A Bázeli Egyetem és a Warwick Egyetem kutatói 80 női és férfi egyetemi hallgató bevonásával végeztek kísérletet. A résztvevők számítógépes szerencsejátékot játszottak: gombnyomásokkal kellett pumpálniuk egy virtuális lufit, amely bármelyik pillanatban kipukkadhat. Minél nagyobbra pumpálják azonban, annál több pénzt nyernek, ha viszont kipukkad, az összes pénz elvész. Mindegyik lufihoz egy kisbaba, vagy egy vonzó férfi, illetve nő képét társították és arra kérték az alanyokat, hogy képzeljék bele magukat abba a helyzetbe, hogy a képen látott személlyel osztanák meg a megszerzett nyereményt, és ennek tudatában pumpálják a lufit.
A tanulmány egyik – kevésbé meglepő – megállapítása, hogy a férfiak kockázatvállalóbbak: tovább pumpáltak és nagyobb összegeket nyertek, mint a nők. A legtovább mindig akkor merészkedtek, amikor egy másik férfival kellett volna megosztani a nyereményt, de szívesen kockáztattak akkor is, ha a babának „gyűjtöttek” épp.
A kísérlet eredményei szerint az esetek többségében a női résztvevők álltak le hamarabb a lufi pumpálásával, a legkevesebbet pedig akkor kockáztattak, amikor képzeletben a babával kellett volna megosztani a nyereményt. A kutatók szerint ez azt bizonyítja, hogy a nők nem csupán általában véve kevésbé kockázatvállalóak, de olyankor, amikor – a gyerek érintettsége okán – felébred bennük az anyai ösztön, különösképp óvatossá válnak. Ráadásul ez nem csupán azokra a nőkre igaz, akik már átélték az anyaság élményét, hanem azokra is, akik még gyermektelenek.
Nem ösztönös, hanem tanult
 |
| Dr. C. Molnár Emma |
Dr. C. Molnár Emma aktív-analitikus pszichoterapeuta a Nők Lapja Cafénak nyilatkozva elmondta, hogy alapvetően már az is kérdés, hogy vajon az anyai attitűdöt ösztönösnek, vagy inkább tanultnak tekintjük-e? Harlow kísérlete óta ugyanis tudjuk, hogy az ösztönösnek tartott anyai magatartásforma voltaképpen tanulás eredménye. A lánygyermekek nagyjából 3 éves koruktól, amint az éntudatuk, illetve nemi hovatartozásuk tudata kialakul, készülnek arra, hogy ha felnőnek, nekik is lesznek majd gyermekeik, így ennek megfelelően szocializálódnak, az anyai attitűd tehát ennek a szocializálódási folyamatnak az eredménye. Ez magyarázza, hogy az anyai attitűd azokban a nőkben is megvan, akik még nem anyák: a gyermekkortól kezdve a saját családból, illetve a körülvevő kultúrából beépült mentális modell ugyanis bennük is megmozdul egy gyermek hatására, akkor is, ha az nem a sajátjuk.
|
A Harlow-kísérlet Harry F. Harlow pszichológus bébimajmokat választott el az anyjuktól és egy-egy olyan ketrecben nevelte őket, melyben két mű-„pótmama”: egy drótból készült, úgynevezett drótanya, illetve egy szőrrel borított szőranya állt rendelkezésükre. Táplálékukat a drótanyán elhelyezett cumisüvegből kapták, viszont a legtöbb időt a szőranyához bújva töltötték. Mivel azonban eleven édesanyjukkal nem érintkezhettek, nem volt alkalmuk elsajátítani az anyai magatartásformát és felnőve hiába szültek, nem voltak képesek anyaként viselkedni, elhanyagolták kölykeiket. |
A szakember kiemelte, hogy az anyának és az apának más a szerepe a gyermeknevelésben: az anya védő, óvó, gondoskodó funkciót lát el, míg az apa a világ nehézségeivel való megküzdésre neveli a gyermeket, ami persze kockázatokkal is jár. Ez az oka annak, hogy a férfiak még akkor is kockázatvállalóbbak, ha a gyerekükről – vagy akár más gyerekéről – van szó, míg a nőkre ilyenkor az óvatosság a jellemző.
