Ahol egy percre sem tévesztheted szem elől a gyermekedet: a játszótér

A határellenőrzés megszűnése és az uborkák görbületének szabályozásán túl az első – és az egyik legfontosabb – változás, amit az uniós csatlakozás után a hétköznapokban is tapasztalhattunk, a korszerűbb, szebb, tisztább és főleg biztonságosabb játszóterek elterjedése volt. Bár nemzetünk retrómániája legendás, és a régi acél és beton játszóterekről mind meghitt emlékeket őrzünk (a megmászható rakéta és a jellegzetes fémgömb, ugye, megvan mindenkinek?), ezekről a játékokról leesni, illetve ezeket lefejelni nem volt éppen kellemes érzés.

Forrás: Fortepan

Túléltük mind, persze – sőt, sokan állítják, kellett az a pár sérülés, hogy megtanuljuk a saját testünk határait –, de azért alighanem nincs szülő, aki ne örült volna az új játszótereknek. Főleg, hogy az élet közben felgyorsult, a hagyományos „apa dolgozik, anya gyereket nevel” családmodell egyre inkább a háttérbe szorul, és függetlenül attól, hogy ez jó-e, vagy rossz, tény: egyre kevesebb szülőnek van lehetősége órákig vigyázni az önfeledten játszó gyerekére a játszótér mellett.

A kérdések tehát most is aktuálisak: mennyire biztonságosak a játszóterek? Hogyan készülhet és készítheti fel a gyerekét a szülő? Mit tegyen, ha mégis megtörténik a baj? Egyáltalán: minden baj, ami annak tűnik? Megkerestünk hát két elismert szakembert, dr. Tóth Katalin és dr. Kőnig Róbert gyermeksebészeket (utóbbi gyerekközpontú munkamódszereinek pár éve külön cikket szenteltünk), és tettünk velük egy kört a játszóterek világában.

Fotó: Neményi Márton

Hiába az új technológiák és előírások, a számok drámaiak. „A sérülések 25-30 százalékáért felelnek a játszóterek” – állítja Tóth Katalin, hozzátéve, hogy a kamaszok nagyobb biztonságban vannak, mint a kisebbek, náluk legfeljebb abból van baj, hogy nem rendeltetésszerűen használják az eszközöket. Ők egyébként inkább sport közben elszenvedett sérülésekkel érkeznek.

Kőnig Róbert szerint még rosszabb a helyzet. „A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy a sérülések hatvan százalékánál szerepel az anamnézisben a játszótér szó. Pár éve egyébként végeztem egy felmérést, öt évre visszamenőleg a súlyos, komplikált könyöksérülések nyolcvan százaléka játszótéren történt.”

Fotó: Neményi Márton

Amikor a különösen veszélyes játékokról kérdezzük, Kőnig doktor úr csak legyint. „Gyermektraumatológus-szemmel az egész játszótér horror. Nem a játék minősége, típusa határozza meg, mennyire biztonságos használni, hanem a gyerekek mozgáskultúrája.” Tóth Krisztina viszont azonnal megtalálja a főkolompost: „A legnagyobb mumus a trambulin – mondja. – Ritkán használják előírásszerűen, így gyakran nagyon sok gyerek játszik benne egyszerre. Amikor egymásra esnek, a lendület, a nagy ütközési energia miatt sokszor szenvednek műtéti ellátást igénylő csonttörést. Nagyon gyakori a könyök törése, ez hosszú rehabilitációt, hónapokig tartó gyógytornát von maga után. Sajnos gyakori a nagyobb, hosszú csöves csontok, mint a combcsont törése is. Előfordul központi idegrendszeri sérülés, vérzés, ezek maradandó tünetekkel gyógyulnak.”

Fotó: Neményi Márton

Gyakran esnek le a mászókáról, ugranak ki a hintából, ilyenkor általános a csukló- és alkartörés. „Tipikus sérülés, amikor a hintázó gyermek megrúgja az arra szaladgálót, és nagyon sok arcocskát csúfít el a kismotor. Könnyen előrebillen, ilyenkor állak repednek, fogacskák sérülnek.” Az EU-kompatibilis felületek persze segítenek, „a puha műanyag borítás tompítja az esést, csökkenti az energiát”. Mindentől azonban nem védik meg a gyerekeket, már csak azért sem, mert a szakértők sok játszóteret láttak már, amelyből kispórolták az anyagot. „Ha nem tartják be az előírásokat, még a korszerű játszóterek is okoznak komoly sérülést.” Ráadásul még a teljesen szabályos játszótereken is akadnak kemény felületek, éles sarkok.

