Az ország kedvenc ápolója: Anya nélkül nőtt fel, most másokon segít Erika

Nyolcadik jelöltünk Rézműves Erika szakápoló, akit  Bodó Patrik jelölt az ország kedvenc ápolója címre:

Rézműves Erikát a felnőttápoló-képzésen ismertem meg. Az ő története egy tanulságos sikertörténet, első pillanattól kezdve szívszorító és érdekes. Erika roma származású szülők gyermekeként jött a világra, de a szülei még a kórházban lemondtak róla. Az Élettörténetem című pályázatra írt fogalmazásában így ír magáról: »Mindenképpen szeretnék ebben a szakmában maradni és tovább fejleszteni tudásom mint intenzíves nővér, valamint minden erőmmel arra törekedni, hogy a szebb jövő reményében jó szakemberként töltsem be hivatásomat. Azt is szeretném megtapasztalni, hogy milyen érzés édesanyának lenni és a gyermekeimnek biztonságos körülményeket nyújtani. Olyat, amit sajnos én nem élhettem át.« Az is előfordulhat, hogy már látták valahol a jelöltemet, hiszen nem is olyan régen Erikával a csapatban a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ápolói elnyerték az Országos Szakmai Versenyen az Ápolói Hivatás Mestere 2015 címet.

Erikát is felhívtuk, hogy elújságoljuk neki a nagy hírt. Meghatódottan hallgatott a vonal végén, majd készségesen válaszolt a kérdéseinkre. Már bevezetőjében kiemelte, hogy mindenképpen szeretne beszélni a gyermekkoráról: 

“Miután megszülettem, édesanyám a kórházban hagyott, lemondott rólam. Állami gondozásba kerültem Dégre. Testvérem nincs, vagyis nem tudok róla. Szüleimet nem ismerem, néhányszor láttam őket. Hároméves koromig voltam Székesfehérváron a bölcsődében, utána kerültem Dégre a kastélyba. Árpi bácsi, a későbbi gyámom jött el értem és még három velem hasonló korú gyermekért. Árpi bácsi volt az az ember, aki az első pillanattól kezdve jelen volt új életemben.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy hétéves koromig egy olyan helyen nevelkedhettem, ahol egy letűnt kor történelme tárulhatott elém. Árpi bácsi nagyon sokat mesélt nekünk a kastély történelmi múltjáról és a Holland Házról, ami a kastélytól pár száz méterre található. Annak idején a grófkisasszony lakhelyeként szolgált a ház, aki asztmában szenvedett, ezért kellett olyan helyen laknia, ahol az alsó szinten egy tehénistálló volt, így az ammóniagőz által gyógyulhatott a tüdeje. Talán itt éreztem először azt, hogy milyen jó lenne beteg emberekkel foglalkozni, gyógytani őket.

Nagyon sokat köszönhetek a dégi lakásotthonnak, embert faragtak belőlem. Ismét kiemelném Takács Árpi bácsit, aki a gyámom volt. Ha bármi bántott, nyugodt szívvel fordultam felé tanácsokért. Dégi tartózkodásom alatt soha semmiben nem éreztem hiányt. Nagyon hálás vagyok a nevelőimnek is, megtanítottak az élet nagy dolgaira, főzésre, mosásra, takarításra és minden hasznos dologra, mint például a társadalomba való beilleszkedés. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy vajon hogy alakult volna az életem, ha annak idején nem hagytak volna ott a kórházban. Úgy érzem, az élet már újszülöttként kihívások elé állított, de érdekes a sors, mert annak ellenére, hogy anyai szeretet és támogatás nélkül kellett felnőnöm, én mégis mindig, kicsi korom óta késztetést éreztem arra, hogy másokon segítsek.”

Hivatás az életem

“A legszebb álmom valóra is vált. Ápoló lettem. Gyerekkoromban is az egészségüggyel kapcsolatos sorozatokat néztem a tv-ben. Bármelyik társam megbetegedett a lakásotthonban, én segítettem a nevelőimnek az ápolásban. Éreztem, hogy nekem segítenem kell. Születésem óta nagyon beteges voltam, sok időt töltöttem kórházban. Volt, hogy az életemért harcoltak. Ha a szüleimnél vagyok, akkor nem biztos, hogy felismerték volna a problémát.

Elhatároztam, hogy ápoló szeretnék lenni, ezért 2009-ben leérettségiztem, majd mindent egy lapra feltéve kitűztem célomul, hogy ezek után csakis az egészségügyben szeretnék érvényesülni. Iskolás időszakom alatt a kórház összes osztályát végig jártam. Néhol a műtőbe is bemehettem. Nagyon tetszett a kórházi élet és az, ahogy a beteg embereknek tudunk segíteni. Az osztályok közül a központi intenzív fogott meg, ez áll legközelebb a szívemhez.

Nagyon sok fajta betegséggel találkoztam ezen az osztályon, minden ember más és más, hiába ugyanaz a betegségük. Nagyon sok fiatal balesetes került hozzánk, mondhatom, 90 százalékuk felépült. Ennél szebb nincs, mint ahogy az ember látja, ahogy napról napra erősebb és stabilabb állapotban van a beteg. Ez ad erőt és motivációt munkámhoz. Osztályra való kikerülésük után két lábon jönnek vissza megmutatni magukat, azt, hogy milyen szépen helyrejöttek. Akkor érzi igazán az ember, hogy miért is jó ez a munka. Hivatás az életem. Számomra az ápolás nem munka, hanem elhivatottság.

Vannak olyan esetek, amikor az ember tehetetlen és nem tud segíteni a betegen. Lelkileg nagyon nehéz feldolgozni, amikor már sajnos nem tudunk mit tenni. A legmegrázóbb, amikor egy fiatal beteg kerül be hozzánk súlyos állapotban, és olykor a sok is kevés. De mi mindig minden erőnket maximálisan belefektetjük munkánkba.”

Az ország kedvenc ápolója cím eddigi jelöltjei:

• Az ország kedvenc ápolója: “Engem erre teremtett az Isten!”
• Az ország kedvenc ápolója: “A legnehezebb, amikor nem lehet segíteni!”
• Az ország kedvenc ápolója: “Naponta megtapasztalhatom, milyen öröm adni másoknak”
• Az ország kedvenc ápolója: aki a Barátok köztöt cserélte az ápolói hivatásra
• Az ország kedvenc ápolója: “A kórház a második otthonom”
• Az ország kedvenc ápolója: “Soha ne menj el a nyomorúság előtt, mely tőled vár segítséget”
• Az ország kedvenc ápolója: “Jó napot, Pisti nővér vagyok!”