nlc.hu
Tuti Tippek

Fejlesztő és kézműves játékok

17 kreatív ajándék gyerekeknek, ha szeretnek kézműveskedni

Nem tudod, mit vegyél a kiskamaszodnak? Ezek nem egyszerű játékok, hanem igazán kreatívak!

Kézműveskedni jó. Miért? Ezer okból. Megnyugtat, kikapcsol, koncentrálni segít. Fejleszti a kézügyességet, feladatmegoldást, önkifejezést, fantáziát és persze szórakoztat. És még végeredménye is van: valamilyen szép alkotás. Nem csoda, hogy sok szülő (és szerencsére gyerek is) előnyben részesíti a kreativitást segítő ajándékokat. Szerepjátékozni persze mindennel lehet, még egy kiürült flakonnal is, de valljuk be, van egy sor haszontalan ajándék, ami öt-tíz értékes percet sem ad a kicsinyünknek (és persze nekünk).

Ezzel szemben a kézműveskedésre való játékok akár órákra lekötik a gyerekeket, sőt, ha van időnk odaülni velük, a legtöbb akár egy felnőttnek is érdekes lehet. Amióta megismertük a felnőttszínezőket, nem kérdés, hogy felnőttként is ránk fér egy kis elmélyült alkotás – szint mindegy is, hogy mi a végeredmény: egy szép gyöngysor, egy batikolt póló vagy egy patchwork takaró.

A lényeg nem a végeredmény, hanem az oda vezető út

Szerencsére itt azoknak is sikerélményük van, akik a szabad alkotásban kevésbé tehetségesek. Van olyan kisgyerek, akit bármikor le lehet ültetni egy fehér papír és öt színes ceruza elé, és jól ellesz velük, ám van, aki jobb szereti, ha van valami konkrét keret, szabályrendszer, amin belül lehet alkotni. Meg persze jellemző rájuk, hogy hamar megunnak egy bizonyos játékot, így egy idő után nem könnyű felkelteni az érdeklődésüket. Épp ezért akkor se csüggedjünk, ha nem rögtön tapsikol egy játékötletünkre. Lehet, hogy most épp nincs kedve hozzá, máskor viszont ott sem akarja hagyni a kisasztalt.

Szerencsére manapság az online játékboltok rengeteg foglalkoztató terméket kínálnak, vagyis már a játékok kitalálásában is ott a kreativitás. Alkotni pedig szinte mindenből lehet: homokból, gyurmából, festékből, textilből, bőrből… És hogy mit, annak szinte csak a fantáziánk szab határt. Lehet létrehozni képet, szobadíszt, ruhadarabokat, kiegészítőket, sőt, ha lányunk van, tapasztalni fogjuk, hogy a legjobb vásznat saját maguk jelentik. Sok játék ugyanis azt ajánlja, hogy a hajukat, körmüket, bőrüket díszítsék ki – persze lemosható cuccokkal. A lényeg úgysem a végeredmény, hanem az oda vezető út, amíg édesen elbíbelődnek a kis eszközökkel.

Ha van benne valami csillogó vagy pónis, az már félsiker, persze azért a fiúkra is gondolni kell, meg azokra a tinikre, akiknek kevésbé rózsaszín a világuk. Igazi telitalálatok azok a darabok, amelyekkel többször is lehet játszani, és persze amelyek nem hagynak nyomot a bútoron, ruhán… – na de azért mindent mi sem kívánhatunk. A kínálatot végignézve úgy tűnhet, mintha a lányok inkább szeretnének pepecselni az efféle dolgokkal, de azért a festő-ragasztó feladatok fiúknak is ajánlhatók (és persze valójában bármelyik).

Az alkotás haszna egyébként jóval túlmutat azon a néhány órán, amíg foglalkozunk az adott tárggyal. Dr. Victoria Prowse, a Purdue Egyetem közgazdasági docense a psychologytoday.com portálon megjelent írásában például azt állítja, hogy

a kreativitás egyre inkább kulcsfontosságú készség a modern gazdaságban, vagyis azok lesznek a legsikeresebb munkavállalók, akiknek elég jó a fantáziájuk az új megoldások megtalálásához, a megszokott sémáktól való elrugaszkodáshoz.

Tehát ha kézműves ajándékot adunk idén karácsonykor, azzal a gyermekünk jövőjét is megalapozzuk.

Amivel fejlesztheted még ezt a képességet:

  • elméleti helyett gyakorlatias oktatás
  • sok dicséret az új ötletekért
  • tényalapú tanítás helyett az önálló gondolkodás támogatása
  • véleménymondás támogatása
  • új kihívások kitalálása
  • magabiztosság, önbizalom építése
  • lehetőség a választásra

Lássunk most néhány konkrét ajándékötletet, amik jelenleg is elérhetők a hazai boltokban – és még pont odaérhetnek a fa alá!

Pontfestő művészkészlet

Próbáltál már sok kis pontból egy képet alkotni? Fantasztikus a végeredmény, hát még ha adott a tökéletes kivitelezéshez az alapgrafika! Büszkén ajándékozd tovább, vagy keretezd be és díszítsd vele szobád falát!

Készíts saját karkötőt!

Nem is egy, de harminc karkötő készíthető ebből a készletből, vagyis kicsikénk az ajándékozás örömét is megtapasztalhatja az alkotás után. A fonalakat hat különböző sablon alapján tudja fonni és fűzni, akár apró gyöngyökkel, kapcsokkal díszítve a művét.