Fotó: Neményi Márton

A játszótér persze szocializációs színtér is, és nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is. A szakértőknek nincsenek illúzióik: a felnőttek legalább annyit figyelnek egymásra (és magukra), mint a gyerekükre. Érthető: sokaknak alig van alkalmuk kimozdulni, kortársakkal beszélgetni, természetes, hogy a homokozó mellett terjednek a szaftos pletykák. Mégis fontos lenne, hogy megálljuk. „Mindenképpen fontos, hogy a gyermekre figyeljünk, a játszótér ugyanis az ő kikapcsolódását szolgálja, és nem a szülők pletykacseréjét.” Tóth Krisztina gyakran látja, hogy a felnőttek elfelejtik, hol és miért vannak.

Hogy mit mondhatunk a kicsiknek, mielőtt elengedjük őket? „A nagyobbaknak azt, hogy nézzenek mindig körül, mielőtt átmennek egy hinta előtt. Ne tolakodjanak, az agresszív, akaratos gyerekeket inkább engedjék előre.” Tóth Krisztina úgy látja, hiába a szigorú követelményrendszer, most talán több a sérülés, mint tíz-húsz éve: a gyerekeknek és a szülőknek egyszerűen nincs idejük odafigyelni egymásra és magukra.

Fotó: Neményi Márton

Kőnig Róbert szerint a szülői jelenlét fontosabb, mint az, hogy körbepárnázzuk a játszóteret. „Nekem a megelőzés a vesszőparipám, a szülők jelenléte pedig kardinális. El kell magyarázniuk a gyereknek, mivel, hogyan játszhatnak, fel kell készíteniük őket arra, hogy többedmagukkal lesznek egy-egy játékon. Meg kell kérni őket, hogy ha valaki felelőtlenül játszik, jelezzék. Nem azért, hogy rászóljunk, hanem azért, hogy a mi gyerekünket megerősítsük abban, hogy hogyan érdemes.” Különösen fontos ez este: „A balesetek szinte mind este hat után történnek: a gyerekek fáradtak, nem koncentrálnak úgy, és ahogy megy le a nap, a játszóterek is megtelnek. Ilyenkor hatszor-tízszer annyi a sérülés, mint nap közben.”

Fotó: Neményi Márton

Sokan úgy tartják, vannak sérülések, amelyeken jobb is túlesni: ha nem nagy a baj, és megússza a gyerek egy kis horzsolással és ijedtséggel, az fontos tapasztalat lehet. Erősödik az egészséges veszélyérzet, a kicsi ismerkedik a sérüléssel és azzal, hogyan kell ellátni, és megérti: a fájdalom elmúlik. Sok szülő azonban pont úgy megijed, mint a gyerek. „Gyakran rohannak be pánikolva banális hámsérüléssel, felületes horzsolással – meséli Tóth Krisztina. – Ezeket a sebeket nyugodtan lefertőtleníthetik otthon, gyakran még fedőkötést sem igényelnek. Abban az esetben viszont, ha eszméletvesztéssel, zavartsággal, hányással járó fejsérülése volt, vagy a testmagasságának duplájáról esett le, mindenképpen javasolt orvosi vizsgálat.”

Fotó: Neményi Márton

A sebész helyre teszi a csonttörésről szóló közhelyeket is. Az ugyanis egyszerűen nem igaz, hogy a törés mindig duzzadt, és az adott végtagot nem lehet mozgatni. „Kisgyermekeknél a végtagtörések gyakran nem járnak duzzanattal.”

Az ugyanis, hogy valaki tudja mozgatni a sérült végtagot, egyáltalán nem jelenti azt, hogy az nem tört el. „Sajnos gyakran találkozom olyannal, hogy nyilvánvalóan deformált végtaggal sem viszik orvoshoz a kicsit, mert jól mozgatta.”

Fotó: Neményi Márton

„A gyerekek úgyis elesnek előbb-utóbb, ezt mindenki elszenvedi – teszi hozzá Kőnig Róbert. – Az viszont rajtunk is múlik, mekkorát esik, és milyen következményekkel.” A gyermeksebész szerint nincs mese:

Erre pedig nincs jobb, mint a sport. „Meg kell találni azt a mozgásformát, amihez affinitása van. A gyerekek persze különbözőek, attól, hogy a nagyobbik ügyesen lovagol, még nem biztos, hogy a kisebbiket is be kell íratni, lehet, hogy neki az úszás működik majd.” Ezért lenne fontos, hogy az óvodapedagógus kiszúrja, miben jók a gyerekek, és beszéljen erről a szülőkkel. „A testalkatnak megfelelő sporttól javul a mozgáskoordináció, a testkép, magabiztosabbak lesznek. Tehát kevesebb lesz a baleset.”

Szponzorált tartalom. Támogatta a Bayer Hungária Kft.