándékokat bontogatunk és újra összegyűlik a család, csak akkor már karácsonyt ünnepelni. Ő még ezt nem igazán érti, mivel még csak 3 éves, de élvezi persze, hogy így telnek ezek a napok, és idén már most nagyon várja, hogy mikor érkezik a torta és mikor a Jézuska.
Darabont Magdolna (69)
Ónos esőben: „A férjem négykézláb ment ki telefonálni az utcára”
Nálunk minden karácsony különleges azóta, hogy 37 évvel ezelőtt megszületett a harmadik gyermekem. Zsuzsa december 25-én hajnalban született, 1/2 2 körül kezdődtek az első fájások, ő pedig reggel 4-kor jött világra. Utolsó idős voltam már. Olyan volt a hasam, hogy bolhát lehetett volna elnyomni rajta. Feszült voltam a várakozástól, a férjemmel aznap jól össze is vesztünk, ezért el is döntöttem, hogy juszt sem szólok neki majd, csak a legutolsó pillanatban.
Amikor szóltam, akkor szegény négykézláb ment ki telefonálni a mentőknek az utcára, mert annyira csúszott az út. Aznap éjjel ugyanis ónos eső esett. Annyira csúsztak az utak, hogy alig lehetett közlekedni, a mentő háromnegyed óra alatt tette meg a máskor tízperces utat. Hiába mondtak mást az orvosok, én biztos voltam benne, hogy a baba pontosan karácsonykor fog megérkezni. A két nagyobbik ekkor 3 és 4 évesek voltak, meg is mondtam nekik előre, hogy az ajándék majd egy kistestvér lesz.
25-én reggel keresték a húgukat a fa alatt, azt hitték, ott fogják majd megtalálni, mivel nálunk mindig reggel érkezett a Jézuska. Azóta más a karácsonyunk, mert egyszerre két ünnepet is tartunk: erre mindig figyelünk, hogy ne mossuk egybe a karácsonyt és a születésnapot.
Vida Gabriella (33)
Apukám nem jutott szóhoz az eljegyzéstől
A férjem nem konvencionális típus, ezért amikor feleségül kért, először engem kérdezett meg, nem édesapámat. De azért úgy döntöttünk, hogy kicsit a hagyományokat is megtartjuk. Nálunk főleg karácsonykor gyűlik össze a család.
Ekkor, pontosabban 25-én este, az ünnepi vacsora előtt kérte Gergő édesapám áldását a házasságunkra, ami után apu először nehezen jutott szóhoz. Az első reakciója az volt, hogy bátyámnak szegezte a kérdést: „Te erről tudtál?” Elsápadt, sokkot kapott, de aztán néhány perc alatt feldolgozta a hírt, hogy az egy szem lánya férjhez megy, és persze a karácsonnyal együtt kicsit az eljegyzést is megünnepeltük abban az évben.
Izgulni nem izgultam előtte, viszont nagyon kíváncsi voltam a reakcióra. Nagyjából úgy is alakult, ahogyan számítottam, már csak azért is, mert akkoriban Gergő és apukám nem voltak kifejezetten jóban. És ez így is maradt egészen az esküvőig, amikor apu azt mondta a férjemnek: „győztél”, ő pedig erre azt válaszolta: „ez nem volt verseny”. Azóta megváltozott a viszonyuk: kifejezetten jó lett a kapcsolatuk. Ez a karácsony pedig még akkor is kilóg a többi közül, ha a lánykérés nem engem ért meglepetésként, hanem apukámat.
Lia (33)
Csak arra voltam képes, hogy időnként elsírjam magam
2011 karácsonyát biztosan nem fogom elfelejteni. 8 hetes terhes voltam, amikor volt egy komolyabb vitánk a családban. Elég valószínű, hogy az érzelmi megrázkódtatás következtében lett ezután magzatelhalásom. A kontrollvizsgálaton december 21-én csak annyit mondott az orvos, hogy nincs szívhang. Szinte fel se akarta fogni az agyam az információt. Az volt a tervünk a párommal, hogy karácsonykor fogjuk elmondani a családnak, hogy kisbabánk lesz. Ehhez képest az ünnepek között kórházban voltam, amikor pedig hazaengedtek, arra voltam csak képes, hogy üljek és időnként elsírjam magam.
A családnak az a része, akiket előtte nem avattunk be, máig se tudja, mi történt. Anyukám azok közé tartozott, akik tudták, hogy kisbabát várok, nem is tudtam egy ideig beszélni vele a történtek miatt. Azóta nagyot fordult a világ. Idén év elején megszületett a kislányunk, aki egy csodálatos kis lény. Az érkezése sokat segített abban is, hogy családommal rendeződjön a viszonyunk, idén pedig az első olyan karácsonyt töltjük majd, melyet már a babával együtt ünneplünk. Nálunk mindig nagy a fa, a párom karácsony-őrült, imádjuk ezt az ünnepet, úgyhogy nagy lesz a készülődés, és alig várjuk, hogy a kicsi megkaparintsa a dobozokat, letépje az ajándékokról a papírt, és kezébe vegyen, megtapogasson és összenyálazzon minden ajándékot, amit csak kapni fog.
