– Apa, ugye milyen szép volt a markolóautó, amit láttunk?
– Igen, kisfiam, nagyon szép – hangzott a válasz.
– Az a markoló nagyon sok homokot tud markolni, biztos hoz nekem a Jézuska, ugye, apu?
Haladt a sor, igaz, lassan, ahogy szokott. Kint sürgő nyüzsgés, emberek csomagokkal, karácsonyi zene szólt, mint minden plázában ilyentájt.
– Figyelj, kisfiam!
– Igen, apu?
– Most, ami nálam van csekk, arra való, hogy nálunk is legyen fény karácsonykor, az áramra… Anyu tudjon főzni egy húslevest, amit meg tudunk fizetni még. Apának és anyának sincs munkája, tudod…
A kisfiú csak nézett az apjára, és halkan mondta:
– Tudom… Nekem nem kell a markoló, csak ti nekem. Szeretlek…
Sóhajtottam, és csak vártam, amíg befizetik a csekket. Én következtem, a feladandó dolgok végeztével csendben megkérdeztem a postás hölgyet:
– Elárulná az előttem fizető úr címét? Ott van a csekken, amit feladott…
Folytatás a Zacc blogon!
