nlc.hu
Aktív nyár
Ezért lesznek okosabbak a gyerekek a nyaralástól

Ezért lesznek okosabbak a gyerekek a nyaralástól

Mi, felnőttek a legtöbbször a kikapcsolódás és a feltöltődés miatt várjuk annyira a nyaralást. Egy-egy utazás ugyanakkor egyes tudósok szerint felér egy, a gyermekeink képességeinek fejlesztésébe való befektetéssel is.

Ha az a kérdés, hogy a gyerekünknek vegyünk-e egy újabb tabletet, vagy elmenjünk-e inkább egy családi nyaralásra, azt javasolják a szakértők, hogy az utóbbit fontoljuk meg, méghozzá nagyon erősen. Egyrészt, mert a hasonló, pár napos vagy hetes, gondtalan kikapcsolódás komoly hatással van a köztünk lévő kötelékek és a kötődés elmélyítésére, másrészt, mert az agy fejlődésére is remek. Ma már sajnos a családok többségének mindennapjaiban jelen van a stressz valamilyen formában. A szülők a hétköznapok nyomásában nehezen tudnak úgy teljesíteni a gyereknevelés területén, ahogyan azt talán korábban megálmodták. A felmérések és a kutatások pedig riasztó eredményeket mutatnak.

Jelenlegi valóság

Dr. Margot Sunderland, egy nemzetközi szinten elismert idegtudós a brit Telegraphban megjelent cikkében elgondolkodtató adatokról írt. A gyermekek és a felnőttek között zajló beszélgetések kétharmada a napi rutinról szól. A szülők 65 százaléka azt mondja, hogy csak néha jut ideje játszani a gyerekkel, hatból egy apa pedig azt állítja, nem is tudja, hogyan játsszon gyermekével. Egyharmaduk azt mondja, egyáltalán nincs is ideje játékra a gyerekkel. Mindeközben a gyerekek negyede mondhatja el csak azt magáról, hogy hetente egyszer beszél legalább valami olyan dologról, ami fontos számára.

Nyaralva fejlődni

A cikkben foglalt felmérések riasztóak ugyan, de a nyári szezon alatt is jócskán lehetne rajtuk szépíteni… A nyaralás jó lehetőség ugyanis a gyerekek számára, hogy a hétköznapokhoz mérten szélesebb körben, dinamikusabban fejlődjenek – pusztán azáltal, hogy megélik a nyaralás izgalmainak perceit.

nyaralas gyerek okos

Képünk illusztráció. Részlet a Boyhood című filmből (Fotó: imdb)

Ennek oka az, hogy ilyenkor aktívabban fejlesztjük az agyuk limbikus rendszerét, a relaxálós és új élményeket kínáló időszakban pedig a gyermekeinkkel való kontaktussal jobban stimuláljuk őket, mint az otthoni dolgos hétköznapokon.

A játék és a felfedezés örömének stimuláló hatása

És hogy pontosan mely agyi területeket is eddzük? A játékért és a felfedezésért felelős, az agyban genetikailag gyökerező két rendszer az, amelyet a nyaralás napjai során fejleszteni tudunk. Mindez pedig a gyakorlatban annyit jelent, hogy az agynak a „játékért” felelős területét mindannyiszor eddzük, ahányszor csak a kicsi lába a homokot éri, vagy éppen megcsikizzük, netán a hátunkra kapva futkározunk vele egy kicsit.

A másik területen keresztül legalább ennyire fontos ingerek érik a kicsiket egy nyaralás során. A felfedezés folyamata lényegében teljesen összecseng a legtöbb családi utazással, hiszen a kicsik agyát itt az erdők, mezők, tengerpartok, szökőkutas terek vagy varázslatos kiskertek segítségével is tudjuk fejleszteni. A nyaralás során rengeteg olyan helyzetet teremthetünk, ahol a gyermekünk a felfedezés örömén keresztül fejlődhet.

Dr. Margot Sunderland professzor szerint a családi nyaralások és az együttlét percei aktiválják és stimulálják ezeket a rendszereket a kicsik és a nagyok agyában is, olyannyira, hogy az agy számos jótékony neurokémiai anyagot (opioid, oxitocin, dopamin) termel ezáltal. Ezek együttesen egyébként nagyon sokat tehetnek a stressz csökkentéséért és az egymás iránti meleg, gyengéd érzések kifejlődéséért, erősödéséért.

De a nyaralással nemcsak a kötődés és az egymás iránti szeretet fejlődik ki, hanem a rengeteg új hely, zug felfedezésével és élmény átélésével hozzásegítjük a gyermekeinket ahhoz, hogy bizonyos érzékeik jobban kifejlődjenek. Mindez idősebb korban hálálja meg a befektetett energiát, hiszen ha a játék és a felfedezés öröme aktívan ott volt a gyerekkori nyarakban, akkor a gyermekünknek felnőttkorában könnyebb dolga lehet, többek közt, ami az új ötleteket, a kreativitást illeti, és az üzleti életben is jobban boldogulhat…

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top