Gyémántszemes kirakó

Egyszerre képalkotás és gyémántos csillogás: kívánhatunk ennél többet? Feltétlen, ha esetleg flamingó alakú lehet a végeredmény! A lányok imádják.

Gyémántfestő készlet

Nagyon jók azok a fajta játékok, amikkel nemcsak egy önmagáért való díszt lehet alkotni, hanem egy használati tárgyat. Ez a gyémántdíszítő szett például újjávarázsolhatja egy notesz fedőlapját. Ennek viszont csak az álljon neki, akinek van elég türelme, hiszen ezerötszáz apró strasszkövet kell egyesével felragasztani.

Csináld magad polártakaró

Ilyenkor, tél felé igazi áldás egy puha, meleg takaró. Hát még, ha magunk készítettük! Ez a Csináld magad-ajándék azért nagyon jó, mert gyerekjáték összeállítani. Nem kell hozzá szabóolló vagy varrógép, elég összecsomózni a széleket és összefűzni színes szalagokkal. Díszítésként virágot, betűket alkalmazhatunk. Az egyedi minták fejlesztik a kézügyességet és a fantáziát.

Óriás kötőkészlet

Eggyel felsőbb szint ez a készlet, amivel már valójában köthetnek, horgolhatnak, szőhetnek a lányok, na jó, a fiúk is természetesen. A színes fonalakkal és a szövőkeretekkel könnyű dolgozni, még nyaklánc is alkotható.

Hologramos képkarcoló


Elég egy speciális szerszámmal óvatosan eltávolítani a fekete réteget, hogy előbújjon a képünk. Titeket is a kaparós sorsjegyre emlékeztet?

Kifesthető tolltartó

Csak úgy festegetni is jó, de ha nem papírra, hanem vászonra tehetjük, ráadásul egy jó kis tolltartót kapunk a végén, az külön öröm. Ezzel a játékkal mintha több ajándékot adnánk egyszerre. Mivel többféle színű létezik, több variációban készülhet az alkotásunk.

Hercegnős gipszkiöntő készlet

A gipszkiöntőkért nem minden szülő rajong, hiszen mi már a boltban válogatva azt látjuk a szemünk előtt, ahogyan a folyékony gipsz véletlenül a szőnyegre ömlik. Hát igen, ez a játék kicsit nagyobb előkészületet és óvatosságot igényel az átlagnál, de megéri a dolog, mert többféle fázisban vehetünk részt benne. Külön játék a forma elkészítése, aztán a festés, és a végén még hűtőmágnesünk is lesz. A hab a tortán, hogy ezek a hercegnők még csillognak is.

Számokkal festhető kép

Készíts egy gyönyörű sellős képet, a területek kifestésével! Nem kell hozzá különleges kézügyesség, hiszen számok segítenek az eligazodásban – azok alapján tudunk haladni. A végeredmény egy sellőt és egy delfint a tenger mélyén ábrázoló kép lesz. Vagyis nem csupán flamingókkal lehet elkápráztatni egy gyerkőcöt.  

Batikoló készlet


Kamaszkorunkban mi is batikoltunk. Ezt az érdekes technikát emeli professzionális szintre ez a batikolókészlet, amivel különféle ruhákat díszíthetünk. A készletben található textilfestékek természetesen hipoallergének és gluténmentesek – ma már ez is fontos szempont.

Színterápia állatos kifestő

Ahogy mondani szokás, reneszánszukat élik a kifestők. Bár ez az alkotás kicsit más, mint a gyerekkori pingálás volt, ahol hatalmas felületeket varázsoltunk át. Itt épp a piciségen van a hangsúly: apró mozdulatokkal, nagy koncentrációval tudunk szépet alkotni – ha van hozzá türelmünk. A végeredmény gyönyörű – és sokféle tematikában kaphatók a színezők.

Homokfestő készlet

Festeni nemcsak festékkel lehet. Nemrég terjedtek el azok a készletek, ahol színes homokkal tudjuk kitölteni a teret, némi ragasztó segítségével. Ne aggódjunk, a felesleget legfeljebb felporszívózzuk…

Divattervező rajzkészlet

Sok gyerek (na jó, főleg a lányok) imád ruhát tervezni, hiszen a babákat is folyton öltöztetik. Hát nem sokkal jobb, ha saját készítésű ruhába öltöztethetjük őket? Ez a rajzkészlet számos tippet tartalmaz a kiegészítők, színek és minták kombinálásához.

Hajgyöngy készlet

Aki magán szeret kézműveskedni, az ma már nemcsak az arcát festheti, de a körmét és a haját is – már ha a szülei megengedik, ugye. Ezek az alkotások is lemoshatók, ami ebben a műfajban elsődleges. Ezt még nagyobb korban is szeretni szokták.

Csillámtetoválás szett

A csillámtetkót évek óta nem unják meg a kicsik, nagy sztár a különféle fesztiválokon is. Még nagyobb öröm, ha maguk tudják elkészíteni. Nem is olyan bonyolult, pláne, ha anya, apa is segít…

Körömlakk készlet

Körömdíszítő készlet sokféle van, de igazi szárítógéppel egyben kapható már kevesebb. Mint egy stúdióban a nagyok! Ebben a játékban találsz három különféle színű körömlakkot, így változatos színvariációkat tudtok felfesteni. A száradó alkotásokra a csajok rászórhatják a csillámporokat, díszíthetik matricákkal, és akkor a szívecske alakú körömreszelőről még nem is beszéltünk… akár jövő karácsonyig is kitarthat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top